Visszavették a konduktorokat

Ismét a Pető Intézet dolgozói a korábban távozók

Jobbágyi Zsófia – 2017.04.11. 01:28 –

Rektori intézkedés alapján a Pető Intézet hét konduktorából négy egy április 3-i döntés alapján ismét jogviszonyban áll az intézménnyel – közölte lapunk kérdésére a Miniszterelnökség az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva.

A visszavett dolgozók, tevékenységüket jelenleg a Pedagógiai Szakszolgálat területén, pedagógus konduktor státusban látják el. A Miniszterelnökség hangsúlyozta: mind a felnőtt, mind a nemzetközi területen az ellátás zavartalan.

Amint azt lapunk is megírta, a Pető Intézet állam általi átvételénél a mintegy kétszáz munkavállalóból harmincegy dolgozót rosszul soroltak be, ők nem a köznevelési részlegen dolgoznak, és a közalkalmazotti bértábla lett volna rájuk érvényes a pedagógusi helyett. A hibás átsorolás miatt több megbeszélést is tartottak, és jelezték a dolgozóknak, hogy nem jogszerű az állapot, így érvénytelen lesz azok szerződése, akikét nem módosítják úgy, hogy a pedagógus helyett a közalkalmazotti bértábla vonatkozzon rájuk. Ennek ellenére heten felmondtak az előnytelen szerződés miatt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a felmondásokat köve­tően azt ígérte, orvosolni fogják a bekövetkezett „adminisztrációs hibát”, és az intézmény visszaveszi az emiatt távozó alkalmazottakat.