Rejtély, hogy a magyar cégek miért állnak meg a középvállalati méretnél

Tálos Péter szerint nem a munkaerő minőségével van gond (Fotó: Vagra Imre)

– Milyen munkát végez a Joint Venture Szövetség (JVSZ), és mennyiben több mint egy érdekképviseleti szerv?

– Ez az egyik legrégebbi, speciális kapcsolódás nélküli érdekképviseleti szerv, 1986 óta létezik. Ami különleges, hogy nem kötődünk sem országhoz, sem iparághoz, tagjaink között megtalálhatók mindenféle méretű vállalatok, vállalkozások. Így sokféle témában tudjuk elmondani a véleményünket.

– Melyek voltak azok az intézkedések, amelyek itt, a JVSZ-ben születtek?

– Nálunk nem születnek intézkedések, de büszkék vagyunk arra, hogy sok esetben ott vagyunk egy-egy döntés megszületésénél. Az elmúlt években tizenöt nagy témában segítettünk, talán a versenytörvényt és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer bevezetését emelném ki, ez utóbbi mellett az ötlet születése óta bábáskodunk mi is.

– Ha már verseny: a JVSZ kiemelt célja, hogy az ország versenyképességének növelésében segédkezzen. A Világgazdasági Fórum listáján azonban lejjebb csúsztunk, csak két uniós állam áll rosszabbul nálunk.

– Érdemes tanulni abból a listából: objektív, mert azonos szempontok alapján méri össze az országokat. De azért nem szabad túlfetisizálni. Mit jelent az, hogy nem vagyunk versenyképesek? Milyen szempontból? A vállalkozások nem versenyképesek? Hol? Az európai vagy a világpiacon? Vagy maga a befektetési környezet nem versenyképes? Kikkel szemben? A Financial Times szerint 2014-ben a régió gazdaságilag legvonzóbb helye Budapest volt. Vannak komoly problémák, de nem tartom sem a befektetési környezetet, sem a magyar gazdaságot versenyképtelennek: úgy mondanám, hogy a magyar egy olyan hatékonyságvezérelt gazdaság, amely lehetne hatékonyabb is.

– Hol lehet javítani? Miben kell fejlődnünk?

– Lehet adminisztratív eszközöket is használni, de amit a legfontosabbnak érzek: meg kell honosítani itthon az innováció kultúráját. Pusztán hatékonysággal nem lehet a világ élvonalához tartozni. Van előrelépés az innováció területén, de az a fajta innovációs kultúra, amelyet akár Amerikában, Izraelben, Finnországban tapasztalunk, a magyar gazdasági élet szereplőiből hiányzik. Ezen is lehet változtatni adminisztratív eszközökkel, de úgy érezzük, kellenek egyéb megoldások is, egyelőre még dolgozunk a javaslatokon.

– A munkaerőhiányra mi a megoldás?

– Kiemelném először is, hogy Magyarországon a munkaerő mennyiségével van gond, a minősége nagyon jó, ami komoly vonzerő a befektetőknek. Aztán a munkaerőhiány földrajzilag is tagolódik, eltérő az ország különböző részeiben. Nagy gond, hogy nem vagyunk mobilisak, a magyar munkaerő nehezen mozdul meg.

– Januártól hatályba lépnek a munkaerő-mobilitást támogató adó­kedvezmények.

– Segíteni fognak, de nem oldják meg a helyzetet. Az utazási támogatás például nagyon jó, de csak a napi bejáróknak, egy többórás napi bejárástól nem a pénz tartja vissza az embert. Probléma, hogy a megyékben nagyon eltérők a lakásárak. Érdemes lenne elgondolkodni valamiféle bérlakásrendszeren.

– A Nemzetgazdasági Minisztérium másik csodafegyvere a munkáltatói járulékcsökkentés, a miniszter négy százalékpontos csökkentést javasolt az érdekelteknek.

– Nagyon várjuk a bevezetését. Az adóék még mindig nagyon magas Magyarországon, ezen változtatni kell. Idehaza majdnem minden vállalkozás közel van valamilyen határhoz, az északnyugati régió például egy az egyben néz szembe a szlovák versennyel, ugyanazon a munkaerőpiacon harcolunk a munkavállalókért, mint a dél-szlovák vállalatok. A négy százalékpont egyelőre nem sok. Amennyiben több évig folytatódik a tendencia és eléri a mostanihoz képest a tíz százalékpontos csökkentést, akkor már komolyan mérséklődik az adóék.

– Mekkora csökkentést tartana megfelelőnek a JVSZ tagsága?

– Ezt nem mértük fel. Érzékeljük, hogy a kormány megfontoltan halad, ügyelve a költségvetési egyensúly megtartására, amit üdvözlünk. Az irány jó, reménykedünk a folytatásban.

– A minimálbért tizenöt százalékkal akarja emelni a kormány. Nincs olyan olvasata ennek a két számnak, hogy a bérfelzárkóztatást a munkáltatók rovására akarja végrehajtani a kabinet?

– Nincs, ez az emelés csak a tények tudomásulvétele, ezzel a tizenöt százalékkal sem érjük el a szlovák minimálbér színvonalát. Az emelés a legtöbb közép- és nagyvállalatnak vélhetően nem okoz majd gondot, hiszen a munkaerőhiány miatt a jelenlegi minimálbéren amúgy sem lehetett munkavállalókat találni. Különösen az ebben a tekintetben kiemelten érintett északnyugat-magyarországi régióban. Az más kérdés, hogy mit jelent ez egy olyan kisvállalkozás számára, amelyik nem tudja a munkavállalóit olyan hatékonyan foglalkoztatni, hogy a megnövekedett költségeket kitermelje, és esetleg az ország olyan vidékén tevékenykedik, ahol a munkaerőpiaci nyomás amúgy nem kényszerítené ilyen magas bérek kifizetésére.

– A JVSZ tagsága él a duális szakképzés adta lehetőségekkel?

– Igen, vannak tagjaink, akik részt vesznek benne. A duális képzés ígéretes, de rendkívül drága képzési forma a vállalatoknak. Fenn kell tartaniuk helyet, berendezéseket és egy tanuló nem teljes értékű munkavállaló. Az iskolákból is azt halljuk, hogy sok cég hezitál, hogy belépjen a képzési rendszerbe. Hasznos a dolog, de pusztán erre nem lehet építeni.

– Akkor mit tehet az oktatás, hogy versenyképesebb munkaerőt képezzen?

– Az oktatás elég mostoha helyzetben van. Úgy hiszem, a legnagyobb gát, hogy az oktatóink nem alkalmasak a mostaninál minőségibb oktatásra. Ez a közoktatásra és a felsőoktatásra is igaz. A felsőoktatásban át kellene gondolni a jelenlegi akadémiai rendszert, az oktatói kar ugyanis el van zárva a gazdasági szereplőktől. Apró példákkal lehet cáfolni, de valójában így van. Ennek egzisztenciális okai vannak: a rendszert arra használják, hogy kizárják a kívülről érkező versenyt az egyetemi és főiskolai oktatásban. A gátja, hogy a sikeres szakemberek át tudják adni friss és naprakész tudásukat az, hogy akkor kiszorítanának valakit, aki ebből él. Az Egyesült Államokban szinte minden komoly gyakorló szakember – akár egy külügyminiszter, mint annak idején Henry Kissinger is – órákat ad egyetemeken. Kitől tanulják a szakmát a fiatalok, ha nem egy szakembertől? A közoktatásban az oktatók oktatására nagyobb hangsúlyt lehetne fordítani, akár tömegesen, ösztöndíjrendszerben külföldre küldeni a leendő pedagógusokat, hogy hozzák haza a tudást. Korszerű oktatáshoz korszerű oktatók kellenek, ehhez pedig el kell menni oda, ahol ilyeneket képeznek.

– A nemzetgazdasági tárca és a Külgazdasági és Külügyminisztérium is bedobta az „ipar 4.0” fogalmát: a digitalizáció lehet Magyarország kitörési pontja, jövője?

– Hangsúlyoznám: az új jelszó, az „invented in Hungary”, azaz a „Magyarországon fejlesztve” igazán csak akkor hatásos, ha azokat a fejlesztéseket magyar cégek végzik. Kedvező, hogy ide települnek kutatási-fejlesztési központok, de attól még a hozzáadott érték döntő része nem itt keletkezik. A magyar vállalkozások között vannak ígéretesek, de ha megnézzük, hogy Finnországban ötmillióan élnek, és az ország ki tudott nevelni egy Nokiát, kérdezem: hol vannak a hasonló magyar cégek? Ilyen magyar siker nincs, ekkora cégek nem nőttek ki a magyar gazdaság talajából. A mieink megállnak a középvállalati méretnél, közülük nem szökken szárba egyik sem komoly nagyvállalattá. Ennek az okát kutatjuk, egyelőre nincsenek megbízható válaszaink. Volt pár sikersztori, a Waberer’s vagy a Wizz Air, de egyelőre nincs több. Fontos lenne elérni, hogy amikor egy sikervállalat eljut egy bizonyos szintre és ugrania kellene egyet, akkor azt meg is tudja tenni.

– Az tehát, hogy például az Audi több típusát nálunk rakják össze, nem gazdagít minket?

– Gazdagabbá tesz minket, de ahhoz nem elégséges, hogy egyszer elinduljunk a felzárkózás útján. Nem tudom, hogy a digitalizáció és a digitális gazdaság mennyire passzol Magyarországhoz, de úgy tűnik a körülmények ideálisak. Nincs sok nyersanyagunk, a munkaerőnk véges, a piacunk kicsi, ellenben van agyunk. Ennek ellenére nem gondolom, hogy ez az egyedüli üdvözítő út, kell még mellé valami.