Ludwig EmilEgy fajsúlyos kisgazda esete

Balogh páter pályája olyan meredeken ívelt felfelé, mint szülőhelyén az aninai hegyi vasút

Ludwig Emil – 2017.01.09. 03:28 –

Hetven éve, 1947. január ötödikén a Rajk László vezette belügyminisztérium hivatalos rádióhírben, másnap a sajtó útján jelentette: államvédelmi hatósága köztársaság-ellenes összeesküvést leplezett le. A közlemény szerint a Horthy-rendszer visszaállítása volt az összeesküvők célja a „jogfolytonosság alapján”, fegyveres erővel.

Az „összeesküvést irányító hetes bizottságnak” megnevezett tagjai Arany Bálint, Donáth György, Héder János, Kis Károly, Saláta Kálmán, Szent-Iványi Domokos és Szentmiklóssy István voltak. A Szabad Nép című napilapban Révai József kommunista főideológus írt vészterhes vezércikket Összeesküvők és cinkosok címmel, kihangsúlyozva a Független Kisgazdapárt politikai felelősségét. Két napra rá az FKGP országgyűlési képviselőcsoportja határozatban ítélte el a belügyminisztérium által bejelentett összeesküvést.

Ilyen üggyel kezdődött a huszadik század 47. esztendeje. Nem így indult azonban az 1944–45-ös totális „rendszerváltás”, főleg nem Délkelet–Magyarországon. Még véget sem ért a Debrecen környéki térségben az 1944. október 9-től tíz napig tartó páncélosütközet a Vörös Hadsereg és a Wehrmacht – valamint a magyar segítő erők – között, amikor már a Szegedre váratlan könnyedséggel bevonult szovjet-orosz fegyveres hatóság kezében volt a gyeplő az Alföld nagy részén. A rapid tempójú előrenyomulást elősegítette az a nem várt „szociológiai” körülmény, hogy az alföldi falvak, kis- és nagyközségek, sőt mezővárosok lakosságának jelentős hányada nem állt ellen, a szegény sorsú, jobb jövőben reménykedő, bízó plebejusok a megszállók oldalára álltak. Belőlük alakultak meg a rendőri erők, lettek települési parancsnokok – az úgynevezett „muszkavezetők” –, akiknek a szeme előtt újféle karrier lehetősége lebegett a délibábos pusztán. Mindemellett tízezres számban kerültek titkosan kezelt listákra, sokan közülük helyi vezető pozícióba azok a fürgén átvedlett nyilasok, akik a kereszt helyett máris a vörös csillagot istenítették a kommunista pártban. Bizony, nem ok nélkül figyelmeztette Hitler a vendégét, Horthy kormányzót arra a társadalmi veszélyre, hogy az elnyomott, tanulatlan magyar proletárok „érett gyümölcsként fognak a bolsevikok ölébe hullani, ha Sztálin hadserege elérné a magyar határt”. (Hitler hatvannyolc tárgyalása, Tények és Tanúk, Magvető, 1983.)

Szegeden – ahol október 11-től szovjet katonai igazgatás volt hatályban – 1919 utáni szovjet emigráns és újsütetű magyar kommunisták kerestek kapcsolatot befolyásos városi előkelőségekkel. Legfontosabb politikus partnerük Balogh István páter, szeged-alsóközponti plébános lett, közéleti figura, aki okkal bújt el a nyilasok elől. A délvidéki Stájerlakon született 1894-ben Bloch Izraelként, Temesváron végzett teológiát, 1918-ban szentelték pappá. Már 1916-ban két szegedi újság kiadó-tulajdonosa volt, később a Délmagyarország társszerkesztőjeként dolgozott Révai Józseffel és Erdei Ferenccel. Az FKGP (!) városi szervezetét 1944. november elején alapította meg és egy rövid ideig vezette is.

Balogh páter pályája olyan meredeken ívelt felfelé, mint szülőhelyén az aninai hegyi vasút. A papot 1944. december elején szovjet katonai teherautón szállították Debrecenbe, a platón kedvenc foteljébe ültetve és puha perzsaszőnyegekbe burkolva, már akkoriban másfél mázsát nyomott a testsúlya. Amikor december 13-án megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő bizottsága, a titkárságot már páter Balogh István vezette. December 21-én őt is beválasztották a Nemzetgyűlés 230 tagja közé, ám ennél is fontosabb volt, hogy tagja lett a Kisgazdapárt országos vezetőségének. Isten szolgája karácsony idején egyike volt a Dálnoki Miklós Béla vezette ideiglenes magyar kormány moszkvai delegációjának, és bár Sztálin elvtárs a Kremlben napokig várakoztatta a szemében „Z” rangú politikusokat, figyelmet fordított goszpogyi Baloghra: másoknál jóval hosszasabban beszélgetett vele … az egykori grúz lelkésztanonc és postarabló.

Az úgymond felszabadult országrészben 1944 végén rendezett választási nagygyűléseken negyven százalék szavazott a kommunistákra, huszonöt a kisgazdákra, tizenöt százalék a szocdemekre, a maradékon három párt osztozott. A kisgazdák december végi ülésükön Balogh Istvánt választották a párt elnökének, az elnökség tagjai: Kovács Béla, Gyöngyösi János, Lévai Zoltán, Őry István és Vásáry István; érdemes megjegyezni a nevüket. Budapest ostromának 1945. február 13-i befejeztével a debreceni politikusok – a vándormadarakhoz hasonlóan – átköltöztek a fővárosba. Páter Balogh egészen varázslatos helyen talált fészket: a kormány az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának főtisztviselőjévé nevezte ki. A romos belváros egyik épen maradt épületében, a Magyar utcai Maison Frida-házban rendezkedett be a hivatal, amelyik az 1944-ben deportált, majd a bolsevizmus elől elmenekült gazdag polgárok, majd deklasszáltak értékeit, ingóságait – bútorokat, könyvtárakat, festményeket, műgyűjteményeket stb. – vette nyilvántartásba, majd utalta ki az új kommunista pártvezetőknek, botcsinálta főrangú állami tisztviselőknek, bíróknak, ügyészeknek.

E mesés ellátó szolgáltatáson kívül Balogh pártelnök páterre hárult a legfontosabb szolgáltatási cikkek elosztása a „megfelelő” helyekre és címekre: nyomdai és bankpapír, szappan, tisztító- és fertőtlenítő szerek, orvosságok (a még működő bordélyoknak is) stb. Az egyre kövérebb férfi nagy körívet fűrészeltetett ki az íróasztalából, hogy könnyen hozzáférhessen az általa nyilvántartott, gondosan őrzött ügyfélkartotékokhoz. Mindeközben, 1946. februárban a független kisgazdapárti Nagy Ferencet nevezték ki miniszterelnöknek, a huszonnégy tagú kormányban tíz kisgazda kapott tárcát. Március 5-én a „Baloldali Blokkhoz” csatlakozott pártok – kommunisták, szocdemek, Nemzeti Parasztpárt (!) – tagjai nagygyűlésen követelték a „reakciós” kisgazdák eltávolítását a kormányból, amire az FKGP elnöksége március 11-én húsz nemzetgyűlési képviselőjét kizárta a pártból; június 23-án a baloldali koalíció nyílt levélben követelte, hogy a Kisgazdapárt demokratikus paraszt többsége fogjon össze a párt jobboldala ellen. Július 4-én Rajk László belügyminiszter kormányrendelettel feloszlatott mintegy ezerötszáz társadalmi és egyházi szervezetet, köztük a szerzetesrendeket. Szeptember 12-én, egy parlamenti interpellációt követően, 121:59 arányban leszavazták Rajkot a kisgazda és polgári pártok, amivel betelt a kommunisták pohara: titokban megírták a „jobboldali összeesküvés” forgatókönyvét.

A politikailag fajsúlyos kisgazdák, jobboldali–keresztény közösségek további tagjait – Vörös Vincét, Hám Tibort, Jaczkó Pált, Saláta Kálmánt, Horváth Jánost és másokat – 1947 januárjában gyűjtötte be a rendőrség. Március–áprilisban az úgynevezett Népbíróság lepergette a „köztársaság elleni összeesküvés” című justizmord tárgyalását, egyesítve a Magyar Közösség bűnperével. Tisztelendő Balogh István hajszálát sem érintették az ügyek, holott a párttársai közül hármat halálra, két vádlottat életfogytiglani, többeket hosszú idejű szabadságvesztésre ítéltek. A páter június 4-én kilépett a Kisgazdapártból, majd gyorsan alapított egy Rákosi Mátyáséknak is megfelelő, „független” polgári liberális–demokrata pártot, 1947-től a Thököly úti Rózsafüzér-templom plébánosa volt, aktívan részt vett a papi békemozgalom szervezésében. Amíg elöljárója, az 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélt Mindszenty bíboros egy cellában senyvedett, Balogh páter az 1950-ben Prágában létrejött békepapi konferencián triumfált.

Ezután már nem érdemel sok szót a személye: az ’50-es években vidéken – Kemence-Bernecebarátiban – volt plébános, 1962-től haláláig a Váci utcai Szent Mihály-templom lelkésze volt – 1976-ban vitte el az ördög.