„Még jobban inspirálnak a viták”

Új nemzedék. Csepreghy Nándor: Gyerekként is sok konfliktust vállaltam, hogy a szerintem rosszul működő dolgokon változtassak

Bódy Géza – 2017.01.18. 00:55 –

Hatévesen költözött Erdélyből Magyarországra a szüleivel, akik azt szerették volna, ha gyermekeiket nem bélyegzik meg a magyarságukért. Egyetemistaként idegesítette, hogy a korosztálya jelentős része „finnyás távolságtartással” közelített a politikához. A ranglétrát küzdelmesen, de megmászta, amikor pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese lett, jött a mély víz. „Rögtön végig kellett tudni úszni a versenymedencét. Most azon vagyok, hogy levegővétel nélkül is menjen oda-vissza” – mondta Csepreghy Nándor államtitkár a lapunknak adott interjúban.

Csepreghy Nándor 20170118A politika nem napi nyolcórás műfaj – véli az államtitkár (Fotó: Varga Imre)

– Kolozsváron született, hogyan került Magyarországra?

– Politikai megfontolásból hatévesen disszidáltam. De komolyra fordítva a szót: a nyolcvanas évek közepén a szüleim döntöttek úgy, hogy elhagyjuk Romániát. Azt szerették volna, ha a gyermekeiket nem bélyegzik meg azért, mert magyarok. Erdélytől soha nem szakadtam el, rendszeresen hazajárok, Budapesten itthon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron pedig otthon vagyok. 

– Milyen indíttatásra és mikor határozta el, hogy a politikai pályafutást választja?

– A családban rendszeres téma volt a politika, ennek ellenére esetemben ez sokkal kevésbé volt tervezett, mint a legtöbb kollégámnál. Sok mindennek készültem, de politikusnak nem. Így utólag visszanézve ha az okokat keresem, azt látom, mindig is érdekelt a körülöttem lévő környezet, az, hogy miért működnek úgy a dolgok, ahogy, és miért nem jobban. Sok konfliktust vállaltam már gyerekként is azért, hogy a megszokott, de szerintem rosszul működő dolgokat megváltoztassam. Ebben a tekintetben kifejezetten kerestem a lehetőségeket a vélemények ütköztetésére és a fennálló „rend” megbontására. Inspirálnak ezek a viták, sőt, keresem is ezeket a konfliktusokat.  

– Miért éppen a Fideszt válasz-totta?

– Mert fiatal és demokrata. 

– Hogyan került kapcsolatba a Fidelitas sarkadi alapszervezetével? Innen miként vezetett az útja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frissen megalakult helyi alapszervezetéhez?

– Pont fordítva történt. Hamarabb voltam Fidesz-tag, mint ahogy a Fidelitasról egyáltalán hallottam volna. 2003 nyarán édesapám az akkori sarkadi polgármester felkérésére részt vett a helyi csoport megszervezésében. Így ez amolyan családi döntés volt. Úgy voltam vele, hogyha csinálunk valamit, akkor azt komolyan kell tenni. Ekkor kezdtem egyébként az egyetemet is, és kifejezetten idegesített, hogy a korosztályom jelentős része amolyan finnyás távolságtartással közelített a politikához. Akkor úgy gondoltam, és ezt ma is vallom, hogy nézőként nem lehet megváltoztatni a világot, ahhoz a játék részesévé kell válni.

– Hét évvel ezelőtt a Fidelitas Országos Elnökségének lett a tagja, 2009-ben pedig az operatív alelnöke. Ekkor már tudatosan készült arra, hogy belép a nagypolitika világába?

– Igen, ebben az időben már igen tudatosan gondolkodtam. Négy év telt el azóta, hogy beléptem a Fideszbe, és ekkor már tudtam, hogy a politika az én világom. Sokkal komolyabb tanulóidőszak volt ellenzékben elkezdeni politizálni. Komoly tapasztalatot szereztem az alatt a nyolc év alatt, amikor a hazám nagyon sok lehetőséget veszített. De ez egyébként párhuzamos a Fidesszel, amely a balliberálisok nyolc évig tartó ámokfutása alatt sokat fejlődött abban, hogy miként kell valóban a nemzeti érdeket szem előtt tartva politizálni. Úgyhogy igazából büszke vagyok arra a nyolc évre, mint ahogy az azóta eltelt hét évre is.

– Vezette 2008-ban a Fidesz ifjúsági alkampányát is, itt milyen kihívásokkal, terhekkel, feladatokkal szembesült?

– Sorsfordító év volt a pályámon. Megtanultam, micsoda különbség egy kis közösség hétköznapi életének szervezésében részt venni, amilyen a szegedi Fidelitas volt, és ezzel szemben milyen egy országos kampány menedzselése. Igazán komoly és nagy eredményeket soha nem lehet szólóban elérni. A közösség ereje kell ahhoz, hogy egy ország jövőjét jobb irányba lehessen terelni. 

– Hogyan került a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, ahol kommunikációs főosztályvezető volt?

– Hét évvel ezelőtt, 2010-ben, a kormányváltást követően reménykedtem abban, hogy Pintér Sándor miniszter környezetében tudok dolgozni, de ez sajnos akkor nem sikerült. És mivel nem akartam kompromisszumot kötni, más lehetőséggel nem éltem. Kint maradtam a „piacon”, és különböző területeken dolgoztam, amelyek komoly hátteret jelentenek azóta is. Utólag visszagondolva jó volt ez így. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 májusában Petykó Zoltán elnök felkérésére indult, akivel akkor már évek óta ismertük egymást. A fejlesztési terület nagyon távoli, elvont része volt a kormányzásnak, amelyről az emberek keveset tudtak, ma viszont talán az egyik legismertebb szakpolitika, ebben szerencsére nekem is lehetett szerepem. 

– Volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára is. Melyek voltak a fő feladatai?

– Tavaly októberig lényegében ugyanazzal a kérdéssel foglalkoztam, a névjegykártyán szereplő változások csupán a terület kormányzaton belüli vándorlásának lenyomatai. De ez a része engem nem is igazán érdekelt, talán amiatt is alakult úgy, hogy nincs is névjegykártyám. A fejlesztési problémák megoldásában és megértetésében próbáltam segíteni a kormány munkáját 2011-től 2015 végéig, egy egyre erősebb csapat részeként. 

– „Átköltözött” a Parlamentbe. Aznap másként ébredt?

– Még szép! 

– A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára 2015 októberétől, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János helyettese. Amikor a kinevezését átvette, mi villant át az agyán?

– Az, hogy eddig minden lépésemért én magam voltam felelős, ha valamit elrontottam. Tehát addig én viseltem valamennyi következményt. Ez akkor megváltozott, azóta bármit teszek, arról azt gondolják, hogy azt Lázár János teszi vagy gondolja. Komoly nyomás azon a szinten dolgozni és gondolkodni, ahogy ő dolgozik, de törekszem a legjobbat kihozni magamból.

– Lázár János híres a munkamániájáról, a hírek szerint éjjel-nappal hajlandó dolgozni. Megszokta már?

– Két mércét követek, az eredményeimet is ezek betartásának tulajdonítom. Az egyik az egészséges verseny a munkában, a másik a lojalitás, s számára mindkettő fontos.

– Hazaviszi a munkát?

– Ezt a kérdést politikusként szinte nem is lehet értelmezni. A politika nem nyolcórás műfaj, ezt tudomásul kell venni mindenkinek, aki erre adja a fejét. A kormányzati pozícióban való szolgálat pedig végképp nem az. 

– Amikor miniszterhelyettes lett, mennyi időt vett igénybe a felkészülése, és milyen módszerrel készült fel?

– Időt többet igényelt volna, mint amit kaptam, de a kérdéseiből arra következtetek, hogy ismeri a főnökömet. Azonnal jött a mély víz. Azonnal végig kellett tudni úszni a versenymedencét. Most azon vagyok, hogy levegővétel nélkül is menjen – oda-vissza. 

– Beszéltünk már a kommunikációról. Változott, s ha igen, hogyan a pályafutása alatt a politikai kommunikáció?

– A kommunikációs tér változott meg, és ez erős lenyomatot hagyott a politikai kommunikációban is. A tömegtájékoztatás egyre kevesebb jelentőséggel bír, az online térnek köszönhetően egyre meghatározóbb a direkt kommunikáció az emberekkel. Amire technikailag nem volt lehetőség a kétezres évek elején, az ma bármely politikai szereplő számára elérhető. Ez hatalmas lehetőség is egyben, nem mellesleg a személyes kapcsolat az emberekkel óriási felhatalmazást ad. Nem elvont, senki által nem legitimált szervezetektől függ az intézkedések elfogadottsága, hanem konkrétan attól, hogy ezeken az eszközökön keresztül a választók valóban láthatják, a nagy döntések az egyéni életükre milyen hatással vannak. Ez azért is jó, mert az emberek valóban a saját értékeik és érdekeik alapján tudnak már választani, nem pedig az alapján, hogy megmondják nekik, mit kell gondolni a világról. Nem meglepő, hogy bajban is van emiatt a rendszerváltozás utáni „mi tudjuk, hogy mi a jó neked”– elit.  

– Milyen hobbival vezeti le a napi terheket?

– Minél több időt próbálok együtt tölteni a gyerekeimmel. 

– Hogyan kezeli az ellenzékkel való, olykor igen hangos és indulatos csörtéket?

– Korrekt szakmai keretek között tartom.  

– Sosem érezte: ennyi volt, nem bírja tovább, és kiszáll?

– Azt észrevette volna, mert akkor már nem lennék itt.