Tamáska PéterBörtönszleng frájeroknak

Nem várhatjuk el, hogy az emberek jók legyenek, de lehetetlenné kell tenni, hogy rosszak legyenek – írja Han Fej-ce

Tamáska Péter – 2017.02.17. 02:02 –

Nagy az igény a kelet-európai társadalmakban, hogy politikusokat rács mögött lássanak. A börtön és a zárka neve a szlengben sokféle, így szanatórium, kaptár, kóter, egeres vagy éppen sírgödör, verem, kucorgó és kripta; lakói pedig ki vannak szolgáltatva a gumimacinak becézett smasszernek vagy pitbullnak, azaz az őrnek és a tulajdonképpeni „főnököknek”, akiket egykor sitiprincnek, most épp efendinek, csaninak, lokátornak vagy menőjenőnek neveznek. A többség csak sasszerol, figyel, de ennek a figyelésnek az agresszivitása a ragadozóké. Mennek a mozaikszavak, evéeszes (enyhébb végrehajtás alá eső rab), háká (házi kórház), imeis (bolond), kágyékás (kényszergyógykezelt), kávés vagy kákávés (közveszélyes vagy különösen közveszélyes rab), s a nyelv megtelik szójátékokkal, az állampusztai rabgazdaságból Álompuszta lesz, pulicer a rendőr (a Pulitzer-díjból), a fegyveres rablás neve főrabbi, a csornoje more, a batukán, az arnoldka (izmoska) és a makiverem (ma kiverem) önmagáért beszél. Más a kinti, más a benti szleng, s az újhús, a beavatásra váró fogvatartott hiába dugja be a fülét, a besúgó vamzer, a rabszállító kocsi rabó, a zsivány zsivány, s ő pedig kiszolgáltatott marad. Ha valaki rosszul használja a börtönszlenget s dicsekszik, rászólnak, mutasd meg, mit tudsz!, könnyen kiderülhet róla, hogy csak egy szerencsétlen köcsög, aki a szorongását szavakkal leplezi. Ahhoz, hogy a börtönrádiót értse – mondják joggal –, lakónak kell lennie egy bévés intézetben. Egy korrupt politikus a bevonulása előtt hiába tanulmányozná a magyar börtönszleng 2008-ban kiadott terjedelmes szótárát, akcentusán ott benn még sokat kéne javítania, hogy elfogadják.

Románia példája azonban azt mutatja, a kelet-európai politikai osztály koránt sincs meggyőződve arról, hogy a dögláncnak is mondott vezetőbilincsben lépegetve boldogabbá tudná tenni polgártársait. Miért lenne a sitt a leggyorsabb módja a korrupció megszüntetésének? Ezt csak hiszékeny emberek, frájerok hihetik. Mint ti. Ha nem az emberi jogokat tanulmányoznátok, hanem Kelet-Európa és a Balkán ezeréves történetét, akkor látnátok, itt mindig az a valószínűbb, hogy a kormányzás rossz lesz, mint az, hogy jó. Csúf és önsorsrontó igyekezet hát Magyarországon a rendszerváltást követő kormányzatok hibáiért – mint a szociból örökölt suttogó, „civil” propaganda teszi – pusztán a most regnáló Fideszt tenni felelőssé. Hiszen a kilencvenes években, amikor a Németh Miklós-féle spontán privatizációnak és a horni, a szocialista visszarendeződés adminisztrációjának köszönhetően elment a nemzeti vagyon java része, és Csurka István Magyar Fóruma több mint egy éven keresztül közölte – névvel és címmel – az olajszőkítés és az orosz kapcsolatok történetét, rendőrség és ügyészség csak hesszelt. (A hesszelés a börtönszlengben azt jelenti, hogy bűncselekmény elkövetésekor a banda egy vagy több tagja biztosításképp a terepet figyeli.) Kevés volt a közdolgokkal törődő polgár s a százezer embernek legalább a fele, aki időnként kiment a Hősök terére Csurkát hallgatni, azt várta, mikor lesz a népfelzúdulásból bukovári, ami pedig az MDF kamikázekormányát illeti, inkább tűnt arnoldkának (Schwarzenegger után szabadon), mint a nemzeti vagyon megmentőjének.

Az újságok 1990-ben tele voltak azzal, hogy az új, szegény, de lelkes képviselők Trabanttal vagy békávéval jönnek a Parlamentbe, ám később, amikor az ezredfordulót követően Medgyessyt azért a kifakadásáért lemondatták a miniszterelnöki posztról, hogy az igazi tolvajokat az SZDSZ táján kell keresni – lásd a mostanra feltáruló metróbotrányt –, már mélyen hallgattak. S mélyen hallgattak, amikor Gyurcsány 2006-ban a forradalom ötvenedik évfordulójára jobban végigverette a főváros népét, mint Kádár a tiltakozó fiatalságot a március 15-i lánchídi csaták alkalmával. (A Markóban, amikor az intézet történetét írva a 2006. október 23-án őrizetbe vettek után érdeklődtem, hirtelen megfagyott a légkör.)

Nyilvánvaló, ha a polgári kormányok Antall-lal kezdődően betartották volna a felelősségre vonásra tett ígéreteiket, akkor ebben a kis területű országban sokkal ideálisabb alkotmányos élet alakulhatott volna ki. Az úgymond első szabadon választott parlamentbe a képviselők jobbról és balról lényegében a mi sorainkból, a köznépből kerültek ki, balról bevitték a késő kádárizmus összes hibáját, a liberálisok pedig a magyar világtól való beteges irtózásukat és a lipótvárosi mentalitást. A szocialisták és szabad demokraták pedig ugyancsak élvezték, hogy a nemzeti oldal képviselői az új hús szorongásával lépnek be az alkotmányozás házába. S mihelyt oda betették a lábukat, már nem voltak olyan kemény legények, mint amilyennek a közvélemény álmodta őket. Kapcsolatuk a mindennapi emberrel kezdetben határozottan erős volt, de aztán gyorsan a Tisztelt Ház rabjaivá váltak.

Sokat utazom vonaton, s mostanában kényszerűségből sokat vagyok kórházban is. És szociálpolitika ide vagy oda, amit hallok, lehangoló. Mintha az emberek valamelyik geographicos ismeretterjesztő adásból hallották volna a kínai filozófus, Han Fej-ce mondását, mondják a kínai lét örök mantráját. Nem várhatjuk el, hogy az emberek jók legyenek, de lehetetlenné kell tenni, hogy rosszak legyenek – így Han Fej-ce –, s ne várjuk el, hogy kormányzóink úriemberek legyenek, hanem tekintsük őket esetleges börtöntöltelékeknek, akik a népet kirabolják és az országot eladják. Ez az elmúlt negyedszázad tanulsága a kisember számára. S mint örök frájer, az épp regnálókat szidja. Zárkaellenőrzést, hipist szeretne látni.