Középkori falképek titkainak nyomában

A belbecsre és küllemre nézve egyaránt vonzó kötetek sorozatszerkesztője, részben fotósa és kiadója Thaler Tamás, aki nem takarékoskodott a benzinnel és cipőtalppal, amire végigautózta, gyalogolta a felsorolt történelmi országrészeket.

A legutóbbi, frissen megjelent album talán a legalaposabb és legteljesebb anyaggyűjtés termése. A Freskók nyomában – A középkori Magyarország falkép-legendáriuma című kötet összesen legalább hetvenhét, városi nagytemplomokban és falusi kisegyházakban megőrződött freskót, falképciklust mutat be, túlnyomó részben a gótikus stílus korszakaiból.

Érdekes – majdhogynem szórakoztató – az időben és mesterségbeli tudásban megmutatkozó különbség a 14. század eleji gömöri, szatmári és székelyföldi aprófalvak vándor piktorainak sutácska emberábrázolásai, valamint a 15. század végi városi – keszthelyi, veszprémi, lőcsei, kolozsvári, segesvári, nagyszebeni stb. – kora reneszánsz mesterek „nyugati” minőségű, nagyszabású alkotásai között. Ez, mondhatni, magától értetődő az Árpád-kori fegyveres gömör-őrök (a szó eredetileg a Hernád mentén élő, kabar fegyvereseket jelöli, akik a gömöri gyepűt védték – a szerk.), illetve a Zsigmond és Mátyás király korabeli mecenatúra művészi lehetőségeit mérlegelve. Éppen emiatt értékes a kötet képanyagához kapcsolódó, igényes magyarázó szöveg, a társszerző, Kerny Terézia munkája.

A falképek legendáriuma rendszerszerűen mutatja be a szakrális ábrázolás köreit: biblikus tanok és szentek, Krisztus-ábrázolások, apostolok és evangélisták, egyetemes szentek és magyar vonatkozású szentek históriáit. Szent Mihály főangyal fellépésétől kezdődően Jézus történetén, a tizenkét apostol és a női szentek mártíriumán keresztül magyaráz a szakrális „képregény” lapról lapra, képről képre kilencven oldalon keresztül.

Számunkra mégiscsak a történelmi magyar szentek koszorúja a legfenségesebb. A szerzők nem feledkeztek meg a Kr. utáni 3. században élt Szent Demeterről, a keresztény hitre tért pogány katonáról, akinek alakját a vizsolyi (!) templomban láthatjuk. Miénk a Savariában született Szent Márton, aki ugyancsak római katonából frankföldi püspökké lett, és akinek emlékét megszámlálhatatlan kép, szobor idézi Európa-szerte. Legkedveltebb szent asszonyunk, Erzsébet királyné – Árpád-házi Margit hercegnő útját követően – a nyírségi Ófehértó és a Küküllő menti Nagygalambfalva falfestményein látható, betegek fürdetése közben. És természetesen a „nagy magyar nemzeti triász”: Szent István király, Szent Imre herceg és Szent László lovag számos helyen megfestett, és talán még mindig lappangó képmásait a szepességi és erdélyi templomok falán.