Cserére szorulnak a mobil lokátorok

Fontos követelmény lesz a radartendernél az olcsó működtetés, a rádióelektronikai fedés és a felderíthetőség csökkentése is

Lázin Miklós András – 2017.04.21. 04:05 –

Öt éven belül cserélni kell a honvédség mobil lokátorait, addigra ugyanis a most szolgáló szovjet technika olyan mértékben elkopik, hogy az az ország biztonságát veszélyeztetheti. Lapunk úgy tudja, a katonai vezetés már megfogalmazta a leendő radar technikai követelményrendszerét, s talán már az idén kiírják a rég várt lokátortendert.

RadarT37-es radar a Magyar Honvédség szolgálatában (Fotó: MH)
Jelenleg három fixen telepített, nagy hatótávolságú és korszerű gyártmányú honvédségi radar szolgálja az ország biztonságát. A Bánkúton és Békéscsabán lévő objektumok gond nélkül felépülhettek, míg a mecseki Zengőre szánt berendezést először Pécs fölött, a Tubesen akarták felhúzni, végül Medinára került. Utóbbi helyszínt kényszerűségből választotta a vezetés, hiszen a Mecsek csúcsai eléggé kitakarják a déli irányt. Így azért, hogy a medinai állomás hiányosságait kiküszöböljék, két kiegészítő radarszázadra van szükség Kupon és Jután. Ezek üzemeltetése súlyos százmilliókba kerül a Magyar Honvédségnek s azon keresztül az állampolgároknak. A honvédség ezen túl számos mozgatható állomással is bír, ám ezek tartalékban állnak.

A nálunk szolgálatban álló légtérfigyelő radarok frekvenciatartománya széles skálán mozog. A modern NATO-követelményeknek megfelelő eszközök valamivel egy gigahertz felett (centiméteres hullámhossz – a szerk.) dolgoznak, míg a régi szovjet berendezések többségénél a méteres tartományba esik. (Utóbbi durván 300 MHz-ig terjed.) Mind a két sáv jól használható a gyakorlatban, problémát jelent viszont, hogy a volt szovjet eszközök fogyasztása kimondottan magas, és az alkatrész-utánpótlásuk sem könnyen megoldható. Az is igaz azonban, hogy az úgynevezett lopakodó technikával felszerelt harci repülőgépeket ezekkel könnyebb észrevenni, mint a rövidebb hullámhosszakat használó társaikkal. (A Jugoszláv háborúk idején egy „méteres” lokátorral fogták be a nem sokkal később lelőtt amerikai lopakodót.)

A radartechnika és a repülés fejlődése állandó rivalizálást jelent, és felvetődik a kérdés, meddig van értelme e küzdelemben részt vennie Magyarországnak. A válasz összetett. Egyrészt fel kell(ene tudni) mérni a potenciális agresszorokat és azok lehetőségeit, s azokat megelőzve fejleszteni. Mivel hazánk viszonylag messze fekszik a közel-keleti konfliktuszónáktól, nem valószínű, hogy a közeljövőben onnan érjen támadás minket. Ha pedig mégis ilyesmi történne, a balkáni NATO-államok radarjai bizonyára időben riasztanák a saját vadászgépeiket. Ugyancsak kicsi az esélye, hogy közvetlen szomszédainkkal háborúba keveredjünk. Így aztán a fejlesztéssel nem kell nagyon sietni, van idő kiválasztani az ideális lokátort.

Egy másik probléma, hogy a fixen telepített légtérfigyelők rendkívül sérülékenyek, és szükség esetén nem lehet őket könnyedén máshová telepíteni. Ezért szükség van a kiegészítő szerepkörű mobil állomásokra. De milyenre?

Mint utaltunk rá, a szovjet technika nem rossz, de egyre több vele a gond. Kevés és drága az alkatrész, költséges az üzemeltetés, jelentősek a fizikai méretek s a mai kor viszonyai­hoz képest gyenge a mobilizálhatóság. A honvédség vezetése már több mint egy évtizede folyamatosan jelzi az éppen aktuális miniszternek, hogy szükség lesz a cserére, ám az több milliárdos költséget jelentene.

Ha kíváncsiságból széttekintünk az internetes piacon, számos NATO-tag ország és izraeli gyár termékei közül lehet választani. Az ár azonban önmagában nem sokat jelent, hiszen egyrészt szinte soha nem tudható, hogy az eladó kizárólag az eszközről, vagy a mellé adott komplex szolgáltatásról is beszél, ahogyan az sem mindegy, a vevő egyben vagy részletekben fizet. Ugyancsak plusz-mínusz dollármilliókat jelent a kiépítettség és darabszám, az esetleges jövőbeni, hitelesített vásárlási szándék. A technikát kezelő személyzet képzése sem olcsó, s az is változó, hogy az esetleges jövőbeni fejlesztések-modernizálások automatikusan vagy külön súlyos pénzekért járnak-e a vevőnek. A garancia éveinek száma szintén lényeges, akárcsak a pótalkatrészek szállítási határideje.

Egy bizonyos, a mobil radarállomásokra, ha nem is égetően, de szükség van, kérdés, mikor jöhet el a csere időpontja. Reálisan számolva a kérdést öt éven belül rendezni kell, addigra ugyanis a most szolgáló szovjet technika oly mértékben elkopik, hogy az már az ország biztonságát veszélyezteti. Mivel a kormány feltett szándéka, hogy a hadsereg költségvetését évente a GDP 0,1 százalékával növeli, remény nyílt arra, hogy a tervekből valóság legyen.

Lapunk úgy tudja, a katonai vezetés már többször leírta a leendő radar technikai követelményrendszerét, s ez alapján három-négy gyártó terméke jöhet szóba. Tárgyalások még nem folytak, de ha minden jól megy, ezek talán még idén elindulhatnak, s kiírhatják a rég várt lokátortendert. Információink szerint kétféle mobil rendszerben gondolkodnak a szakemberek: egyrészt meg szeretnék tartani a jól bevált méteres hullámhosszt, másrészt a centiméteres sávban is dolgozni tudó készülékekre pályáznak. Utóbbiak a fix lokátorok kiesése esetén jöhetnek szóba. A mobilitás, az olcsó üzem és a rejtés lehetősége alapkövetelmény, akárcsak a rádióelektronikai fedés és a felderíthetőség csökkentése.