Belföld

Bőkezűbb volt tavaly Áder a kegyelmekkel

Ötszázból csak huszonkét elítélt kaphatott kegyelmet

Az arányokat tekintve az elmúlt tizennégy évben tavaly kaptak a legtöbben kegyelmet a köztársasági elnöktől, 2002 óta háromszázan részesültek kegyelemben.

A kérvényt benyújtók 4,44 százaléka, azaz 495 elítéltből huszonkettő kapott kegyelmet Áder János köztársasági elnöktől tavaly – derül ki az Igazságügyi Minisztérium által közölt statisztikából. Az adatok alapján – arányait tekintve – így 2016-ban részesültek 2002 óta a legtöbben kegyelemben. Ugyanakkor a negatív rekord is Áder nevéhez fűződik: a köztársasági elnök 2014-ben mindössze négy elítéltnek kegyelmezett meg, ami a kérelmezők 0,53 százalékát jelenti.

A számokat tekintve az utóbbi tizennégy évben a legtöbben Mádl Ferenctől kaptak kegyelmet, 2004-ben 41 elítélt szabadságvesztése szűnt meg az államfő döntése alapján. Legtöbben 2007-ben nyújtottak be kegyelmi kérvényt, 1378-an bíztak az kedvező elbírálásban, de ezt csak huszonhárom kérvényezőnek sikerült elérnie a köztársasági elnöknél. A minisztérium összesítése szerint 2002 óta a kérelmezők 2,8 százaléka, azaz 14 665 elítéltből 305 kapott elnöki kegyelmet.

Magyarország alaptörvénye szerint a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelemezés jogát. A köztársasági elnök a döntése során nincs kötve feltételhez vagy bármilyen körülményhez, közvetlenül azonban nem járhat el kegyelmi ügyekben. Az elnöki határozathozatalnak minden esetben feltétele, hogy az igazságügyi miniszter, illetve a legfőbb ügyész előterjesztést tegyen a köztársasági elnök részére. Az államfő kegyelmi határozatához – akár elutasítja a kérelmet, akár kegyelmet ad – nem köteles indoklást fűzni.