Megszüntetni a korlátokat a színházban

Konferencia a kulturális esélyegyenlőségért

Forgách Kinga – 2016.10.26. 02:25 –

A magyarországi kulturális intézmények zöme elég rosszul áll az akadálymentesítés terén: a legtöbb múzeumban, színházban nincs jeltolmács, nem megoldott a látássérültek segítése, és a szolgáltatások sokszor nem elérhetők a mozgáskorlátozottak számára sem. A helyzetről és a lehetséges megoldásokról a Pesti Magyar Színházban civil szervezetek, fogyatékkal élők, színházi dolgozók és művészek részvételével tartottak konferen­-ciát, amelynek célja szakmai konzul­táció is volt.

akadalymentesFontos volna például a látássérülteknek az audionarráció, de erre túl kevés forrás jut jelenleg (Fotó: Varga Imre)
Kihívás–Felelősség–Lehetőség címmel rendezték meg hétfőn a Pesti Magyar Színházban az első színházi akadálymentesítési szakmai konferenciát és workshopot, amelynek célja az előadásokhoz történő hozzáférés elősegítése, a fogyatékkal élők speciális igényeinek feltérképezése, vagyis az infokommunikációs és fizikai akadálymentesítés lehetőségeinek bemutatása volt. A találkozó fővédnöke Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita volt, házigazdája pedig Tóth Éva színművész. „Tekintsük a mai napot egy pillanatfelvételnek. Ma, 2016-ban, Magyarországon itt tart az akadálymentesítés” – mondta bevezetőjében.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott konferenciát Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója nyitotta meg, s köszöntőjében arról beszélt, hogy az akadálymentesítés nem hőstett, nem fennkölt misszió, hanem kötelesség. „A színházi élményhez mindenkinek joga van, ebből az erkölcsi alapból nem szabad engednünk” – fogalmazta meg, hozzátéve, hogy mindez nagyobb részben szakmai és csak kisebb részben technikai feladat. Mint mondta, a közönség soraiban ülők között nem lehet különbséget tenni, ezért nem megoldás az, ha a rászorulóknak külön előadásokat szerveznek. „A katarzist közösen kell megélni” – magyarázta, majd felolvasta Herczegh Anita támogató levelét, amelyben a köztársasági elnök felesége egyetértését fejezte ki a konferencia problémafelvetésével. „A kultúra valóban mindenkié kell legyen. Ebben a kérdésben nagyon sok adóssága van a társadalomnak” – írta.

Ezután Laklóth Aladár színművész, az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a konferencia címe kifejezi mindazt, ami mellett a kormány elkötelezte magát, az idén négy és fél millió forintos pályázati keret van jelnyelvi tolmácsra, az audionarráció megoldására és egyéb technikai eszközökre, egy intézmény maximálisan ötszázezer forintot igényelhet. Utóbbi összeg egyébként édeskevés, nem alkalmas arra, hogy teljes körű és rendszeres akadálymentesítés működjön egy színházban.

A találkozónak nemzetközi résztvevői is voltak, így például Alexander Fichert, az Audioskript képviseletében beszélt az audionarráció használatának tapasztalatairól. Szerinte a színházaknak két lehetőségük van: vagy bérlik a szükséges eszközöket, vagy mobil-applikációval segítik a látássérülteket, ehhez azonban be kell fektetni néhány készülékbe. A német szakember hangsúlyozta, az akadálymentes színházlátogatáshoz kísérőprogramokra is szükség van, ők színpadi vezetéssel, jelmez- és kellékbemutatóval segítik a vak és gyengénlátó vendégeket. Emellett azonban fontos, hogy legyen Braille-írásos programfüzet és egy vezetőrendszer is, amely jelzi az épületben található veszélyforrásokat. Úgy vélte, hogy az audionarrációnak ki kell térnie a színházterem, a színpadkép, a díszlet és a szereplők, a színészi játék és a fénybeli változások leírására is.

Ezután újra Zalán János vette át a szót, aki szerint ez a konferencia lehetőség arra, hogy az előadóművészek és az érdekvédelmi szervezetek közösen, tapasztalataikat megosztva beszéljenek a problémákról és a lehetséges megoldásokról. Az igazgató úgy vélte, hogy az akadálymentesítés az intézmények fenntartójának feladata, míg a színházban dolgozóké a szakmai programok fejlesztése. „Van hová fejlődnünk” – fogalmazta meg, arra utalva, hogy a technikai eszközök mellett megfelelő szakemberekre is szükség van. A cél ugyanis szerinte egy minőségi szempontrendszer és egy minőségi szolgáltatás megalkotása, amely egyben a színházművészet megújulásához is hozzájárulhat. Összefoglalójában kitért arra is, hogy míg az Egyesült Királyságban 2015-ben 99 színházban voltak narrált előadások, addig Magyarországon erre központi adat sincs. Az igazgató szerint szükség lenne egy adatbázisra az előadásokról és az érintettek számáról, valamint át kellene csoportosítani forrásokat is. Hangsúlyozta, fontos lenne, hogy elinduljon a szakemberképzés, hogy a felsőoktatásban kutatásokat végezzenek a témában, és hogy megszülethessen az előadóművészetre specializálódott audionarrációs modell.

A rendezvényen felszólalt Tóth Cecília, a színház társadalmi felelősségvállalási referense is. Elmondta, hogy a teátrumban intézményes keretek között működik az akadálymentesítés, audionarrátorként a társulat tagjaként végezheti munkáját. Közlése szerint a színházban most már minden nagyszínpadi előadásnál lehet narrációt igényelni, és számos tolmácsolt előadást is megvalósítottak már.