Bogár LászlóAfganisztán sikertörténet?

A Nyugatnak a „számla” a százmilliárd dollár, meghalt százezer afgán, és ötezer fő felett van a megszállók embervesztesége.

Bogár László – 2016.11.07. 03:22 –

Afganisztán amerikai megszállása tizenöt évvel ezelőtt gyors és sikeres volt, a közel százötvenezer fős hipermodern technikával felszerelt hadsereg néhány hét alatt átvette az ellenőrzést az ország felett.

Az invázió formális indoka az volt, hogy az előtte lejátszódó 2001. szeptember 11-i terrorakciók kitervelője, Osama bin Laden itt rejtőzött el, és innen kapja azt a támogatást, amelyre alapozva további merényletekre készül. (A terroristavezért mégis csak több mint egy évtizeddel később sikerül likvidálni, és nem Afganisztánban, hanem a szomszédos Pakisztánban.) Vagyis valójában inkább „megelőző” csapásról volt szó az amerikaiak szerint, és nem megtorlásról. És persze ha már úgyis ott vannak, hát célszerűnek látszott gyorsan „lerendezni” a „demokrácia ügyét” is, hisz az csak természetes, hogy mint a világ minden népe, az afgán nép is alig várja, hogy az amerikaias demokrácia keretében virágozódjék majd fel az élete. Szóval az egész egy szimpla kis sétagaloppnak látszott, és az első néhány hét alapvetően vissza is igazolta ezeket az optimista várakozásokat.

Az Afganisztánt uraló tálib rendszer lényegében pillanatok alatt „eltűnt”, vezetői csak annyit „üzentek” talányosan a megszállóknak, hogy „az amerikaiaknak drága órái vannak, nekünk viszont időnk van”. Akkor még senki nem értette ezt a jellegzetes ázsiai észjárással megfogalmazott mondatot, ma már talán lassan kezdjük sejteni, mire is gondolhattak. Ha ugyanis megvonjuk a rövid és nem túlságosan biztató mérleget, a Nyugat számára a „számla” eddigi összege meghaladja a százmilliárd dollárt, meghalt nagyjából százezer afgán, és ötezer felett van a megszállók emberéletben elszenvedett vesztesége.

A terrortámadások továbbra is mindennaposak, az elmúlt tizenöt évben több mint kétezer terrortámadás zajlott le, az elmúlt hat év során exponenciálisan emelkedik a számuk, és az általuk kioltott életek száma. A megszállás óta több mint kétmillióan hagyták el az országot, napjainkban az afgánok adják az Európába özönlő „bevándorlók” egyik legjelentősebb csoportját.

Afganisztán ma a világ egyik legszegényebb országa, az éves nemzeti termék lényegében azonos az évente mintegy nyolcmilliárd dollárt kitevő segéllyel, vagyis valójában már régen nincs is „olyan”, hogy afgán gazdaság. Pontosabban van, de annak a nyolcvanöt százaléka egészen sötét feketegazdaság, a lehető leginkább illegális tevékenység, olyan, mint a kábítószer-termelés és -kereskedelem, fegyvercsempészet, prostitúció, rabszolga-kereskedelem. A születéskor várható élettartam a negyedik legalacsonyabb a világon, mindössze 54 év, és csak néhány fekete-afrikai országban rosszabb a helyzet ennél.

A csecsemőhalandóság markánsan romlott az elmúlt évtized során, és ma a legrosszabb az egész világon, jóval több mint százszor nagyobb a valószínűsége egy afgán újszülött első életévében történő elhalálozásának, mint egy svéd vagy svájci újszülött esetében.

Vagyis ne szépítsük, az ország mindenféle értelemben sokkal rosszabb helyzetben van, mint a megszállás előtt volt, a Nyugat által Afganisztánra költött százmilliárd dollár tökéletesen feleslegesen szállt el a semmibe, és száll el ugyanígy a semmibe évente újabb nyolc-tíz milliárd dollár, ki tudja, meddig még. Pontosabban nem a semmibe száll azért ez az összeg, hanem a kollaboráns afgán uralmi csoportok magánháztartásába, onnan meg a tálibok, sőt egyre inkább az iszlám állam fegyvereseihez. Szóval, ha volt tökéletesen kudarccal végződő projektje a Nyugatnak, akkor ez aztán valóban az.

Egyébként hivatalosan is az, hisz most már csak nagyjából tízezer fős NATO-kontingens van ott jelen, egyetlen feladatuk azonban csak a megszállók „arcmentése” most már, vagyis „látványtechnikailag” kell demonstrálniuk a győztes Nyugat vitathatatlan fölényét, a beavatkozás látványos sikerét. És akkor most, ennyi „jó hír” után próbáljuk egy kicsit a dolog mélyebb rétegeit is megszemlélni. Legelőször is azzal kellene szembesülni, hogy Afganisztán jelentőségét mindig is stratégia fekvése adta, hisz egy olyan természetes „magaslat” Eurázsia közepén, ahonnan kényelmesen „belőhető” Kína, India, Irán, Irak, a volt szovjet Közép-Ázsia, a Kaukázus és azon túl Oroszország, Érthető, hogy aki uralni akarta ezeket a tereket, az ide törekedett.

De már a brit birodalom fénykorában világossá vált a Nyugat számára, hogy itt valahogy nem olyan népek élnek, akiket tartósan megszállva lehet tartani. Lehet erre kísérletet tenni, tettek is, főként az angolok, oroszok és most az amerikaiak, de mindenki súlyos árat fizetett a végül is mindig teljes kudarccal végződő kísérletéért. Mindenkit megkísértett az a végzetes illúzió, hogy akár megfélemlítéssel, akár „édesgetéssel” célt lehet ugyan elérni, de mindenki úgy volt kénytelen távozni, hogy óriási veszteségek árán sikerült magát is és Afganisztánt is sokkal rosszabb helyzetbe hozni, mint ahogy a megszállási kísérlet előtt volt.

A végső, legmélyebb okokat nehéz pontosan beazonosítani, de talán egyszerűen csak arról van szó, hogy az afgán társadalomszerveződési rend még olyan erővel őrzi tradicionális létmódját, amit a nyugati ember sem megérteni, sem átérezni nem tud már. (Ebből a szempontból a szovjet megszállók is „nyugatiak” voltak, hiszen egy torz és perifériális modernitási kísérlet képviselőiként jelentek meg, vesztükre pont Afganisztánban.) Így válik lassan érthetővé a Nyugat számára, hogy mire is gondolhattak a tálibok, amikor azt üzenték, hogy nekik van idejük.