Kő AndrásA tények trónfosztása

Reformáció és nyilvánosság – kell-e változtatni? Ezzel a címmel tartott előadást a napokban Révfülöpön Manchin Róbert szociológus, a Gallup Intézet korábbi vezetője

Kő András – 2016.11.11. 03:29 –

Egyebek mellett megemlítette, hogy a jelenlegi közbeszédnek és politikai kommunikációnak egyik legfőbb új jelensége, hogy a vitatkozó felek már nem a tényeket értelmezik, nem a tényekről vitatkoznak – már a tényekben sem értenek egyet. Elkövetkezett a tények trónfosztása – jelentette ki az előadó. A vita már jórészt öncélú, és szinte csak a tényektől elszakadt vitának vagyunk a tanúi. Jól jelzi ezt a Twitter mind erősebb politikai célú használata, aminek a lényege az, hogy nem kell kifejteni az álláspontot, elegendő bevinni az ellenfélnek egy száznegyven karakterben megfogalmazott verbális balhorgot. Lehet, hogy Esterházy Péternek van igaza, aki nagy sikerű A szavak csodálatos életéből című előadását (majd könyvecskéjét) így fejezte be: „A szó nem tör csontot, mondja Mikszáth. De.” Manchin Róbert idézett egy felmérést, amely szerint az Egyesült Államokban manapság megjelenő híreknek legfeljebb a fele igaz, a jelentősebb sajtóorgánumok pedig már szinte feleslegesnek tartják az ál/rém/valótlan hírek megcáfolását, mert az emberek úgysem hiszik el a cáfolatot.

Hát itt tartunk? És mi a helyzet a hazai médiában? Magam több alkalommal szóvá tettem például egy-egy tényszerű állítás után a kérdőjelek gyakori használatát, amely felmenti a hírek közlőjét, ha később megcáfolhatók a szavai. Hol vagyunk már attól, hogy „a tények makacs dolgok”. Hihettük korábban, hogy a tény olyan archimédeszi pont, ahol közös megállapodással felhagyhatnak a felek a további vizsgálódással. Természetes, hogy azokban a tényekben és elméletekben, amelyeknek nem vehetjük a hasznát, általában nem is hiszünk. Na, de aminek a hasznát vesszük? Ami véresen komoly? Miért fontos, hogy pontosan mi történt 1956. október 25-én a Kossuth téren? – tette fel a provokatív kérdést nekem a kereskedelmi rádió riportere. Világos, hogy a dokumentált tények nem ugyanazok, mint amiket hallásból elmondunk. És a tényközlők megbízhatósága legalább olyan fontos, mint a tényeké. Valamikor hihettük, hogy amíg nem ismerjük pontosan a tényeket, jobb, ha meg sem szólalunk. Mark Twain szellemes megjegyzése: „Először ismerd meg a tényeket, aztán már torzíthatod őket tetszésed szerint.” Az új jelenség azt sugallja: most már nem kell ismernünk a tényeket ahhoz, hogy megszólaljunk és vitatkozzunk. Ezzel együtt igaza van Nietzschének: „Nincsenek örök tények, mint ahogy nincsenek abszolút igazságok sem.” No de, hogy a vitatkozók a tényekben se próbáljanak meg egyetérteni?! Elismerem, hogy az érzelmek erőssége fordítottan arányos a tények ismeretével. Minél kevesebbet tudunk, adott esetben annál szenvedélyesebben érvelhetünk. De ez az út sehová sem vezet. Akadnak, akik azt állítják, hogy semmi sem olyan csalóka, mint a tények. Azok gondolkoznak így, akik a tények trónfosztásában érdekeltek.
A véleménynyilvánításra mindenkinek joga van, de senkinek sincs joga kételkedni a tényekben. Hol van az az idő, amikor az olvasó hihette, hogy ami az újságban áll, az orákulum, azaz csalhatatlanul igaz?

Egy Colorado Springshez közeli táblán ez a felírás olvasható: „A szerelvények áthaladási ideje ennél a kereszteződésnél 14 másodperc – akár a sínen van a kocsid, akár nincs.” Tessék kipróbálni!

A tények trónfosztása egy esetben mégis cáfolhatatlan: az igazság ugyanis fontosabb, mint a tények.