Fidesz: Kirajzolódhat a teljes hálózat

CEU-n végzettek is részt vehetnek a balkáni destabilizációs akciókban

Kacsoh Dániel – 2017.04.06. 03:18 –

A magyar baloldal minden eszközzel csak Sorost védi – reagált a Fidesz a DK-s Sebián-Petrovszki László és Gréczy Zsolt nyilatkozatára. Közölték, pontosan azt teszik, amit Soros 2005-ben levélben kért az akkori SZDSZ-es miniszter Magyar Bálinttól, vagyis, hogy az általa finanszírozott egyetem működését vegyék ki a magyar törvények alól.

SorosA manipulátor (Fotó: REUTERS/Andrew Kelly)
A levélben a milliárdos leírta, követet küldött Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz és tollba mondta, milyen törvényeket kell hozni. Soros ma is marionettbábként rángatja a baloldali pártokat – írták. Ismeretes, a felsőoktatási törvény módosítása során a Jobbik nem szavazott, vagyis – kormánypárti olvasat szerint – szintén Sorost támogatta ezzel.

Fideszes forrásból úgy értesültünk, a pártban azzal számolnak, a CEU kapcsán kialakuló tiltakozás nyomán kirajzolódhat akár a teljes Soros-hálózat. Ennek egy része, többen éppen a CEU-n végzettek közül, jelenleg részt vesznek a migrációs útvonalon lévő államok, így például Macedónia és Albánia destabilizációjában, az úgynevezett NGO-kon keresztül. Az uniós adatok szerint már most négymillió migráns tart Európa felé, vagyis az eddigi bevándorlási problémák csak a kezdetet jelentik – vélik a Fideszben. Megtudtuk azt is, bár mérlegelték a jogi lehetőségeket, egyelőre nem perelnek a Simicska-féle plakáthelyeken megjelent jobbikos, a kormányt lopással vádoló hirdetések miatt.