Fősodorban

A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi tájékoztatása szerint ugyanis Magyarország bruttó hazai terméke – a sokat emlegetett GDP – 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a legnagyobb mértékben az ipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá.

Legutóbb három évvel ezelőtt produkált hasonló bővülést a gazdaság, s az akkori első negyedévi „kilövés” után a 2014-es év egészében négyszázalékos lett a GDP növekedése. A mostani rendkívül kedvező adat tehát jó előjel arra, hogy a 2017-es évben is elérjük, talán meg is haladjuk a négy százalékot. Ezt egyébként immár nemcsak a kincstári optimizmus – a kormány előrejelzése – mondatja, hanem az óvatosabb hazai és külföldi elemzők zöme is három és négy százalék közötti növekedésre számít. Érdekes, hogy még a magyar gazdasági teljesítményt rendre alulbecslő, hazánkat gyakran bíráló Nemzetközi Valutaalap (IMF) is 2,9 százalékra emelte a magyar GDP idei növekedésére vonatkozó jóslatát a múlt héten publikált tanulmányában, míg az Európai Bizottság a napokban 3,6 százalékra javította 2017-es prognózisát.

A tegnap közölt adatok több szempontból is biztatóak. Először is azért, mert megerősítik, hogy a 2013–14-ben kezdődött növekedési fordulat egy hosszabb trendet indított el. A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van, kommentálta a friss adatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, arra utalva, hogy az visszakerült arra a növekedési pályára, amelyen három évvel ezelőtt indult el. Pontosabban az átlagosan négyszázalékos GDP-növekedési trend már 1997–98-ban elindult, de 2006-ban megszakadt, s a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt a reálgazdaság mély gödörbe került, az állam, az önkormányzatok és a háztartások veszélyes mértékben eladósodtak, a családok többsége alól kicsúszott a talaj. Csak a 2010-es kormányváltást követő válságkezelés, a fiskális és monetáris kiigazítás után, a makrogazdasági egyensúly helyreállításával vált újra lehetővé a magyar gazdaság dinamikus növekedési pályára állítása 2014-ben. Igaz, az utóbbi két évben némileg lassult a növekedés üteme, főként az előző uniós költségvetési ciklus támogatásainak felhasználása, illetve elfogyása miatt. A tavalyi év azt mutatta, hogy a magyar gazdaság uniós pénzek felhasználása nélkül is képes legalább kétszázalékos növekedésre. Ez az ütem azonban nem elég az európai gazdasági fejlettséghez és életszínvonalhoz való felzárkózáshoz.

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság kikerüljön a közepesen fejlett országokra jellemző növekedési csapdából, tartósan a három–öt százalékos sávban kell bővülnie – erről beszélt az idei gazdasági évnyitón Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György jegybankelnök is. Az Európai Bizottságnak május elején megküldött magyar konvergenciaprogram szerint az idén 4,1, jövőre 4,3, 2019-ben pedig 3,8 százalékos GDP-növekedési ütemmel számol a kormány. Ezeket a számokat ahhoz kell viszonyítani, hogy az Európai Unióban és ezen belül az eurózónában az idén és jövőre is 1,8–1,9 százalék körüli bővülést jelez előre az Európai Bizottság.

Vagyis a hazai és az uniós növekedési ütem között várhatóan több mint két százalékpont lesz a különbség – a mi javunkra. Márpedig a magyar felzárkózás belátható időn belül akkor valósulhat meg, ha ez a különbség hosszú ideig fennmarad. Ez nem könnyű feladat, de hogy nem az álmok birodalmába tartozik, arra az első Orbán-kormány időszaka jó példa, amikor – 1998–2002 között – mintegy kilenc százalékponttal kerültünk közelebb az unió átlagos fejlettségi szintjéhez. Ez az elmúlt másfél évszázad legjobb gazdasági teljesítménye volt, s ha sikerült volna 2002 után is folytatni ezt az ütemet, akkor 2020–2025-re felzárkózhattunk volna az akkori uniós átlaghoz.

Sajnos 2004 után azonban lelassult, majd leállt a közeledés, sőt 2007–2010 között már távolodtunk az uniós szinttől, mivel a hazugsággal, csalással megnyert 2006-os választás után a második Gyurcsány-kormány a Bokros-csomag óta nem tapasztalt visszaesést és válságot idézett elő a magyar gazdaság és társadalom gyakorlatilag minden szférájában és rétegében. Bár az ezredfordulóra nem csupán kihevertük a rendszerváltozás és a sokkterápiák okozta veszteségeket, hanem gyorsan közeledtünk az európai uniós fejlettségi szinthez és életszínvonalhoz, az MSZP–SZDSZ-kormányok téves, hibás, kudarcos gazdaságpolitikája következtében a „pannon puma” lesántult. Hat–nyolc év alatt éllovasból sereghajtó lett a magyar gazdaság a közép-európai régióban, szomszédaink sorra elhúztak mellettünk, az egy főre jutó GDP-t tekintve csak Lettország, Horvátország, Románia és Bulgária van mögöttünk.

A friss KSH-adatok azonban megerősítik, hogy a majd évtizedes kisiklást követően ismét ráálltunk a felzárkózási pályára, s joggal bízhatunk abban, hogy ha tartósan fenn tudjuk tartani a mostani dinamikus növekedési ütemet, akkor húsz–huszonöt éven belül valóra válhat a magyarok évszázados álma: utolérni a jóléti, boldog Ausztriát – vagy legalább az átlagos európai szintet. Az unió vezető intézményeivel, egyes tisztviselőivel és több európai kormánnyal folytatott minden politikai, ideológiai, gazdasági vita és konfliktus ellenére ma talán újra elmondhatjuk, amit a különben nem túl derűlátó Arany János 1861-es versében írt: „Bízvást!… mi benn vagyunk a fősodorban (…) Vásznunk dagad, hajónk előre megy!” De nem elég a jó szél, jól is kell kormányozni.