Vádemelés embercsempész bűnbanda ellen

Határhelyzet

Lázin Miklós András – 2017.01.12. 02:16 –

Orbán Viktor miniszterelnök mond ma beszédet a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén. Jelenleg ezertizenhét határvadászjelölt folytatja tanulmányait, míg a képzés harmadik ütemében száznegyvenheten ülnek iskolapadba.
Egy csoportban negyvenhárom határsértőt tartóztattak fel a magyar rendőrök Mórahalom külterületén kedd éjszaka – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap az MTI-t. Huber Krisztián közölte, a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően a migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Jelenleg ezertizenhét határvadászjelölt folytatja tanulmányait, míg a képzés hétfőn indult, harmadik ütemében száznegyvenheten ültek iskolapadba – közölte az országos rendőrfőkapitány személyügyi helyettese az M1 reggeli műsorában. Pozsgai Zsolt elmondta, a legelső ütemben részt vevő ötszázharminckét ember ma tesz esküt. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartott eseményen megjelenik és beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A sikeres alapvizsgát tettek hivatásos állományba kerültek és folytatják a képzést, majd legkorábban májusban állhatnak szolgálatba.

Kapcsolódó hír, hogy vádat emeltek egy embercsempész nemzetközi bűnbanda kilenc tagja ellen, akik legalább kilencven migránst juttattak Magyarországról Nyugat-Európába – közölte tegnap a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. A bűnszervezetet egy Szlovákiában élő férfi irányította, ő adta át az autókat, a szállításhoz szükséges pénzt és a mobiltelefonokat a sofőröknek, akik hazánkba indultak a migránsokért. Ez utóbbiakat két, itt tartózkodó afgán állampolgár szervezte be a menekülttáborokból.