„A járóbeteg-ellátás irányába kellene tolni az egészségügyet”

Svébis Mihály: Teljes struktúraváltás hiányában nem várható a fiatal orvosok itt maradása

Jobbágyi Zsófia – 2016.10.29. 04:12 –

Garancia kell arra, hogy bármi történik is négyévente a szavazófülkékben, az egészségügy biztos pályán halad, ez az egyetlen útja a gyökeres és eredményes változásnak – mondta lapunknak Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója beszélt az egyetemi oktatókórházakról és a kancelláriarendszerről is. Nem gondolja, hogy a kórházigazgatók ellenállnának a rendszer átalakításának.

Svébis Mihály 20161029Első lépés lenne a háziorvosi hivatás presztízsének visszaállítása, hogy vonzóvá váljon ez a pálya – mondta a kórházszövetség elnöke (Fotó: Bács-Kiskun Megyei Kórház)

– Elfogadta a parlament az egyetemi kórházak létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. Hogyan értékeli az intézkedést?

– A kérdés bonyolult, érdemes kicsit messzebbről kezdeni a választ. A felsőoktatási törvény említett módosításában is szerepel, hogy Magyarországon nagy létszámban tanulnak az orvosi karokon és egyetemeken külföldi hallgatók, ami az államnak jelentős bevételt jelent. Időközben kiderült az is, hogy e diákok nagy része az elméleti tanulmányait befejezve – vagyis harmadév után – visszamegy a saját országába, hogy a gyakorlati oktatást ott teljesítse, azzal az indokkal, hogy ott jobbak a körülmények, felszereltebbek a kórházak. Ennek okán indult el az a gondolatmenet, hogy a hazai egészségügyi felsőoktatási intézményeknek is biztosítaniuk kellene azokat a feltételeket, amelyek a magas szintű gyakorlati képzéshez szükségesek. A Szegedi Orvostudományi Egyetemnek a Bács-Kiskun Megyei Kórház az oktatókórháza, és évek óta részt veszünk mind a szakorvosképzésben, mind a medikusok gyakorlati oktatásában. Jelenleg is körülbelül negyven diák teljesíti nálunk a gyakorlati képzését. Ez a kórház számára is jó, hiszen ha a medikusok jól érzik magukat, akkor nagy eséllyel a diplomaszerzést követően a mi kórházunkat fogják választani. Az egyetemmel kötött megállapodásunk egyébiránt már arra is kiterjed, hogy angol nyelvű gyakorlati képzést is nyújtunk, tehát külföldi hallgatók is jöhetnek hozzánk.

– Ez kifejezetten előremutatónak hat…

– Valóban, ám az elfogadott törvényjavaslattal az változik, hogy míg egy egyetem oktatókórháza megmarad önálló intézménynek irányítását és költségvetését tekintve, addig a módosítás alapján a leendő egyetemi kórház beolvad a felsőoktatási intézménybe, és megszűnik az önállósága. Tehát a szakmai kérdésekről a rektor, gazdasági kérdésekről pedig az adott egyetem kancellárja dönt majd. A lehetőséget három egyetem kapta meg eddig erre: a debreceni, a szegedi és a pécsi. A Semmelweis Egyetem helyzetét későbbi kormányrendelet rendezi.

– Hogyan tudna ez kapcsolódni a tervezett kórházi kancellária-rendszerhez?

– Amikor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a kancelláriarendszerről beszélt, azt mondta, hogy azt térségi szinten kell megvalósítani, így tehát nyolc-kilenc kórházra jutna egy kancellár. A mostani döntés viszont érdekes helyzetet teremt. Vegyük példaként a dél-alföldi régiót, és tegyük fel, hogy a SZOTE úgy dönt, szeretne egyetemi kórházat. Ez esetben három intézmény közül választhat: a gyulai, a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi közül. Hogy ha mind a három helyet egyetemi kórházként használná, akkor egyrészt a beolvadás miatt létrejönne egy mamutintézmény, másrészt a tervezett egészségügyi kancelláriának csak a kisebb vidéki kórházak maradnának, amikkel nehéz, illetve fölösleges lenne a rendszert fenntartani. A harmadik kérdés pedig, hogyan fog viszonyulni az egészségügyi kancellária az egyetembe integrálódott kórházzal megalakuló gigaintézményhez, ahol szintén van egy kancellár a rektor mellett. Jelenlegi információink szerint egyébként a kancellária rendszerét csak 2018 után alakítják ki az egészségügyben.

– Túl a szakmai szempontokon, amelyek, ahogy említette, a hallgatóknak és az intézményeknek is előnyösek lehetnek, milyen további szándékot lát az egyetemi kórházak kialakítása mögött? Miért nem volt elegendő ennek a funkciónak a betöltésére a klinika?

– Eddig úgy működött a folyamat, hogy azok az oktatók, akik az egyetemeken tanítanak, a klinikákon is dolgoznak. Azonban ha jelentősen felduzzad a hallgatói létszám, akkor a jelenlegi oktatói gárdával nem oldható meg a gyakorlati képzés. Tehát lépni kellett, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi években többszörösére emelkedett a külföldi hallgatók száma. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ezért ők igen nagy összegeket fizetnek, és cserébe jogosan követelik meg a magas szintű gyakorlati oktatást.

– Összességében hogyan értékeli az egyetemi kórházak kialakítását?

– A kórházszövetség rendszeresen azt az információt kapta, hogy azért kell módosítani a felsőoktatási törvényt, hogy a Debreceni Egyetem és a Kenézy Gyula Kórház egyesülhessen. Ha kizárólag ez a cél vezette a törvényalkotót, akkor ezzel egyet tudok érteni. Ellenben a másik három egyetemnél is kinyílt egy olyan széles ajtó, amely lehetőséget teremt bármelyik kórház integrálására. Egyetlen kontroll van e folyamatban, az, hogy a beolvadás miniszteri engedélyhez kötött.

– Felmerült már a kórházi kancellária kérdése. Korábban létezett egy szakállamtitkársági koncepció, amelyet a kórházszövetség hosszasan bírált. Azt követően az egyeztetési folyamat újrakezdődött. Hol tartanak most?

– A kancelláriai rendszer kialakítása szerepelt Ónodi-Szűcs Zoltán ötpontos programjában, amelyet a hivatalba lépése után ismertetett. Azóta erről sokfélét lehetett hallani. Hivatalos tájékoztatást az MKSZ először Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől kapott. Ezt követően megtárgyaltuk az elképzelést, majd úgy döntöttünk, hogy akkori formájában nem támogatjuk, s ezt írásban is megfogalmaztuk. A kancellária rendszere lehet életképes és jó, de erről beszélni, egyeztetni kell, majd olyan megoldást kell keresni, amely mindkét fél számára elfogadható. Ha valóban 2018 után lesz ez a kérdés aktuális, akkor van időnk alaposan kidolgozni a részleteket.

– A kórházszövetség számára milyen lehet az ideális gazdasági felügyelet és koordináció?

– A magyar egészségügy teljes vertikumát át kellene tekinteni végre, az alapellátástól kezdve a szakrendelésen át a fekvőbeteg-ellátásig. Ebbe beletartozik a városi és a megyei kórházak sorsa, de az országos intézetek helyzete is. Emellé kell tenni a megfelelő finanszírozási rendszert és az amortizáció fedezetét. Ha e három terület összehangolását alaposan kidolgozzuk, akkor van remény arra, hogy olyan rendszert tudunk felállítani, amelyet nem kell minden év végén konszolidálni. Teljes struktúraváltásra lenne szükség a szó legszorosabb értelmében – ez a probléma gyökere.

– Mivel kezdené a megújítást?

– Természetesen az alapellátással. Az lenne ugyanis a cél, hogy minél kevesebb beteg vegye igénybe a fekvőbeteg-ellátást, ami a legdrágább ellátási forma. Azaz a járóbeteg-, a háziorvosi és az egynapos sebészeti kezelések felé kell eltolni a teljes ellátási vertikumot. Ám ha nincs stabil háziorvosi praxishálózat, akkor hogyan is építhetnénk rá bármit? Első lépés lenne a háziorvosi hivatás presztízsének visszaállítása, illetve el kellene érni, hogy a friss diplomás orvosok azonnal munkába állíthatók legyenek az alapellátásban. Fontos, hogy vonzóvá váljék a háziorvosi pálya, ki kellene alakulniuk a praxisközösségeknek, megfelelő diagnosztikai háttérrel, ami jelenleg a körzetek többségében nem jellemző. Ma egy átlagos vidéki háziorvos többnyire csak recepteket ír fel, mert a számára még teljesíthető vizsgálatokhoz sincs infrastruktúrája, tehát tovább kell küldenie a betegeit a szakrendelésre. Fontos az is, hogy meghatározzuk, meddig terjedhet egy alapellátó orvos hatásköre. Ha ez mind teljesült, akkor lehetne tovább lépni és építkezni.

– Áttérve a kórházi adósságok kérdésére, a júliusi–augusztusi államkincstári adatok az eddigiekhez képest irreálisan alacsony növekedést mutattak. Minek köszönhetően?

– A kórházak összadóssága általában három, három és fél milliárd forinttal emelkedik havonta, jelen pillanatban a Magyar Államkincstár adatai szerint 58,6 milliárd forinton áll a tartozáshalmaz. Tény, hogy nyáron volt két hónap, amikor ez radikálisan csökkent. A szabadságolások idején lényegesen kevesebb beteget látunk el, de az is lehet, hogy korábbról megmaradt készleteket éltek fel egyes intézmények ekkor. Mostanra azonban látszik, hogy a szeptemberben és októberben visszaállt a korábbi tendencia.

– Többen úgy kommentálták a tartozások irreálisan alacsony növekedését, hogy a kórházak annyira tartanak a kancellária bevezetésétől, hogy inkább lenyomják az adósságai­kat valamilyen módon, így tiltakozva. Van ebben ráció?

– Nem hiszek ebben. Az általam irányított kórházat hozva ismét példaként, kijelenthető, hogy kiugró mértékben megnövekedett az akut ellátások száma, miközben a műtéti várólisták hosszát is kordában kell tartanunk, hogy ne borzoljuk a kedélyeket. Reálisnak tartom, hogy havonta két-három milliárd forinttal emelkedik az össztartozás, és ezen sajnos önmagában a kancellária vagy az attól való félelem sem tud változtatni. Ismétlem, nullszaldós intézményekhez a teljes egészségügyi rendszert át kell alakítani. Tudom, hogy ettől tart és ódzkodik mindenki, de ha nem tudunk egy átlátható és nyugodt körülmények között működő egészségügyet kialakítani, nem is várhatjuk el, hogy a fiatal kollégák itt maradjanak. Hozzáteszem, nagy tévedés azt gondolni, hogy ez pusztán pénzkérdés. Elsősorban nem a fizetés a probléma, hanem a kiszámíthatatlanság.

– Az egészségügy mindig is darázsfészek volt, a döntéshozók évtizedek óta inkább csak tüzet oltanak. Mi ennek az oka?

– Egy ekkora rendszer átalakítása mindenképpen kormányciklusokon átívelő folyamat, négy év alatt képtelenség végigvinni. Ki kell alakítani a szakmával közreműködve egy jó koncepciót, majd egyezségre jutni a pártokkal, hogy bárki kerül is később kormányra, ne változtasson az elképzelésen, amelynek megvalósításába egyszer belefogtak. Garancia kell arra, hogy bármi történik is négyévente a szavazófülkékben, az egészségügy biztos pályán halad. Ez az egyetlen útja a gyökeres és eredményes változásnak.

– A megoldásnak ez a politikai oldala. Ellenben mi a helyzet a szakmával? Lehetséges, hogy a változásnak maguk a kórházigazgatók, az egészségügyi szereplők is ellenállnak?

– Nem ezt tapasztalom. Miért ne fogadnánk el, ha elindulna egy teljes körű rendszerátalakítás, amelynek végén végre nyugodt körülmények között tudnánk dolgozni? Nyugodt lenne a nővér, az orvos, sőt, a kórházigazgató is, hiszen nem kellene attól rettegnie, hogy mennyivel nő havonta az adósság. Személy szerint örülnék egy ilyen állapotnak, bár ezt kórházigazgatóként már nem fogom megérni. A kancellária rendszerét illetően is téves azt gondolni, hogy a kórházigazgatók a széküket féltenék. A gond inkább az, hogy az az ember, aki átlátná hat-nyolc kórház működését és még a betegutakat is megfelelően alakítaná ki, még nem született meg. A mostani intézményvezetőknek pedig éppen ez a félelmük: vannak olyan helyzetek, amikor azonnal és helyben kell dönteni valamiről, és nincs idő engedélyt kérni egy regionális vezetőtől.

– A kórházszövetség elnökeként mik a távlati céljai?

– Egyetlen mondattal válaszolva: az MKSZ-nek rengeteg szabad szakmai-szakértői kapacitása van, amelyet érdemes lenne kihasználni. Azt hiszem, ebben minden benne van.