Kultúra
Átadták a megújult Pannónia Filmstúdiót
Kövér László: A magyar rajzfilmgyártás ebből az épületből emelkedett világszintre+GALÉRIA


Kövér László, az Országgyűlés elnöke Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező Oscar-díját nézi az egykori Pannónia Filmstúdió felújított épületének átadásán - Fotó: Nagy Balázs/Magyar Hírlap Ebben az épületben készült Rófusz Ferenc rendezésében az első és máig egyetlen Oscar-díjas magyar animációs film, A légy - idézte fel a Pannónia Stúdió avató ünnepségén az Országgyűlés elnöke.
A magyar rajzfilmgyártás ebből az épületből emelkedett világszintre
Kövér László hangsúlyozta: a 20. századi tehertételek ellenére a magyar rajzfilmgyártás ebből az épületből világszintre emelkedett és a Pannónia Filmstúdiót a világ öt legjobb rajzfilmes műhelye között tartották számon.
Olyan mesterek alkottak itt, mint Jankovics Marcell, Nepp József, Dargay Attila vagy Ternovszky Béla. A korabeli szocialista kultúrpolitika, ha korlátok között is, de hagyta őket dolgozni, így megszülethettek maradandó értékkel bíró filmjeik - emlékeztetett a házelnök.
Kövér László kiemelte: a magyar film utóbbi időszakban elért sikerei igazolják, hogy ismét jó úton indult el. Mint hozzátette, továbbra is sok kitartásra, munkára és pénzre lesz szükség, hogy az állam, a magántőke és a szakma képviselői új, sikeres korszakot nyithassanak a magyar filmgyártás történetében, ehhez pedig hozzájárulhat a Pannónia Stúdió is.
Rákosi Tamás producer, a Pannónia Stúdió épületének tulajdonosa felidézte: az volt a célja a beruházással, hogy az ikonikus épület újra életre keljen. Nemcsak egy épületről van szó, hanem kulturális örökségünk részéről, hiszen ez a ház évtizedeken keresztül otthont adott Magyarország legkiemelkedőbb művészeinek - hangsúlyozta.
Generációk nőttek fel az itt készült rajzfilmeken
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere elmondta: a mára legendává vált Pannónia Filmstúdió megkerülhetetlen szerepet játszott a magyar animáció és szinkron világsikereinek létrejöttében. Generációk nőttek fel az itt készült rajzfilmeken, olyan alkotásokon, mint a Macskafogó, A légy, a Vuk vagy a Mézga család.
A polgármester beszámolója szerint az 1950-es években átadott ház rekonstrukciója során több mint 3000 négyzetméter újult meg és a műemléki védettség miatt a beruházás a restaurátoroknak is rengeteg munkát adott.
A Hűvösvölgyi úti épület a kép és hang utómunkálatok, az animációs stúdiók mellett oktatási és egyéb kulturális tevékenységek, például kiállítások számára is helyet biztosít. Mindezek mellett a ház otthont ad a Pannónia Emlékstúdiónak is, ahol a mai gyerekek találkozhatnak a magyar rajzfilmgyártás ikonikus figuráival, például Mirr-Murral, Misi mókussal vagy a Tévémacival - közölte Láng Zsolt.
A Pannónia Filmstúdió alkotóinak életművét kiállítások idézik majd fel, közülük először Jankovics Marcell munkáiból rendeztek tárlatot.