Vérszerződés

Christian Kern osztrák szociáldemokrata kancellár múlt héten szépen kérte az Európai Bizottságot, értsék meg, nem akarnak menekülteket átvenni Görögországból és Olaszországból, mert ugyan valóban ezt szavazták meg tavalyelőtt a belügyminiszterek, de Ausztria azóta bőven túlteljesítette vállalását a menekültválság rendezésében. Brüsszelből megjött a dörgedelmes válasz: értjük mi, de le… szóval értjük, de nem érdekel. Oldjátok meg! Nagyvonalúan még hozzátették, készek megvitatni, hogyan tudnának segíteni az osztrákoknak, de nem, a kvótából nem engednek.

Nehéz belelátni az osztrák koalíció fejébe, hiszen azok a fejek ugye változnak – Spindeleggerből Mitterlehner, Faymannból Kern –, de szerintem most azért Bécsben idegesek lehetnek ettől a választól. Ausztriát igazán nem lehet azzal vádolni, hogy kihúzná magát a migrációs válság kezeléséből, nem is nagyon teheti meg, hiszen a válság házhoz jött. Tavalyelőtt ugyanis Angela Merkel kancellár úgy döntött, hagyja a fenébe az uniós szabályokat, a menekültekkel szelfizés sokkal szebben mutat a sajtóban, mint a határnál hüppögő gyerekek. Megnyílt a határ, s nem túl nagyformátumú osztrák kollégája, az azóta megbukott Werner Faymann pedig ment utána, hiába verte az asztalt a kormány józanabbik fele. A magyar kerítés és szigorú szabályozás, valamint a balkáni határzárak lélegzethez juttatták Ausztriát, de továbbra is ott tartanak, hogy az ország egyébként is sok bevándorlójához újabb tömegek csatlakoztak, akiket el kell látni, és a rendőrségnek is bőven adnak munkát.

A vak is látja, hogy Ausztria teherbírása határán mozog, és a kormány is szakadhat előbb-utóbb amiatt, hogy folyamatosan veszekszenek a migrációs politikán. Csak végzetes politikai rövidlátással nyugodhattak meg a bebetonozott néppárti-szociáldemokrata koalícióban, amikor tavaly év végén hosszas kínlódás után a liberális Alexander Van der Bellennek sikerült legyőznie a szabadságpárti Norbert Hofert. Ez ugyanis nem változat a tényen, hogy a kormányzó erők jelöltjei a szavazatok egynegyedét sem kapták meg az első fordulóban, az FPÖ pedig stabilan vezeti a felméréseket, a kormánypártiak számára már rég elérhetetlen harminc százalék feletti tartományban. Beszédes még az a friss felmérés is, amely szerint az osztrákok mintegy hetven százaléka nem akar menekülteket befogadni az európai uniós áthelyezési program keretein belül, a válaszadók mindössze huszonegy százaléka helyeselné a befogadást. Hát ezen azért nem kell annyira meglepődni. Vagyis de, amennyiben nem a józan észhez mérjük ezt az eredményt, hanem a tavalyelőtti állapotokhoz, amikor még szorgosan gyűjtötték a jótét lelkek az adományokat a migránsoknak a bécsi Westbahnhofon, és autókkal akarták őket kimenteni a magyarországi fasizmus karmai közül. Vajon ha akkor csinálnak egy felmérést, hogy befogadjanak-e 1900 embert - ami most a kvóta szerint a tét –, mit mondtak volna? Most már alighanem mindegy.

Ausztria csak egy aktuális példa az európai gondolkodás változására. A Brüsszelben tavalyelőtt megszavazott egyszeri, 160 ezer fő elosztására vonatkozó önkéntes kvóta végtelenül túlhaladott, amíg Bécs és Brüsszel 1900 ember miatt szerencsétlenkedik, addig milliók vannak és lesznek úton. Nem kevésbé fontos, bár némileg tragikomikus hír, hogy a hétvégén a római belügyminisztériumban kötöttek megállapodást líbiai törzsek vezetői, hogy megvédik az ország déli határát. Ez azért fontos, mert Líbiából óriási tömegek jönnek Európába, de nem líbiaiak, hanem közép-afrikai országokból származók. Az olasz sajtó pedig arról ír, Marco Minniti olasz belügyminiszter pedig biztatóan arról beszél, hogy adott szó meg vérszerződés most 2017-ben Rómában, ezzel nyugtattak meg minket a líbiai törzsvezetők. Milyen igaz, mennyivel megnyugtatóbb is ez, mint amikor Líbiában egy működőképes állam volt, ugyebár, de ez egy másik történet. A lényeg most az, hogy Európa nyugalmát jelenleg a magyar határkerítésen túl az EU-ra egyre idegesebb Erdogan török elnök és a líbiai törzsek hivatottak biztosítani.

Ideje levonni végre a tanulságot, hogy Európa nem spórolhatja meg azt, hogy meg tudja védeni saját magát. Felelőtlenség csak külső erőkre hagyatkozni, mert pillanatnyilag azt látjuk, hogy a kárhoztatott nemzetállamok cselekednének, de rendíthetetlenül folyik a vita a két év alatt is csak egytizedében végrehajtott kvótáról. Végzetes felelőtlenség, hiszen nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy megvédjük magunkat, nem Líbiának, nem Törökországnak.

Egy vérszerződés egyébként még mindig kevesebb vérrel járna, mint amennyi az elmúlt két évben elfolyt.