Vélemény és vita
A Megmentő
Álláspont. Állítólag – legalábbis az ellenzék szerint – Matolcsy György jegybankelnök példátlan konspirációs elmélettel állt elő tegnap az Országgyűlésben
Állítólag – legalábbis az ellenzék szerint – Matolcsy György jegybankelnök példátlan konspirációs elmélettel állt elő tegnap az Országgyűlésben: azzal méghozzá, hogy a kormányt pár esztendeje külső erők akarták megbuktatni. S ehhez a Magyar Nemzeti Bankot is fel akarták használni a brókerügyek apropóján.
Eltörpül a fenti „tényállás” mellett, hogy az elmúlt szűk négy esztendő leforgása alatt a Magyar Nemzeti Bank stabilizálta az ország pénzügyeit, leszállította a magas alapkamatot egy ténylegesen historikusan alacsony szintre, forintra váltotta a devizahiteleket, önfinanszírozói pályára állította a hazai bankrendszert, s a növekedési hitelprogramon, valamint az említett monetáris eszközökön keresztül egyik fő motorja volt annak, hogy a gazdaság növekedési pályára állhatott. S azon maradhat az elkövetkező években is.
De hagyjuk a szakmát, most a nagypolitikai túloldal válaszokat vár arra nézve, hogy a jegybankelnök „hülyeségeket beszélt”, vagy valóban volt ilyen szándék.
Első pillantásra regénybe illő történet ez, úgyhogy elméletileg Frei Tamás folytathatja „2015” című nagy sikerű bestsellerét. Akkoriban, amikor megjelent ez a könyv, a budapesti pénzügyi felső tízezer arra bazírozott, hogy 2015-ben – miként azt a mű alcíme is sugallta – káosz lesz Magyarországon, és kitör a magyar elit háborúja.
Úgy tűnik, politikai-gazdasági káosz nélkül megúsztuk. S azt, hogy az elit háborúzik-e egymással, az érintettektől kell megkérdezni: csaták lehetnek, ám az évente megjelenő, 100 leggazdagabb magyar című összeállításból az derül ki, hogy úgy általában senki sem jutott közülük a szegényházba. Oligarcháink jól vannak. Kinek-kinek ugyan másként alakul a portfóliója, vannak kisebb és nagyobb változások, de nyugodjunk meg: továbbra sem tejre és kenyérre kell a pénz. Vagyis a vagyonok nem vesztek oda teljesen a háborúban.
De most kanyarodjunk vissza relatíve friss történetünk „főszereplőjéhez”, Matolcsy Györgyhöz, aki azt merészelte rögzíteni, hogy két éve a brókerbotrány kirobbantásával előidézett bankpánik lett volna a kormány megbuktatásának komponense az MNB „beiktatása” révén.
Tényleg olyan hihetetlen ez?
Ha visszatekintünk például a brókerügyek kapcsán a több százmilliárd forintos kárértékre, „hülyeségnek” tűnik két év távlatából is egy pénzügyi sokk kirobbantása? Mikor is devizapiaci szakértők vélekedése alapján 50-100 milliárd forintos kereskedési tétellel be lehet dönteni a forintot! Gondoljunk csak bele: elsőként 2015 februárjában a Buda-Cash Brókerház, rá négy napra pedig a Quaestor Értékpapír és Befektetési Zrt. bukott meg. Fenti pénzügyi szolgáltatókat követték a kisebb halak, a Hungária Értékpapír, majd „Bróker Marcsika” cége.
Ha nem is akarjuk grandiózussá tenni egykori nagymenőinket, aligha vitatható: senki és semmi nem okozott még nagyobb kárt Magyarországon pénzügyi csalással, mint Tarsoly Csaba és cége, a Quaestor. Ám kijár a bűn babérkoszorúja a másik dicsőséges társaságnak is: a Buda-Cash egy országos csalóhálózatot és egy bankcsoportot fémjelző pénzügyi vállalkozásként funkcionált.
Ráadásul Magyarországon pont 2015-ben zajlott a devizahitelek forintra váltásának menete a bankoknál. Utóbbi, tekintettel a felturbózott lelkületű, magukat megégető és utolsó fillérig eladósodott ügyfelekre, korántsem ígérkezett békés folyamatnak. Hogy mégis így alakult, az a Magyar Nemzeti Bank érdeme is.
Egyébiránt a pénzügyi pánikkeltéshez túl sok kellék nem is szükséges: például a Postabank-botrány 1997 februárjában robbant ki. Elterjedt ugyanis a hír egy hamis levél alapján, hogy bajban van a pénzintézet, érdemes gyorsan kivenni a betéteket. A pánik három napja alatt hetvenmilliárd forintot vontak ki az ügyfelek a bankból.
Pénzügyi sokk 2015-ben is kipattanhatott volna: a brókertársaságok több tízezer károsultját könnyű lett volna külső segítséggel „táncba vinni”: a véget nem érő tüntetések és utcai demonstrációk elegendők lehettek volna ahhoz, hogy megrendüljön az emberek bizalma a hazai pénzügyi rendszerben. A parlamentben a jegybankelnök beszélt arról is, hogy egy NATO-szövetséges budapesti nagykövetségéről szervezték az eseményeket, amelyek végül is nem a tervek szerint alakultak. Miután belső információval mi sem rendelkezünk, s nem tudjuk, ki, mi áll az ügy mögött, maradjunk annyiban, hogy az a helyes: Matolcsy György nem hozta nyilvánosságra a konkrétumokat, azonban tájékoztatást adott egy lehetséges forgatókönyvről. Ellenben zárt ülésen, nem a nyilvánosság előtt, a szakavatott érintettek megismerhetnék a teljes történetet.
De higgyék el, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a jegybank bevállalós és tényleg kreatív monetáris politikát folytatott a múltban – a jövőre koncentrálva, azaz keresletösztönző, „keynesiánus” projektjei „átjöttek”.
Összességében azzal sincs gond, hogy az ellenzék és a média árgus szemekkel figyeli a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos költéseket, amelyeket alapból kritizál. Most ennek jogosságát nem vizslatva azért bizton állítható: az Országgyűlésben tegnap felbukkant kérdéses tételek súlya köszönőviszonyban sincs azzal a pozitív teljesítménnyel, amelyet a Matolcsy György vezette jegybank tett az elmúlt években a magyar gazdaságért.
A „2015” című könyv helyett pedig a kritikusok inkább „A megmentő” című regényt olvasgassák.
Azt is Frei Tamás írta.
Eltörpül a fenti „tényállás” mellett, hogy az elmúlt szűk négy esztendő leforgása alatt a Magyar Nemzeti Bank stabilizálta az ország pénzügyeit, leszállította a magas alapkamatot egy ténylegesen historikusan alacsony szintre, forintra váltotta a devizahiteleket, önfinanszírozói pályára állította a hazai bankrendszert, s a növekedési hitelprogramon, valamint az említett monetáris eszközökön keresztül egyik fő motorja volt annak, hogy a gazdaság növekedési pályára állhatott. S azon maradhat az elkövetkező években is.
De hagyjuk a szakmát, most a nagypolitikai túloldal válaszokat vár arra nézve, hogy a jegybankelnök „hülyeségeket beszélt”, vagy valóban volt ilyen szándék.
Első pillantásra regénybe illő történet ez, úgyhogy elméletileg Frei Tamás folytathatja „2015” című nagy sikerű bestsellerét. Akkoriban, amikor megjelent ez a könyv, a budapesti pénzügyi felső tízezer arra bazírozott, hogy 2015-ben – miként azt a mű alcíme is sugallta – káosz lesz Magyarországon, és kitör a magyar elit háborúja.
Úgy tűnik, politikai-gazdasági káosz nélkül megúsztuk. S azt, hogy az elit háborúzik-e egymással, az érintettektől kell megkérdezni: csaták lehetnek, ám az évente megjelenő, 100 leggazdagabb magyar című összeállításból az derül ki, hogy úgy általában senki sem jutott közülük a szegényházba. Oligarcháink jól vannak. Kinek-kinek ugyan másként alakul a portfóliója, vannak kisebb és nagyobb változások, de nyugodjunk meg: továbbra sem tejre és kenyérre kell a pénz. Vagyis a vagyonok nem vesztek oda teljesen a háborúban.
De most kanyarodjunk vissza relatíve friss történetünk „főszereplőjéhez”, Matolcsy Györgyhöz, aki azt merészelte rögzíteni, hogy két éve a brókerbotrány kirobbantásával előidézett bankpánik lett volna a kormány megbuktatásának komponense az MNB „beiktatása” révén.
Tényleg olyan hihetetlen ez?
Ha visszatekintünk például a brókerügyek kapcsán a több százmilliárd forintos kárértékre, „hülyeségnek” tűnik két év távlatából is egy pénzügyi sokk kirobbantása? Mikor is devizapiaci szakértők vélekedése alapján 50-100 milliárd forintos kereskedési tétellel be lehet dönteni a forintot! Gondoljunk csak bele: elsőként 2015 februárjában a Buda-Cash Brókerház, rá négy napra pedig a Quaestor Értékpapír és Befektetési Zrt. bukott meg. Fenti pénzügyi szolgáltatókat követték a kisebb halak, a Hungária Értékpapír, majd „Bróker Marcsika” cége.
Ha nem is akarjuk grandiózussá tenni egykori nagymenőinket, aligha vitatható: senki és semmi nem okozott még nagyobb kárt Magyarországon pénzügyi csalással, mint Tarsoly Csaba és cége, a Quaestor. Ám kijár a bűn babérkoszorúja a másik dicsőséges társaságnak is: a Buda-Cash egy országos csalóhálózatot és egy bankcsoportot fémjelző pénzügyi vállalkozásként funkcionált.
Ráadásul Magyarországon pont 2015-ben zajlott a devizahitelek forintra váltásának menete a bankoknál. Utóbbi, tekintettel a felturbózott lelkületű, magukat megégető és utolsó fillérig eladósodott ügyfelekre, korántsem ígérkezett békés folyamatnak. Hogy mégis így alakult, az a Magyar Nemzeti Bank érdeme is.
Egyébiránt a pénzügyi pánikkeltéshez túl sok kellék nem is szükséges: például a Postabank-botrány 1997 februárjában robbant ki. Elterjedt ugyanis a hír egy hamis levél alapján, hogy bajban van a pénzintézet, érdemes gyorsan kivenni a betéteket. A pánik három napja alatt hetvenmilliárd forintot vontak ki az ügyfelek a bankból.
Pénzügyi sokk 2015-ben is kipattanhatott volna: a brókertársaságok több tízezer károsultját könnyű lett volna külső segítséggel „táncba vinni”: a véget nem érő tüntetések és utcai demonstrációk elegendők lehettek volna ahhoz, hogy megrendüljön az emberek bizalma a hazai pénzügyi rendszerben. A parlamentben a jegybankelnök beszélt arról is, hogy egy NATO-szövetséges budapesti nagykövetségéről szervezték az eseményeket, amelyek végül is nem a tervek szerint alakultak. Miután belső információval mi sem rendelkezünk, s nem tudjuk, ki, mi áll az ügy mögött, maradjunk annyiban, hogy az a helyes: Matolcsy György nem hozta nyilvánosságra a konkrétumokat, azonban tájékoztatást adott egy lehetséges forgatókönyvről. Ellenben zárt ülésen, nem a nyilvánosság előtt, a szakavatott érintettek megismerhetnék a teljes történetet.
De higgyék el, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a jegybank bevállalós és tényleg kreatív monetáris politikát folytatott a múltban – a jövőre koncentrálva, azaz keresletösztönző, „keynesiánus” projektjei „átjöttek”.
Összességében azzal sincs gond, hogy az ellenzék és a média árgus szemekkel figyeli a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos költéseket, amelyeket alapból kritizál. Most ennek jogosságát nem vizslatva azért bizton állítható: az Országgyűlésben tegnap felbukkant kérdéses tételek súlya köszönőviszonyban sincs azzal a pozitív teljesítménnyel, amelyet a Matolcsy György vezette jegybank tett az elmúlt években a magyar gazdaságért.
A „2015” című könyv helyett pedig a kritikusok inkább „A megmentő” című regényt olvasgassák.
Azt is Frei Tamás írta.