Krasznahorkaié az Aegon-díj

Le kívánja zárni az eddigi műveit a kitüntetett író

ZZ – 2017.03.23. 02:53 –

Báró Wenckheim hazatér című regényéért Krasznahorkai László nyerte a hárommillió forint díjazású Aegon Művészeti Díjat – jelentette be Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnap Budapesten.

KrasznahorkaiKrasznahorkai László (Fotó: MH)
A sajtótájékoztatón az író úgy fogalmazott a távirati iroda tudósítása szerint, hogy ez a regény azóta készült, amióta egyáltalán irodalommal foglalkozik. „Nem is egészen ösztönös, hanem némileg elhatározott szándék volt bennem, hogy lezárjam a korábban írt regények sorát. Ez azt is jelenti, hogy regényként ez mindenképpen az utolsó ilyen művem” – tette hozzá.

Bazsányi Sándor, a héttagú szakmai zsűri elnöke hangsúlyozta: Krasznahorkai műveiben – mint egy lappangó elem – mindig ott volt a humor, a játékosság, ám ilyen vadul, mint a Báró Wenckheim hazatérben, sosem árasztotta el korábban az író prózáját.A döntős kötetek között volt még Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája, Kun Árpád Megint hazavárunk, Németh Gábor Egy mormota nyara, Spiró György Válogatott esszék 1979-2016, Szabó Róbert Csaba Alakváltók, Szilasi László Amíg másokkal voltunk, valamint Térey János Őszi hadjárat és Tóth Krisztina Világadapter című kötete is.

A döntési szakasz utolsó körében Zoltán Gábor Orgia című kötetével maradt versenyben a Báró Wenckheim hazatér.

Az immáron 12. alkalommal odaítélt, mindig az elmúlt év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását elismerő kitüntetés gálája április 5-én lesz a Katona József Színházban, ahol zenei és irodalmi műsorral köszöntik Krasznahorkait.