Belföld

Szegregációs vita után megegyezés

Cselekvési terv készül a bihari kistérségben, egyházi és civil részvétellel

Széles körű együttműködés kell a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért – nyilatkozta lapunknak Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Fekete Károly 20161123
Fekete Károly (Fotó: MH)

– Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár szerint példaértékű a bihari kistérségben létrejött, szándéknyilatkozattal is megerősített együttműködés az iskolai szegregáció felszámolásáért. Hogyan sikerült összehozni?

– A komádi református iskolánk megnyitása negatív felhangot kapott, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra emelt kifogást. Azt mondtam, üljünk le, beszéljünk. A roma, illetve hátrányos helyzetű gyermekek iskolai szegregációjának országos problémáját ugyanis nem lehet csak az egyházra vagy akár egyetlen felekezeti iskolára ráterhelni. Ezért széles körű párbeszédet szorgalmaztam. Voltak megakadások és új kezdetek, végül sikerült megértetni valamennyi érintettel: cselekvési tervre van szükség. Ezt dolgozzuk ki együtt.

– Hány szereplős lett az együtt-működés?

– Nyolc aláíró vezetőként, tizenhét partnerként csatlakozott. A Bihari Református Egyházmegyében a komádi mellett két másik iskolánk is van, ezért fontosnak tartottam a polgármesterek közreműködését, így a megegyezés az egész térséget lefedi. Nem túlzás a záradék megállapítása: a kezdeményezés, figyelembe véve a helyi specifikumokat, az ország bármely részén példát jelenthet. Széles bázisról van szó, elindult valami, ami nemcsak az iskolásokat, de a szülőket és a munkaképes fiatalokat is érintené. A roma lakosság egészének felemelése a célunk.

– Említette L. Ritók Nórát, aki mintha azzal vádolta volna az egyházat, hogy az oktatási intézmények átvételével a szegregációt erősíti, mivel a nem roma, jobban szituált szülők ezekbe íratják a gyermekeiket. Erről mit gondol?

– Az egyházi iskolák értékrendje nyilvános, a református jelzőt valódi tartalommal töltjük meg, a szülők számára pedig, ha ezt az értékrendet elfogadják, alkotmányos joguk, hogy gyermeküket ilyen iskolába járathassák. De ezt a lehetőséget nem szabad szembeállítani a szegregáció elleni küzdelemmel. Ráadásul a keresztény felfogásba beletartozik a hátrányos helyzetűekkel való törődés, ennek igyekszünk is megfelelni, minél többek számára lehetővé téve a felemelkedést. Sőt, a református egyháznak úttörő cigánymissziós stratégiája is van, amely a teljes életspektrumot átfogja. Ennek szellemében tervezzük létrehozni a bihari cselekvési tervben a szülők akadémiáját, hogy túl tudjunk lépni a tabukon, az egyházi intézményektől való vélt és persze alaptalan félelmeken. Tévedés az is, hogy ne lennének hátrányos helyzetű gyermekek az iskoláinkban, sőt, akadnak szép számmal. De hiszünk az evangélium embereket megváltoztató erejében.

– Előfordul, egyes jogvédők mégis kifejezetten az egyház elleni támadás során említik a szegregáció ügyét. Tapasztalt ilyesmit?

– Másfél éve vagyok püspök, ezalatt a komádi iskola kapta hozta az első ilyen kritikát. Mégis, az alapítvány részéről jó szándékot látok, ráadásul elfogadták, hogy deszegregáció helyett kohézióról és integrációról beszéljünk, legyen ez az alapállásunk. A tenni akarás a gyermekekért közös pontot jelent. Biztosan akadnak, akiknek nem tetszik ez az együttműködés, de a jövő generáció ügye a legfontosabb. Kiemelném még, hogy a koordinációt a központi állami iskolafenntartó, a Klik helyi vezetője látja el, ami egyfajta biztosítékot jelenthet a folyamat ütemes vezetéséhez.