Rembrandt, Vermeer és más mesterek Budapesten + GALÉRIA

Rembrandt és a holland arany évszázad festészete címmel holnaptól látogatható az év kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat az intézmény nagy korszakokat átfogó, antologikus kiállításainak sorában a negyedik: eddig a spanyol festészetet, az itáliai reneszánszt és az itáliai barokkot mutatták be. Ezek jó alkalmat adnak arra, hogy a külföldi múzeumokból Budapestre érkező művek között a kiállítóhely saját kincseire is ráirányítsák a nemzetközi figyelmet. A lenyűgöző kiállítás kurátora Ember Ildikó, a társkurátor Tátrai Júlia.
Egy sor remekmű: Rembrandt önarcképei mellett két, fiát ábrázoló festmény is látható a termekben, a Titust olvasás közben ábrázoló munka (balról a harmadik kép) Bécsből érkezett a kiállításra (Fotók: Hegedüs Róbert)
A holland festészet bizonyára legismertebb korszaka a 17. század: míg északon Rembrandt és köre, délen Rubens határozta meg ezt az időszakot.

A Szépművészeti Múzeumban a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete címmel látható tárlaton a mester húsz képe tekinthető meg, és kiállították Vermeer három alkotását is. A képeket hét szekcióban mutatják be. Mint a művészettörténet minden nagy korszakát, a holland arany évszázadot is a történelmi háttér határozta meg: az a polgári-kereskedői-városi réteg, amely ennek a művészetnek közege volt, és amelyből a mesterek is termettek, azután erősödött meg, hogy Németalföld északi tartományai kivívták függetlenségüket.

A szabadság kora

V. Károly 1556-ban adta át a Németalföld feletti hatalmat fiának, II. Fülöpnek, ekkor azonban már olyannyira megerősödött a protestáns-katolikus szembenállás a régióban, hogy az újhitűek képrombolásai miatt Fülöpnek sereget kellett küldenie, hogy megrendszabályozza a reformátusokat.   A helytartó, Orániai Vilmos vezetésével ők azonban ellenálltak, és 1579-ben az Utrechti Unió jegyében megszületett az önállóság: 1581-ben kikiáltották a holland királyságot. Bár Orániai Vilmost – akinek fejére vérdíjat tűzött ki II. Fülöp – merényletben megölték, fia, Orániai Móric a helyére állt. Ekkor lett fontos kereskedelmi központ Rotterdam és Amszterdam. Hamarosan kiépült a híres holland hajóflotta, amikor pedig 1606-ban – abban az évben, amikor Rembrandt született –, a hollandok legyőzték a spanyol armadát, majd 1609-ben megszületett az úgynevezett tizenkét éves fegyverszünet, létrejött az a törékeny társadalmi-szellemi konstelláció, amely lehetővé tette a szellemi élet és a művészet felvirágzását. A száz év aranykor a korszak festészetében jól tükröződik. Ahogy a kiállításhoz készült katalógusban Ember Ildikó fogalmaz, a művek dokumentumjellege nagyrészt a korabeli festészet realizmusával magyarázható. A képeken éppúgy megjelenik a mindennapi élet, mint a szokások, a viseletek. Míg az életképekben a városlakók mindennapjait és arcvonásait rögzítik a mesterek, máskor a holland tájat vagy a tengeri csatákat festik meg. Mint például Van der Velde, akinek apja hajóskapitány volt, vagy Hendrik Vroom, akinek elég közvetlen tapasztalata volt a tengerről, egyszer ugyanis hajótörést szenvedett. A képek harmadik csoportjába a barokk allegóriák tartoznak.
A tárlaton a kor jelentős személyiségeinek portréi az első szekcióban kaptak helyet. Itt látható Orániai Vilmos arcképe Adriaen Thomasz Keytől, valamint fia, Móric, akinek arcképe az eredeti alkotó, Michiel van Mierevelt után készült, és a múzeum tulajdonában van (képmásának egyébként több mint száz változata ismert).

A tengeri csatákról készült festmények között az egyik érdekességet Van der Velde Hadihajók nyugodt tengeren című, 1653-as képe rejti: a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő munkán az egyik hajó tatján jól látható a Főnix-madár. Ilyen nevű hajó a holland flottában nem volt – de az angolban igen. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor a hollandok egy csata után a livornói kikötőbe vontatták az elfoglalt hajót, amelyet az angolok a kikötőben visszafoglaltak – annak ellenére, hogy az egyezmények értelmében ott nem indíthattak volna támadást. Szintén az első szekcióban szerepel Adriaen Pietersz van der Venne A tizenkét éves fegyverszünet allegóriája című, 1616-os hatalmas képe, és itt tekinthető meg Ruyter admirális is, aki 1676-ban huszonhat magyar protestáns prédikátort szabadított ki a nápolyi gályarabságból. (A korabeli holland-magyar kapcsolatokról a katalógusban Bitskey István jegyez remek tanulmányt.)

Az Arcok az aranykorból szekcióban a korszak portréfestészete jelenik meg. A nagymesterek – Rembrandt, Frans Hals és Bartholomeus van der Helst – mellett számtalan kvalitásos művelője akadt ekkoriban a műfajnak Németalföldön. A klasszikus portré mellett ekkoriban virágzott fel a csak erre a térségre jellemző csoportarcképműfaj is: a tablószerű munkákat különféle egyletek és céhek prominensei rendelték. A műfaj legismertebb alkotása Rembrandt Éjjeli őrjárata, amely sajnos nem jöhetett Budapestre – Aert Pietersz munkája, a Dr. Sebastian Egbertsz anatómiai leckéje viszont látható.

Bemozdulás

A szekcióban jól érvényesül Frans Hals férfiportréja, a múzeum saját tulajdonú képe. Talán az egyik legszebb képpár Nicolaes Maes kettős portréja: a Trip házaspárt ábrázoló mellképek – a párt egyébként Rembrandt is festette – végtelenül finom kidolgozása, a kezek érzékeny megformálása sejteti, hogy Maes nemhiába volt Rembrandt tanítványa. Itt bukkannak fel az első Rembrandt-alkotások is. A festő 1631-ben érkezett Amszterdamba, ahol rögtön kedvelt portréfestő lett. A Fiatal nő képmásán (1632) azonban látszik, hogy azonnal meg is újította a tradíciót – bár az ülő póz az amszterdami portréfestészet hagyományában jellegzetes volt, Rembrandt elemelte a modellt, aki mintha felállni készülne a képen. A szekció egyik érdekes alkotása Barent Fabritius képe, a Willem van der Helm és családja (1656). A modellről sokat tudni: építész volt, aki épp abban az évben nyert el egy nagyobb megbízást.

A harmadik szekcióban, a Gazdagság és mértékletesség? címűben a protestáns életszemlélet és a mindennapi, polgári jómód összeegyeztethetősége kerül a középpontba a képeken.

A korabeli társadalom a gazdagodás, az anyagi javak felhalmozása miatt szekularizálódott, ugyanakkor a protestantizmus okán Isten felé is fordult, a festők pedig számtalan olyan művet készítettek, amely az anyagi értékek és a szépség dicsérete mellett a mulandóságra is figyelmeztet. A vanitas témája számtalan alkotáson megjelenik. A szekció egyik legkedvesebb képe Frans Hals Két éneklő fiú című munkája, míg Willem de Poorter allegóriáján egy fiatal nő elé a halál tart tükröt. Paulus Moreelse Vanitasa maga a felénk forduló földi Vénusz, míg tükörképe a hiúság szimbóluma, a feje felett a falon pedig Salmacis nimfa és Hermaphroditus látható. Aki tudja „olvasni” a képbe kódolt üzenetet, annak az értelmezés tág mezeje nyílik meg.

A képolvasáshoz talán nem elhanyagolható információ az sem, hogy a képeken felvonultatott hangszereket, jókedvű jeleneteket mindenhol a memento mori felől is kell nézni. A szekció szép darabja Hendrick Ter Brugghen Pipára gyújtó fiú című képe, amelyen a gyertya fénye világítja meg az arcot – ez a reneszánsz óta ismert festészeti trükk –, és a hasonló megoldású Gerrit van Honthorst-alkotás, a Lámpás fényénél érmét vizsgáló idős nő.

A negyedik szekcióban a protestantizmusnak a vallásos festészetre gyakorolt hatását vizsgálhatjuk: míg Utrechtben a caravaggiói hatás érvényesült, Haarlemben a manierizmustól a klasszicista festészet felé haladtak az alkotók. Az ötödik, Rembrandt és fényköre című szekció a kiállítás minden bizonnyal leglátogatottabb egysége lesz. A katalógus tanulmányainak szerzői kiemelik, hogy a Rembrandtról alkotott mai képünkben számtalan korábbi értelmezés benne foglaltatik, így amilyen izgalmas, annyira bonyolult is a „hiteles” Rembrandtot bemutatni. A kiállításon mindenesetre több önarcképe szerepel. A Rembrandt-szekcióban helyet kapott a festő első ismert, még Leidenben készült munkája, a Szemüvegárus – ezen is megfigyelhető, hogy a mester bemozdítja az alakokat –, míg a vanitastéma jegyében egy gyönyörű kis Ámor szappanbuborékkal látható: a szerelem istenének a mulandóság jelképével együtt való ábrázolása a korban szokásos volt. A már említett önarcképek mellett két, Titus fiáról készült portré is helyet kapott a kiállításon. Rembrandt mellett kortársa, Jan Lievens munkáit is bemutatják, tanítványai közül pedig Gerrit Dou és Ferdinand Bol alkotásai szerepelnek a válogatásban – de érdemes megemlíteni Michael Sweerts két munkáját is: a caravaggiói hatásokat mutató Fiú turbánnal a tárlat egyik rejtett kincse, csakúgy, mint az alkotó Szolgálólánya.
Vermeer A geográfus című képe az egyik legfontosabb kiállított munka
A táj ezer arca

A hatodik szekcióban kaptak helyet, Városok és polgárok cím alatt, a holland élet pillanatai. Innen Pieter de Hooch Szolgáló vödörrel és seprűvel című életképét emelnénk ki az Anya és gyermeke című alkotás mellett: utóbbi képen a meghitt pillanatot még szebbé teszi, hogy az édesanya és a gyerek az ablakon beáradó napsütés falon szétömlő fényében ül.

A tárlat kiemelt jelentőségű műtárgyai Vermeer van Delft munkái, A geográfus és Az asztronómus. Előbbit Frankfurtból, utóbbit Párizsból kapta kölcsön a múzeum – érdemes figyelni a részletekre: míg a földfelszínt vizsgáló geográfus szobájában a falon Delft és környékének látképe függ, az asztronómus szobáját Mózes megtalálásának jelenete díszíti: a festő ezzel is utal a világról megszerezhető tudások fajtáira. A harmadik Vermeer-mű A katolikus hit allegóriája: a festő 1653-ban azután tért át, miután katolikus nőt vett feleségül. A képet megrendelésre készítette: a hit allegóriája mellett az egyetemesség jelképe, a földgömb, az oltáriszentség kelyhe, illetve a bűnbeesés almája és kígyója is látható a művön, amely élesen elüt a mester többi munkájától.

A hetedik, A holland táj ezer arca szekcióban mások mellett Aelbert Cuyp és Salomon van Ruysdael alkotásait vonultatták fel. A kiállításon tárgyak, bútorok segítségével is megidézik a kort.

Az Ember Ildikó kurátor és Tátrai Júlia társkurátor által összeállított tárlat minden idők egyik legjelentősebb kiállítása Budapesten és a térségben is.

Sok helyről jöttek a képek
Baán László és munkatársai négy éve dolgoznak a tárlaton
Az Országgyűlés elnöke, Kövér László köszöntőjével ma nyílik meg a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Az intézmény saját, jelentős holland kollekcióját a világ legnevesebb köz- és magángyűjteményeiből hozott több mint százharminc remekmű egészíti ki a jövő feburár 15-ig látogatható tárlaton.

A négy évig tartó előkészületek során mintegy ötven köz- és magángyűjteményből több mint százharminc festményt sikerült megszerezni, amelyek biztosítási összértéke egymilliárd euró; ezeket a munkákat egészítik ki a Szépművészeti világszinten is jelentős holland kollekciójából válogatott képek – mondta a ma megnyíló, Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című tárlat tegnapi sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László.

Rembrandttól húsz festményt sikerült Budapestre hozni, a harminchét darabos Vermeer-életműből pedig három munka érkezett a Szépművészetibe – a delfti mesternek eddig soha egyetlen képe sem járt Magyarországon.

Ember Ildikó és Tátrai Júlia kurátorok a kor holland festészetének rendkívüli gazdagságáról szólva elmondták: egy ennyire sokszínű anyagot nehéz egyetlen vezérfonal mentén bemutatni.
Az MTI tudósításában kitér arra, hogy az arany évszázad mintegy ötezer festőjéből csak huszonöt nőt ismerünk, közülük két alkotó munkáival találkozhat a közönség, amely azt is eldöntheti, hogy Judith Leyster vagy férje, Jan Miense Molenaer volt-e a tehetségesebb.

A Szépművészeti tárlata február 15-ig látogatható. A kiállításra több mint százharminc festmény érkezett magán- és közgyűjteményekből, a legjelentősebb kölcsönző intézmény többek között az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nemzeti Múzeum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a Los Angeles-i Getty Museum, a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi és a madridi Prado.

Ember Ildikót kitüntette a holland király
A tárlat alkalmából az Orániai-Nassau Rend lovagnőjévé avatta Ember Ildikó művészettörténészt, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának egykori vezetőjét, a tárlat kurátorát Vilmos Sándor holland király. A kitüntetést az uralkodó nevében Gajus Scheltema holland nagykövet adta át a művészettörténésznek, aki a 17. századi holland festészet nemzetközi hírű kutatója. A 444.hu értesülése szerint Gajus Scheltema Ember Ildikót „a 17. századi holland festészet nagykövetének” nevezte, aki az elmúlt negyven évben rengeteget tett a németalföldi festészet magyarországi megismertetéséért.