Őry MariannTúl későn, túl keveset

Álláspont. Még mindig csak részletintézkedésekre, tüneti kezelésekre futja, sürgetésekre meg javaslatokra, miközben egyre gyakoribbak a súlyos terrorcselekmények Európában

Őry Mariann – 2017.01.10. 01:55 –

„Ostobaság lenne még több tagállami jogkört átadni Brüsszelnek, különösen akkor, amikor jól látható, hogy a történelmi kihívásokra a tagállamok adnak használható válaszokat” – nyilatkozta a múlt héten Szijjártó Péter, miután Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke megint bezzegelt egy kiadósat arról, hogy az „Orbán-generáció” úgy tesz, mintha a nemzetállamok érdekeit Brüsszellel szemben kellene megvédeni, pedig hát nem is így van, mert európai eszme így meg úgy.

A belügyminiszter azt az egyre elterjedtebb álláspontot képviseli, amely szerint nem most kellene több hatalmat átadnunk az uniós intézményeknek, amikor – szintén Szijjártóval szólva – a második világháború után Európát ért legnagyobb kihívással szemben mutatkozik éppen tehetetlennek. Eurokrata körökben persze erre is megvan már a megoldási terv, hiszen Schulz és eszmetársai szerint a tagállamok a kerékkötői a megoldásnak. Néppárti és szociáldemokrata, liberális oldalról is sugalmazzák burkoltan vagy nyíltan, hogy a migrációs válság a hatásköri problémák miatt jelent akkora gondot, amekkorát. Mert hát ugye mennyivel egyszerűbb lenne, ha az Európai Bizottságban mindent el lehetne dönteni anélkül, hogy a tagállamok akadékoskodnak. Ebben a formában ez persze erős sarkítás, de tény, sokakat zavar arrafele, hogy amíg a menekültügy uniós hatáskör, addig a bevándorláspolitika már nem az.

Mi a helyzet vajon a tagállamokkal? Thomas de Maiziere német külügyminiszter s más ottani politikusok sürgették a hét végén, hogy vonják meg a fejlesztési támogatásokat azoktól az országoktól, amelyek nem hajlandók visszafogadni azon állampolgáraikat, akik gazdasági bevándorlóként indultak az európai jóléti államok meghódítására. Ahogyan arra de Maiziere páratlan éleslátással rámutatott, csak akkor lehet bárkit is deportálni Németországból, ha a „kibocsátó” ország együttműködik a német hatóságokkal, és visszafogadja az illetőt. A kérdés sokadjára most éppen a berlini merénylő, Anis Amri miatt merült fel, őt ugyanis nem tudták visszatoloncolni Tunéziába. Ebben a történetben benne van az európai migránspolitika, és úgy általában a jelenlegi politika minden idiotizmusa. Végzetes, halálos idiotizmusa, tegyük hozzá. A tunéziai miniszterelnök mossa kezeit Amri ügyében, szerinte ugyanis a 24 éves férfit hazájában csak kisebb ügyek miatt ismerték a hatóságok, radikalizálódnia már Európában sikerült. Tunéziából egyébként ötezren csatlakoztak az Iszlám Államhoz, szóval akárhol is radikalizálódnak az észak-afrikai ország állampolgárai, elég hatékonyan teszik. Tuniszban a hét végén még tüntettek is, hogy a kormány ne engedje a radikális iszlamistákat – Szíriában úgy ismerik őket, hogy „külföldi harcosok” – visszatérni Tunéziába. Naná, hát ki a fenének kellenek? Ugyanezen aggodalmak merülnek fel számos európaiban is, a Nyugat-Európában hódító, jobboldali populistának nevezett pártok szerint például el kell venni az állampolgárságot azoktól, akik a Közel-Keletre mennek harcolni, a radikálisokat és térítőhelyeiket pedig be kell zárni. Bármilyen ésszerűen is hangzik mindez, ne gondoljuk, hogy simán meg is valósul. Az ugyanott visszaszoruló, de még mindig meghatározó zöldpártiak és liberálisok ugyanis inkább azzal foglalkoznak, hogyan integrálják vissza a társadalomba és hogyan mentsék meg a többségi társadalom fasiszta hajlamaitól a közel-keleti nyaralásukból véres kézzel hazatérő kiképzett terroristákat.

Ami tehát a tagállamok használható válaszait illeti, éles törésvonalak látszanak a hatékonyságot és sebességet illetően. Az állampolgárai-kat vissza nem fogadó országok támogatásának megvonásáról jó egy éve mehet a vita, és még mindig ott tartunk, hogy javasolják és sürgetik, meg ezen szavak sajtóból ismert szinonimái. Azon már fenn sem akadunk szinte, hogy egy ennyire magától értetődő és logikus döntést nem sikerült mind ez idáig meghozni, de mégiscsak kétségbeejtő, hogy a téma újbóli felvetéséhez, úgy látszik, kellett a tucatnyi halálos áldozatot követelő berlini merénylet. Mielőtt belefásulnánk az unásig ismételt panelekbe, vegyük át még egyszer: a téma újbóli felvetéséhez, úgy látszik, az kellett, hogy egy tunéziai terrorista kamionnal belehajtson a karácsonyi vásárba ártatlan életeket kioltva, köztük annak a lengyel kamionsofőrnek, Lukasz Urbannak az életét is, aki alighanem többet tett a többi látogató életének megmentéséért, mint egy sor nyugat-európai politikus.

Még mindig csak részletintézkedésekre, tüneti kezelésekre futja, sürgetésekre meg javaslatokra, miközben egyre gyakoribbak a súlyos terrorcselekmények Európában, egy friss felmérés szerint pedig a német nők többsége jobban fél az utcán járni, mint korábban. Túl későn és túl keveset – ez a nyugat-európai migrációs politika jelszava. Ha csak az elit politikai túléléséről lenne szó, nem is számítana az egész, csakhogy a baj ennél már sokkal nagyobb. Az idő pedig mindjárt elfogy.