Vélemény és vita
A múlt embere
Álláspont. Martin Schulz Németország kancellárja akar lenni, és akármilyen hihetetlen, sokan látnak benne fantáziát
„Martin Schulz a múlt embere, azt a politikát képviseli, amely a jelen problémáit okozta” – így beszélt az Európai Parlament korábbi elnökéről, a német szociáldemokraták jelenlegi kancellárjelöltjéről Szijjártó Péter, amikor a szociáldemokrata politikus ezredjére is nekiment Magyarországnak a menekültkvóták miatt. Szijjártó szerint „Schulz megpróbálta megzsarolni azt, aki megvédi”, amikor az uniós források megvonásával fenyegette hazánkat a „szolidaritás hiánya miatt”, miközben, ahogy a külügyminiszter rámutatott, a magyar határkerítés az egész schengeni övezetet és benne Németországot is védi. A nyilvánvaló tény, hogy határok nélküli Európán belüli szabad mozgásunk feltétele a határ védelme, láthatóan nem jut el Herr Schulz agyáig, de amíg az Európai Parlament elnöke volt, ez maximum idegesítő volt, nem valójában veszélyes.
Martin Schulz azonban Németország kancellárja akar lenni, és akármilyen hihetetlen, sokan látnak benne fantáziát. Amióta Schulz lett a szociáldemokraták jelöltje, van olyan felmérés, amin ha egy százalékkal is, de megelőzték az Angela Merkel vezette CDU/CSU uniópártokat. Valahol persze meg lehet érteni a német baloldaliak lelkesedését, ha belegondolunk, hogy a szociáldemokraták másik dobása Sigmar „Cikk-Cakk” Gabriel alkancellár lett volna, aki gyakori politikai irányváltásaival érdemelte ki gúnynevét, és egyébként sem lenne könnyű potens jelöltnek beállítani. Schulznak kedvez az is, hogy EP-elnökként a német baloldal számára olyannyira kedves általában véve európai identitást képviseli, szenvedélyesen kikelve az általa önzésnek nevezett nemzetállami érdekvédelem ellen.
A Schulz iránti lelkesedés első számú oka azért abban keresendő, hogy a németek változást akarnak. Valamekkorát legalábbis. Innen Magyarországról nézve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Merkelt holnapután vasvillával kergetik ki a kancelláriáról, részben amiatt is, hogy a szakértői nyilatkozatok szerint Európa és benne Németország a „polgárháború szélén van”, már vagy másfél éve folyamatosan. Ennek ellenére szeptemberben vagy Martin Schulzot vagy Angela Merkelt fogják kancellárnak választani a németek, döntésüket pedig alighanem az fogja elsősorban befolyásolni, hogy melyikük csomagolja szebb kampányígéretekbe a semmit.
A választás tétje, ahogyan arra minapi elemzésében a Politico rávilágított, nemcsak az, hogy ki fogja irányítani az unió legnagyobb és leggazdagabb országát, hanem az is, hogy ki fog „kiállni a nyugati értékek és európai eszmék mellett” az erről az útról szerintük letérő Washingtonnal szemben. Jaroslaw Kaczynskit idézve Schulz „hírhedt az önuralom hiányáról, a támadásairól, üvöltözéséről”, szóval el tudjuk képzelni, mennyire örülne, ha ő kaphatná meg ezt a szerepet.
Szeretnénk mi is ezt hallgatni a jövőben? Aligha. Martin Schulz dörgedelmeiből pont elég volt annyi, amennyit EP-elnökként zúdított ránk, az unió legbefolyásosabb országa éléről érkező fenyegetéseit már nehezebb lenne lesöpörni. Angela Merkel nem népszerű politikus Magyarországon, elutasítottsága magas, Donald Trump és Vlagyimir Putyin jobban tetszik a magyaroknak. Schulz megválasztásának lehetősége viszont fel kell, hogy értékelje a szemünkben Merkelt, még ha a népszerűtlenségét okozó migrációs politikája akár a baloldalról is jöhetett volna. Hasonlóan nyilatkozott egyébként Kaczynski is, világosan kimondta: ha ez a választék, a mi érdekünk – és ez igaz a lengyelekre és a magyarokra is – Merkel megválasztása.
Nincs reális esélye annak, hogy Schulz, ha megválasztják, piros-vörös-zöld koalíciót hozzon létre a Baloldallal és a Zöldekkel, ennél sokkal valószínűbb egy újabb nagykoalíció, de már szociáldemokrata kancellárral.
Bármelyikük is nyeri meg a választást, szintén a Politico mutatott rá, hogy a következő kancellárnak szembe kell néznie az erősödő Alternatíva Németországért párttal. A bevándorlás- és iszlamizációellenes Frauke Petry pártja az úgynevezett euroszkeptikus vagy jobboldali populista pártok közül a leggyorsabban növekszik Európában, valamivel több mint egy év leforgása alatt váltak párszázalékos formációból megkerülhetetlen erővé. „Ez a harc nemcsak Németország politikai lelkéért és tudatáért folyik, hanem egy szélesebb európai politikai narratíva uralásáért is” – fogalmazott a Politico, utalva arra, hogy Petrynek jelentős közvetlen szövetségesei vannak, a bevándorlásellenes politika pedig a „hagyományos” jobbközép erőknél is kezd gyökeret verni. Ausztria és Hollandia remek példa arra, hogy a „szélsőjobb” erősödésétől rettegő kormánypártok hogyan akarják szigorításokkal és ígéretekkel visszaszerezni a választókat, ám a kölcsönvett szlogeneket nem mindig követi cselekvés. Ez még Ausztriában sem megy gördülékenyen, nem hogy Németországban. S kérdés az is, hogy Schulz mit tenne egyáltalán, figyelembe véve, hogy az általa képviselt „politikai narratíva” sehogy sem fér össze a bevándorlás korlátozásával.
Angela Merkel az utolsó utáni esélyét kapná meg, Martin Schulz viszont az újdonság illúziójával ülne be a kancellári székbe, egy olyan „rend” képviseletében, amely saját magát és Európát is össze tudja dönteni. Erre viszont már nincs időnk.
Martin Schulz azonban Németország kancellárja akar lenni, és akármilyen hihetetlen, sokan látnak benne fantáziát. Amióta Schulz lett a szociáldemokraták jelöltje, van olyan felmérés, amin ha egy százalékkal is, de megelőzték az Angela Merkel vezette CDU/CSU uniópártokat. Valahol persze meg lehet érteni a német baloldaliak lelkesedését, ha belegondolunk, hogy a szociáldemokraták másik dobása Sigmar „Cikk-Cakk” Gabriel alkancellár lett volna, aki gyakori politikai irányváltásaival érdemelte ki gúnynevét, és egyébként sem lenne könnyű potens jelöltnek beállítani. Schulznak kedvez az is, hogy EP-elnökként a német baloldal számára olyannyira kedves általában véve európai identitást képviseli, szenvedélyesen kikelve az általa önzésnek nevezett nemzetállami érdekvédelem ellen.
A Schulz iránti lelkesedés első számú oka azért abban keresendő, hogy a németek változást akarnak. Valamekkorát legalábbis. Innen Magyarországról nézve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Merkelt holnapután vasvillával kergetik ki a kancelláriáról, részben amiatt is, hogy a szakértői nyilatkozatok szerint Európa és benne Németország a „polgárháború szélén van”, már vagy másfél éve folyamatosan. Ennek ellenére szeptemberben vagy Martin Schulzot vagy Angela Merkelt fogják kancellárnak választani a németek, döntésüket pedig alighanem az fogja elsősorban befolyásolni, hogy melyikük csomagolja szebb kampányígéretekbe a semmit.
A választás tétje, ahogyan arra minapi elemzésében a Politico rávilágított, nemcsak az, hogy ki fogja irányítani az unió legnagyobb és leggazdagabb országát, hanem az is, hogy ki fog „kiállni a nyugati értékek és európai eszmék mellett” az erről az útról szerintük letérő Washingtonnal szemben. Jaroslaw Kaczynskit idézve Schulz „hírhedt az önuralom hiányáról, a támadásairól, üvöltözéséről”, szóval el tudjuk képzelni, mennyire örülne, ha ő kaphatná meg ezt a szerepet.
Szeretnénk mi is ezt hallgatni a jövőben? Aligha. Martin Schulz dörgedelmeiből pont elég volt annyi, amennyit EP-elnökként zúdított ránk, az unió legbefolyásosabb országa éléről érkező fenyegetéseit már nehezebb lenne lesöpörni. Angela Merkel nem népszerű politikus Magyarországon, elutasítottsága magas, Donald Trump és Vlagyimir Putyin jobban tetszik a magyaroknak. Schulz megválasztásának lehetősége viszont fel kell, hogy értékelje a szemünkben Merkelt, még ha a népszerűtlenségét okozó migrációs politikája akár a baloldalról is jöhetett volna. Hasonlóan nyilatkozott egyébként Kaczynski is, világosan kimondta: ha ez a választék, a mi érdekünk – és ez igaz a lengyelekre és a magyarokra is – Merkel megválasztása.
Nincs reális esélye annak, hogy Schulz, ha megválasztják, piros-vörös-zöld koalíciót hozzon létre a Baloldallal és a Zöldekkel, ennél sokkal valószínűbb egy újabb nagykoalíció, de már szociáldemokrata kancellárral.
Bármelyikük is nyeri meg a választást, szintén a Politico mutatott rá, hogy a következő kancellárnak szembe kell néznie az erősödő Alternatíva Németországért párttal. A bevándorlás- és iszlamizációellenes Frauke Petry pártja az úgynevezett euroszkeptikus vagy jobboldali populista pártok közül a leggyorsabban növekszik Európában, valamivel több mint egy év leforgása alatt váltak párszázalékos formációból megkerülhetetlen erővé. „Ez a harc nemcsak Németország politikai lelkéért és tudatáért folyik, hanem egy szélesebb európai politikai narratíva uralásáért is” – fogalmazott a Politico, utalva arra, hogy Petrynek jelentős közvetlen szövetségesei vannak, a bevándorlásellenes politika pedig a „hagyományos” jobbközép erőknél is kezd gyökeret verni. Ausztria és Hollandia remek példa arra, hogy a „szélsőjobb” erősödésétől rettegő kormánypártok hogyan akarják szigorításokkal és ígéretekkel visszaszerezni a választókat, ám a kölcsönvett szlogeneket nem mindig követi cselekvés. Ez még Ausztriában sem megy gördülékenyen, nem hogy Németországban. S kérdés az is, hogy Schulz mit tenne egyáltalán, figyelembe véve, hogy az általa képviselt „politikai narratíva” sehogy sem fér össze a bevándorlás korlátozásával.
Angela Merkel az utolsó utáni esélyét kapná meg, Martin Schulz viszont az újdonság illúziójával ülne be a kancellári székbe, egy olyan „rend” képviseletében, amely saját magát és Európát is össze tudja dönteni. Erre viszont már nincs időnk.