Belföld

Idén is támogatják a hétmilliós nyereség alatti kispatikákat

Visszavonhatják a Déli Gyógyszertár engedélyét

Nem változnak az idén a kispatikák támogatásához szükséges feltételek, az igényléseket pedig továbbra is az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet bírálja el. A Déli Gyógyszertár ügyében sincs előrelépés, úgy tűnik, a patika zárva maradhat.

patika 20170203
Kamatmentes segítség (képünk illusztráció) (Fotó: Varga Imre)

Nem változnak az idén a 2016-ra érvényes támogatásra jogosító feltételek a kispatikáknál – az erről szóló részletes tájékoztatót a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) tette közzé honlapján. Ismert, annak érdekében, hogy a kisebb gyógyszertáraknak javuljon a gazdasági helyzetük, tavaly óta változások léptek életbe a támogatásukat illetően, így kamatmentes támogatást 2016. január óta azok a patikák is igényelhetnek, amelyek egy adott település vagy egy település közigazgatási egységéhez csatolt, de földrajzilag elkülönülő településrész gyógyszerellátását egyedül biztosítják, a tárgyévet megelőző év januárja és júniusa között a közfinanszírozott gyógyszerforgalmazásból származó nyereségük nem haladja meg a 7,2 millió forintot és legalább heti negyven órában nyitva tartanak.

A feltételek megítélését, vagyis a támogatáshoz szükséges jogosultságot az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) állapítja meg, de csak azoknál a gyógyszertáraknál, amelyek igénylik. A hatósági bizonyítvány kiállításához szükséges adatokat a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő az intézet számára január 31-ig küldte meg.

Időközben úgy tűnik, az ideiglenesen bezárt Déli Gyógyszertár, ahol nagyjából év eleje óta szünetel az árusítás, hosszabb ideig zárva marad. A főváros egyik legnagyobb patikájában a gyógyszertári tulajdonrészeket átrendező jogszabály okozta változások miatt nem sikerült határidőre igazolni, hogy az üzlet tulajdonjogának több mint ötven százaléka valamelyik ott dolgozó patikusé. A folyamat egyébként az ország kétezer-háromszáz patikájában sikeresen lezajlott, az egyedüli kivétel a Déli Gyógyszertár volt, ezért az OGYÉI harminc napra felfüggesztette a gyógyszerforgalmazást. Az egyik napilap értesülései szerint a tulajdonosoknak az elmúlt egy hónapban sem sikerült rendezniük a vitát. Az OGYÉI az esettel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, amennyiben az üzemeltető cég társasági szerződése nem felel meg az előírt szerkezetnek, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül „kötelesek visszavonni a működési engedélyt”. Az erről szóló határozat már elkészült, amennyiben érvényesítik, várhatóan nem nyit újra a Déli Gyógyszertár.