Belföld
Palkovics lemondatása lenne a tervezett radikális akciók célja
„Működik tovább, és nagyon fontos missziót teljesít” a kockás inges mozgalom a szervezők szerint

Váratlan, radikális akciókat ígér a Tanítanék Mozgalom, a Köznevelési Kerekasztalt pedig továbbra sem tartják megfelelő egyeztető fórumnak – erről beszélt Törley Katalin, a szerveződés egyik vezéralakja a Magyar Időknek. A Magyar Narancsban tegnap megjelent interjúban Törley úgy fogalmazott, „az elmúlt fél év nyilvánvalóvá tette a kormány párbeszéd-képtelenségét, a kormányzati szereplők személyesen felelősek az általuk felügyelt területen elkövetett károkozásért. Palkovics Lászlónak el kell számolnia a megbízóival, akik mi vagyunk. A magyar állampolgárok adójából kapja a fizetését, így elsősorban nem Balog Zoltánnak vagy Orbán Viktornak tartozik elszámolással, hanem nekünk. (...) Kimondtuk, hogy az államtitkár alkalmatlan a pozíciója betöltésére, követeljük a lemondását, és mindenkit erre fogunk biztatni egy akciósorozat keretében.”
A mozgalom tevékenységéről közölte, „a társadalom oktatási problémák iránti érzékenyítését, a közbeszéd alakítását eredménynek gondolom, és a szakszervezeteket is sikerült kimozdítanunk a kényelmes lavírozgatásból. Kifejezetten sértőnek találom, amikor bárki azt mondja, hogy a mozgalom kiüresedett, elérte a határait. Működünk tovább, és továbbra is nagyon fontos missziót teljesítünk. –A jövőre vonatkozóan kijelentette –: egy szakpolitikai mozgalomtól nem várható forradalom. Nem a kormányváltás az elsődleges cél, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy enélkül nem juthatunk el egy normálisabb iskolarendszerig. A NER nem összeegyeztethető a Tanítanék víziójával, de a kormányt csak az állampolgárok tudják leváltani.”
Pilz Olivér, a mozgalom másik képviselője az interjúban sérelmezte, hogy egyesek „Soros-bérencekként” emlegetik őket. Ugyanakkor tény, hogy a George Soros által alapított Open Society Foundations, azaz Nyílt Társadalom Alapítványok nemrég közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját, amelyen szerepel a kockás ingesek Civil Közoktatási Platformjának jó néhány tagja. Így az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, amely 45 243 dollárt, az Igazgyöngy Alapítvány, amely két projektre összesen 73 502 dollárt, a Ligetműhely Alapítvány, amely 19 760 dollárt, a Történelemtanárok Egylete, amely 10 404 dollárt, és a Zöld Pók Alapítvány, amely 19 525 dollárt kapott tavaly.
Fotó: Varga Imre