Keresi a fogást a kormányon, amit mostanában egyebek mellett az elvándorlás mértékében vél megtalálni. Már nem is ötszázezer, hanem hatszázezer fiatalról beszél, akik – a balliberális értelmezés szerint – megundorodtak a polgári kurzus otrombaságától és mucsaiságától, az orbáni feudalizmustól, és Nyugatra távoztak. A kibomló perspektívák, egy jobb, igazságosabb élet reményében.
Egyfelől igaz persze, hogy a nagy, 1990-es gazdaságátalakulási folyamatok sok-sok hazai üzemet, nagyvállalatot, sőt egész iparágakat szüntettek meg, és ez a munkahelyek számának vészes csökkenéséhez vezettek. Az is igaz, hogy lassan, nehezen és felemásan zajlik már jó ideje az új gazdasági szerkezet kiépítése, már csak azért is, mert a Nyugat abszolút ellenérdekelt ebben, hiszen neki nem magyar termékekre, hanem a magyar piacra van szüksége, no meg arra, hogy az olcsó, de fegyelmezett magyar munkaerőt odaállíthassa a multinacionális vállalatok gyártósorai mellé. Bizony eltelik még néhány esztendő, de talán évtized is, mire a mindenkori magyar kormány megérti, hogy saját gazdasági életünket saját erőforrásainkból kell felépítenünk, nincs más választásunk, és ennek az építkezésnek a hazai kis- és középvállalkozások jelentik a motorját. Nemcsak azért, mert ezek illenek leginkább egy híresen individualista néphez, de ezek felelnek meg a leginkább a magyarság képzelőerejének, újító kedvének, munkában mutatott szorgalmának is. Az első Orbán-kormány kifejezetten ennek a stratégiának a jegyében működött, büszkén hirdetve, hogy az akkori Széchenyi-terv minden forintja két másik, másutt elfekvő forintot mozgatott meg, és vont be a gazdasági körforgásba, hogy a pénzben nem mérhető energiákról és szellemi javakról már ne is beszéljünk. Most, a harmadik Orbán-kabinet azt ígéri, végre reinkarnálja önmagát, és visszatér a kis- és közepes vállalkozások támogatásához. Vajon milyen hatalmak, milyen nemzetközi lobbicsoportok és politikai műhelyek előszobáiban ücsörögtek eddig a nemzet szolgálatára felesküdött vezetőink, hol és mivel tömték tele a fejüket, hogy csak ilyen sokára találnak vissza az igaz úthoz?
Egy másik fontos szempont lehet, hogy például abban a Kádár-rendszerben, amelyet így vagy úgy, de a balliberális oldal minden szereplője a szellemi elődjének tekint, a fél ország kivándorolt volna. Pedig nem is nyomorgott… De elég erős volt az elvándorlási szándék a baloldali kormányok, így például a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején is. Annak a hatszázezer fiatalnak a tetemes része akkor hagyta el az országot. A jelenség kétségtelenül kellemetlen lehetett a kurzus számára, Gyucsány úgy vágta ki magát ebből, hogy még buzdította is a fiatalokat, mondván, menjenek világot látni, már ha nem volt olyan cinikus hangulatban, amikor csak egyszerűen odavetette, hogy „el lehet menni”. Ha nem teszik valami… (Hát nem is tetszett, ma sem ismeri el senki, hogy a nagy megindulásban milyen szerepet játszott a devizahitel-katasztfóra, amelybe épp a baloldali kormányok kergették bele az embereket.) Azt persze senki sem képes egzakt módon mérni, hogy hány magyar dolgozik és él külföldön. Már csak azért sem, mert nagyon sok ember ingázik.
Egy magyar általános iskolai tanárnő például két hetet tölt Németországban betegápolóként, a következő két hétben pedig nyelvórákat ad idehaza. Megint mást nagy dérrel-dúrral kicsalogattak Londonba, hogy dolgozzon a borszakmában. De az illető csalódott, az izgalmas menedzseri és marketingmunka helyett ládákat kellett tologatnia, és egy év után hazajött. Idehaza viszont sehogy sem akart megszólalni a mobilja, egy év nagy idő, meglazultak a kapcsolatok, többen is azt hitték, jól megvan Londonban. Várt még néhány hónapot, aztán visszament, hátha… Ma megint itthon van.
Aztán egy fiatal lány kikerült egy olasz büfébe. Annyit tudott a villásreggelik, a szendvicsek meg a kávéfőzés világáról, amit itthon a házimunkában megtanult. Odakint kiderült, hogy ez nem is olyan kevés. Lassan mindent rábíztak már az üzletben, mert mindent rá lehetett bízni, miközben mellette a maláj lány kétszer annyit keresett fele annyi munkával. Na de Németországban született… Hát persze, hogy ebből elege lett.
Amerikában sem különb a helyzet, pincelakások, futármunkák, kutyasétáltatás, takarítás. Portásnak lenni egy külvárosi szoláriumban nagy karriernek számít. És a hang, és a viszonyok. Nyugati kisvállalkozás magyar henteseket alkalmaz. A cég szemétre dobja a disznólábakat. Mondják a magyar hentesek, hogy ha megkaphatnák, akkor ők nagyszerű körömpörköltet csinálnának belőlük. Tényleg?! – kérdezi a tulaj. „Három euró kilója. Csak nektek.” Ezek a fiúk őszintén arra vágynak, hogy végre történjen valami azzal élelmiszeriparral, aminek a talpra állítását már 2010-ben megígérte a magyar kormány.
Persze vannak, akik megcsinálták a maguk szerencséjét. Fiatal orvosok, akik fele annyit keresnek odakint, mint nyugati kollégáik, de háromszor-négyszer többet, mint az itthoniak. Szép kocsikkal járnak, jó helyen laknak, lassan megismerik az ottaniak szokásait, de a kultúra, a Nyugat hamis felsőbbrendűségi tudata nem akarja befogadni őket. Még akkor sem, ha ez a kultúra olyan ezerszínűvé lett az elmúlt két évtizedben, mint mondjuk London kultúrája. Úgy hírlik, Gera is hazajön annyi esztendő után Angliából, és a Fradiban folytatja.
Egy új, még csak formálódó világ megtapasztalása az a sajátos „magyar migráció”, amit most társadalmi hekatombaként akar bemutatni az ellenzék. Minden jel arra mutat, hogy át kell esni ezen az egészen ahhoz, hogy a híresen naiv magyarság kissé tisztábban lásson a nagy kérdésekben. És elveszítse azokat a „szabadvilágos illúzióit”, amelyeket évtizedeken keresztül gerjesztett benne a szocializmus valósága. S amelyeket önkéntelenül is átadott a húszasok-harmincasok generációjának, mint afféle fontos tanulságot.
Gyurcsány, a nemzeti Magyarország egyes számú kritikusa és ellenfele a másságra akar tenni. Mint a jövő szent seregére. A másság problémája ott lesz abban a gyurcsányi happeningben is, amit épp most hirdetett meg a DK vezére, és ami a hangzatos ellenállás napja nevet kapta. Azt mondják, a polgári kurzus új jelszava viszont a fiatal Magyarország lesz. Tessék választani.