Fókuszban a hitújító törekvések kora

Imre Mihály irodalomtörténész a konferencián (Fotó: Mika Sándor-egyesület)

Nem vizsgálható egymás nélkül a reformáció és a magyar társadalom története, mert a felekezeti és közösségi identitás koronként együtt formálta a nemzet politikai önképét – derült ki a Reformáció útjai című, múlt csütörtökön tartott tanácskozáson az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán (ELTE BTK). A műhely-konferencia, amely célul tűzte ki, hogy az egyetemisták, középiskolai tanárok és az érdeklődő értelmiség számára bemutassa a magyarországi reformáció 16-17. századi sikerességének okait és útjait, a Mika Sándor Egyesület (MSE) szervezésében, a Szekfű Gyula Szabadegyetem sorozat részeként elismert hazai kutatók részvételével zajlott.

Az esemény fővédnöke, Borsodi Csaba dékánhelyettes (ELTE) nyitóbeszédében kiemelte a közös nevet viselő program és helyszín, a Szekfű Gyula Történeti Könyvtár „szerencsés egymásra találását”. Vendéglátóként hangsúlyozta, hogy az ELTE BTK Történeti Intézete örömmel ad otthont az MSE a történettudomány és a társadalom fontos kérdéseit tárgyaló konferenciáinak, valamint reményét fejezte ki, hogy elindul egy új feldolgozása a magyarországi reformációnak is.

A magyar reformáció 16–17. századi társadalmi érvényesülésének útjai­ra vonatkozó jelenlegi ismereteket a hazai kutatók hat „kulcsszó” mentén tudják vizsgálni – felekezet, kolostor, mezőváros, nyelv, udvar és végvár. A „kulcsszavakhoz” tartozó történeti forrásfeltáró és szintetizáló módszertant a téma tudós szakemberei, akadémiai doktorok, egyetemi professzorok mutatták be a szervezők szándéka szerint a korszak és a téma iránt érdeklődők számára közérthető módon. Arató György, a konferencia főszervezője úgy fogalmazott: „Az egyetemi képzésben hiánypótló módon, egy helyen és egy napon kívántuk láttatni mindazokat a tudományos modelleket, amelyekkel az egyházi és hitbeli reform 16–17. századi lehetőségeit és stratégiáit a kutatás leképezte”.

A magyarországi reformáció előestéjének tekinthető Hunyadi- és Jagelló-kor egyházi viszonyai a hazai kereszténység és Róma kapcsolatával, valamint a közép-európai reformmozgalmak ismeretével érthetők meg. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem docense ezért a vatikáni papszentelések gyakorlatát mutatta be, míg Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoportjának munkatársa a közép-európai térségben meghatározó cseh huszita reformmozgalom és a magyar királyi udvar kapcsolatának jelentőségére hívta föl a figyelmet.

Csepregi Zoltán, az MTA doktora és az Evangélikus Hittudományi Egyetem korábbi rektora a reformáció nyelvéről tartott előadásában rávilágított arra, hogy a szövegekben előforduló egyes szavak és kifejezések alkalmasak a reformátor szerzők azonosítására. Mint fogalmazott: különösen jól vizsgálható a Luther Márton által 1521-től mind gyakrabban használt, Szent Pál leveleiből eredő apostoli üdvözlet – „Kegyelem nektek és békesség” – formulája, amely idővel divatot teremtett, s az üdvözlés használatának terjedésével nyomon követhető a reformált hit útja is.

A Philipp Melanchton humanista reformátor szellemi körében föléledő antik költeménytípus, a heroida gyorsan terjedt a német egyetemekre járó magyarországi diákok között, és segítségével kibontakozhatott a „Magyarország panasza” allegorikus toposz – derült ki Imre Mihály, az MTA doktora (Debreceni Egyetem) előadásából. A konferencia egyik „bálványdöntögető” gondolatmenete Balázs Mihály MTA-doktor (Szegedi Tudományegyetem) előadásából bontakozott ki. Rámutatott arra, hogy az 1560-as évek erdélyi vezetői nem szabad vallásgyakorlatot hirdettek, hanem egy protestáns ország létrehozásán fáradozva alkották meg a tordai országgyűlések vallásügyi cikkelyeit.

Molnár Antal (ELTE), az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Római Magyar Akadémia korábbi igazgatója a reformáció mezővárosi modelljét bemutatva hangsúlyozta, hogy a jellegzetes magyarországi településtípus társadalma szorosan összefüggött a hitújítás terjedésével. A mezőváro­sokkal ellentétben ugyanakkor a végvárak körüli határvidék nem speciálisan magyar jelenség – derült ki Őze Sándor (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), az MTA doktora előadásából. Rávilágított arra, hogy a keresztény-oszmán ütközőzóna Marokkótól az orosz sztyeppéig húzódott, ám a Kárpát-medencében a hitújításnak köszönhetően különleges vallásos töltettel, a kereszténység védőbástyája gondolattal egészült ki, amely a törökök elleni küzdelmet az apokalipszis csatájaként értelmezte. A reformációról szóló kutatásokat kiegészítendő beszélt a katolikus felekezet megújulásáról Fazekas István, az ELTE docense, korábban húsz éven át bécsi magyar levéltári delegátus. Végezetül Arató György szólt arról, hogy mind a katolikus, mind a protestáns felekezeteknek szüksége volt a magyar főúri udvarokra, ily módon a reformáció nem érthető meg a társadalom differenciált vizsgálata nélkül.

A Reformáció Emlékbizottság támogatásával megvalósult konferencia kapcsolódott a Reformáció 500 emlékévhez. A programon történészek és tanárok mellett jelen voltak a Bethlen Gábor Alapítvány tagjai is.