Őry MariannÚj hangok

Álláspont. „Még négy évet” – kiabálták Barack Obamának a közönség soraiból, miközben a leköszönő elnök búcsúbeszédét tartotta

Őry Mariann – 2017.01.12. 02:11 –

De már hiába, Obama elbúcsúzott, meghatóan, könnyesen – megkaptuk még egyszer utoljára az „Obama-show”-t, amelynek profizmusát és hatékonyságát nem lehet elvitatni. Beszédében azt mondta, támogatói jobb embert és jobb elnököt csináltak belőle – mondhatjuk, éppen időben, és tegyük fel elhisszük, hogy harmadszorra már szuper elnök lenne.

Obama népszerűsége mellé nem társult nagyság, ez már régen nyilvánvaló, nem kell megvárnunk vele az utókor ítéletét. Pedig a várakozás nagy volt, 2008-ban kétszázezren szinte rocksztárként ünnepelték, amikor Berlinbe látogatott.

Az amerikai sajtóban ikonikusnak – ott imádják ezt a szót – nevezett 2008-as berlini beszédében Obama azt hirdette, hogy le kell rombolni a falakat, amelyeket elválasztják az embereket faj vagy vallás alapján. A nyolc évvel ezelőtti karneváli hangulat azonban a múlté. Ahogyan Obama utolsó berlini látogatásakor írta a Bild online főszerkesztője, Julian Reichelt, napjainkban gyakorlatilag nincs párbeszéd a muszlim és a nyugati világ között, a közel-keleti válság, valamint az az érzés, hogy Obama magára hagyta Európát a migránsválsággal, csak néhány példa a leköszönő elnök elhibázott politikájából.

Búcsúbeszédében Obama sikereinek sorolása mellett elismerte, hogy a faji kérdés továbbra is megosztja az amerikai társadalmat, hiába hitte – ezt már én teszem hozzá – nyolc éve a világ, hogy egy fekete elnök megválasztásával varázsütésre minden megváltozik. Ha reálisan nézzük a helyzetet, nem arról van szó, hogy a faji kérdés „továbbra is” megosztja az amerikaiakat, hanem arról, hogy valójában ma sokkal nagyobb a baj, mint amire számítottunk. Nem hogy nem oldódott meg, hanem súlyosbodott a faji konfliktus. Ez pedig nem a dolgok természetes menete, szükség volt hozzá az egész világot áldásos tevékenységével nyomorító liberális társadalmi mérnökösködésre is. Vajon mennyit segített a feketék és a fehérek megbékélésén a Soros-pénzből garázdálkodó Black Lives Matter mozgalom? Nagyjából annyi jó származik belőle, mint a Soros-zsoldos civilek és a szerencsére búcsúzó szkopjei amerikai nagykövet tevékenységéből, akik az albán kisebbséget uszítják a jobboldali kormány ellen Macedóniában. Legalábbis eddig, hiszen Nikola Gruevszkiéknek – is – elegük lett a Soros által épített ellentársadalomból, és elindították a „sorostalanításnak” elnevezett visszaszorításukat, amit nyilván „nettó fasizmusnak” tartanak azok, akik az ilyesmin szoktak sivalkodni.

Obama azt is elmondta, nemsokára eljön az idő, amikor az Iszlám Állam nem fenyegeti többé Amerikát. Ebben valószínűleg igaza van! A gond csak az, hogy ezt nem neki köszönhetik majd. Barack Obama és az elnökválasztási kampányban pátyolgatott volt külügyminisztere, Hillary Clinton közel-keleti politikája a legpusztítóbbak közé tartozik. Nehéz máshogy nevezni azt, hogy lerombolnak pár számukra nem szimpatikus, de működő országot, aztán összevissza fegyvereket osztogatnak mindenféle milíciáknak. Mindezt persze a terrorizmusellenes harc jegyében, noha valójában saját politikájukkal teremtették azt.

Nem lehet nagy államférfiként emlékezni Obamára. Lehet meghatódva visszanézni vérprofin összerakott beszédeit, elismerni politikusi karizmáját, mosolyogni cuki kisgyerekes fotóin és jópofa gesztusain, de ez azért nem ellensúlyozza a fentebb felsoroltakat. A menthetetlen Obama-rajongók rázúdíthatják szeretetüket a menekülteket szipogva ölelgető kanadai miniszterelnökre, a többiek pedig Donald Trumphoz fűznek reményeket, könnyen lehet, hogy túlzókat.

Trump kemény hangú sajtótájékoztatót tartott tegnap, sokan felkapták a fejüket arra, hogy közölte, szerinte is Oroszország áll a hackerbotrány mögött, de nagy visszhangot keltett az is, hogy külügyminiszter-jelöltje, Rex Tillerson is ostorozta az oroszokat. Ezen persze csak akkor kell meglepődni, ha az ember elhiszi a rutinból ruszofób média rémisztgetéseit, amelyek szerint eljön a végítélet, ha Trump jóban lesz Putyinnal. A megválasztott elnök ezt a nézetet azzal tette helyre tegnap, hogy szerinte egyrészt ha Putyin kedveli őt, az előny, nem hátrány, másrészt pedig kormányzása alatt minden ország jobban fogja tisztelni az Egyesült Államokat. Szóval a hisztériának nem kell felülni, elhihetjük Trumpnak, amit üzenni akar, hogy ő nem marionettbábu. Vagy legalábbis nem Putyin rángatja. Súlyos vádakkal illette az Obama-adminisztrációt is, a belpolitikai kudarcok sorolása mellett például arra is kitért, hogy elődjének politikája „teremtette az Iszlám Államot”, amit ő le fog győzni, összefogva az oroszokkal is.

Egyvalamit azonban ne felejtsünk el. Nincs Trump-hatás, nem az új republikánus elnök változtatja meg a világrendet. Donald Trumpnak az Egyesült Államok elnökeként lesz lehetősége fordítani a dolgok menetén, győzelmét azonban annak köszönheti, hogy az elődje által is képviselt világrend olyan iramban haladt az összeomlás felé, hogy a világ maradék immunrendszerének közbe kellett lépnie. Trumpot, az elnököt megítéljük négy év múlva. De addig van még elég dolga neki is, nekünk is.