Vélemény és vita
Súlytalansági állapot
A Fidesz–KDNP-koalíció menetrendszerűen kapja az ellenzéktől a teljes joggal szimpla hülyeségnek nevezhető felszólításokat...
Ha valaki polgári öntudattal és felelősséggel, komolyan elgondolkodik a magyar társadalom jelenkori népképviseleti és politikai rendszeréről, annak fordulatairól az 1990 óta eltelt idő dimenziójában, arra jut vele, mint a Mátyás király-mese okos leánya.
Történt ugyanis, hogy a vidéken utazgató uralkodó kocsijának tengelye eltörött egy nagy kövön. A haragos király a helyi bírót vonta felelősségre: a fejével fizet, ha nem tud megfelelni három kérdésre. A bírónak, nagy szerencséjére, volt egy okos leánya, aki apja helyett sorra megfelelt a Mátyás követelte, lehetetlennek látszó kívánságokra. Az utolsó ez volt: foltozza be az uralkodó padlásán száz éve porosodó lyukas korsót! A csavaros eszű hajadon erre azt válaszolta:
– Uram, királyom! Befoltozom én azt a korsót, ha előbb kegyed kifordítja. Ki látott már foltot varrni a színe felől?
A mese tanulsága sokfelől nézve hasonlít országunk jelenkori politikai állapotára. Az elmúlt másfél országgyűlési ciklusban túlnyomó többséggel, biztonságosan hajózó és kormányzó Fidesz–KDNP-koalíció immár menetrendszerűen kapja az ellenzéktől az idézett példához hasonló, de teljes joggal szimpla hülyeségnek nevezhető felszólításokat. „Tud-e Ön vízen járni, Miniszterelnök Úr? Mert ha nem tud, akkor Ön alkalmatlan a feladata ellátására. Felszólítom, hogy mondjon le!” (Taps a baloldalon.) A szocialista ikerpártok (MSZP, DK) és az ellenzék padsoraiban magukat semlegesnek, függetlennek, környezetvédőnek és miegyébnek aposztrofáló „tisztelt” képviselők ily módon lődözik nyilaikat a kormányoldal képviselőire. Nagyjából ezzé züllött a baloldali-liberális ellenzék stílusa, politikai és szellemi színvonala. Ők lettek Torgyán epigonjai, illő volna megköszönniük.
A kutya ugat, a karaván halad – mondják erre az élőhelyükhöz hű arabok, és mondhatjuk mi is a polgárok térfelén. A másfél hete történt nagy erejű, politikai perspektívájú esemény, amelyben hárommillió-háromszázhatvankétezer-kétszázhuszonnégy magyar honfitársunk történelmi „nem!” szavazatával állt ki Magyarország politikai, társadalmi és etnikai integritása mellett, a frászt hozta az ellenzékre. A Jobbikot kivéve. A többi párthoz tartozó politikusok egymást alulmúlva, zavartan kóvályognak a parlamentben, mint az ökölvívó egy hatalmas jobbegyenes után. Egyetlen bizodalmuk, gyógyír a lelküknek a hazudozás, a népámítás, a valós tények fejre állítása. Ez a reménységük, egzisztenciájuk és életük célja a közeli és távoli jövőben.
Az október másodika óta eltelt idő lassan mintha kijózanította volna őket. Van miből észhez térniük. A Magyar Szocialista Párt képviselői tévedésből az „igen” gomb megnyomásával szavaztak a kormány által beterjesztett jogszabály-módosításra. Lehet, hogy a Népszabadság váratlan megszűnése zavarta meg őket a lázas képviselői munkában, ezúttal ugyanis nekik kellett volna „nem”-et nyomniuk. Most a visszacsinálással alkudoznak, mint a házaló szatócsok.
Bonyolultabbá és – számukra – bizonytalanabbá vált a világ, nagy lehet a zavar (meg a kifizetetlen bank-adósság) a pártházban. Sokba fog kerülni az ügyvéd a téves voksolás semmisségi perében.
Gyurcsány a maga híres „tisztessége” szerint intézte el a kétarcú helyzetet a pártjával: bejelentette, hogy a Demokratikus (!) Koalíció elhagyja a parlamentet, nem veszt részt tovább a törvényhozás munkájában. Szem nem maradt szárazon a bejelentés hallatán. Különösen akkor, amikor a Népszabadság „bezárását” nevezte meg az „utolsó cseppnek a pohárban”. Gyurcsány a baloldal politikai tévéjében elmagyarázta: azért vonultak ki a DK-sok a parlamentből, mert „így fejezik ki a diktatúrába hajló önkény természetét”. Érdekes lelkületű és emlékezőképességű figura ez a – valójában – politikuspojáca. Néhány nap múlva lesz a tizedik évfordulója a 2006. október 23-i, ünneplő tömegre rárontó karhatalom 1956 óta példátlan utcai erőszakának. Az éppen most „diktatúráról” hablatyoló félnótás Gyurcsány legtitkosabb csodája, hogy egészen eddig betehette a lábát az Országházba.
A két szocialista (rossz-)testvérpárton kívül legfeljebb néhány mondatos említést érdemelnek a „Kossuth téri törpészet” néhány fős székfoglaló csoportjai. A LMP-t alkotó női kisebbség láthatóan nem tud mit kezdeni sem a férfitöbbséggel, sem önmagával. Különösen, amióta Schiffer András is elhagyta a dunai kishajó fedélzetét. A férfi képviselő kollégákkal együtt most azt teszik, amit a handlék a régi lakásból történő kiköltözéskor; az elnök-frakcióvezető politikai hagyatéka vélhetően a kukában végzi. Kár érte.
Lakáscserék ügyében leginkább járatos a több pártot is megjárt zöld kollegina, ő ismeri legjobban a régi-új zöldövezeteket is. Szórványként tenyészik az Országházban a PM, Együtt, MLP minimális számú (egy-két fő) politikusa. A Fideszben politikussá lett, majd liberálissá vedlett Fodor Gábor és az alkalmi pótválasztáson becsusszant megélhetési képviselők egyetlen közös vonása, hogy rendszeresen megkapják folyószámlájukra a havi illetményüket.
A kormányzó Fidesz–KDNP pártkoalíció és a parlamenti képviselete olyan politikai erőt képez, amellyel szemben súlytalanná fogyatkozott az ellenzék jelenléte. A Jobbikkal együtt alkalomszerűen kétharmados többséget igénylő törvényhozással akár el is lehetne fújni a bomlás állapotában levő baloldali ellenzéket.
Történt ugyanis, hogy a vidéken utazgató uralkodó kocsijának tengelye eltörött egy nagy kövön. A haragos király a helyi bírót vonta felelősségre: a fejével fizet, ha nem tud megfelelni három kérdésre. A bírónak, nagy szerencséjére, volt egy okos leánya, aki apja helyett sorra megfelelt a Mátyás követelte, lehetetlennek látszó kívánságokra. Az utolsó ez volt: foltozza be az uralkodó padlásán száz éve porosodó lyukas korsót! A csavaros eszű hajadon erre azt válaszolta:
– Uram, királyom! Befoltozom én azt a korsót, ha előbb kegyed kifordítja. Ki látott már foltot varrni a színe felől?
A mese tanulsága sokfelől nézve hasonlít országunk jelenkori politikai állapotára. Az elmúlt másfél országgyűlési ciklusban túlnyomó többséggel, biztonságosan hajózó és kormányzó Fidesz–KDNP-koalíció immár menetrendszerűen kapja az ellenzéktől az idézett példához hasonló, de teljes joggal szimpla hülyeségnek nevezhető felszólításokat. „Tud-e Ön vízen járni, Miniszterelnök Úr? Mert ha nem tud, akkor Ön alkalmatlan a feladata ellátására. Felszólítom, hogy mondjon le!” (Taps a baloldalon.) A szocialista ikerpártok (MSZP, DK) és az ellenzék padsoraiban magukat semlegesnek, függetlennek, környezetvédőnek és miegyébnek aposztrofáló „tisztelt” képviselők ily módon lődözik nyilaikat a kormányoldal képviselőire. Nagyjából ezzé züllött a baloldali-liberális ellenzék stílusa, politikai és szellemi színvonala. Ők lettek Torgyán epigonjai, illő volna megköszönniük.
A kutya ugat, a karaván halad – mondják erre az élőhelyükhöz hű arabok, és mondhatjuk mi is a polgárok térfelén. A másfél hete történt nagy erejű, politikai perspektívájú esemény, amelyben hárommillió-háromszázhatvankétezer-kétszázhuszonnégy magyar honfitársunk történelmi „nem!” szavazatával állt ki Magyarország politikai, társadalmi és etnikai integritása mellett, a frászt hozta az ellenzékre. A Jobbikot kivéve. A többi párthoz tartozó politikusok egymást alulmúlva, zavartan kóvályognak a parlamentben, mint az ökölvívó egy hatalmas jobbegyenes után. Egyetlen bizodalmuk, gyógyír a lelküknek a hazudozás, a népámítás, a valós tények fejre állítása. Ez a reménységük, egzisztenciájuk és életük célja a közeli és távoli jövőben.
Az október másodika óta eltelt idő lassan mintha kijózanította volna őket. Van miből észhez térniük. A Magyar Szocialista Párt képviselői tévedésből az „igen” gomb megnyomásával szavaztak a kormány által beterjesztett jogszabály-módosításra. Lehet, hogy a Népszabadság váratlan megszűnése zavarta meg őket a lázas képviselői munkában, ezúttal ugyanis nekik kellett volna „nem”-et nyomniuk. Most a visszacsinálással alkudoznak, mint a házaló szatócsok.
Bonyolultabbá és – számukra – bizonytalanabbá vált a világ, nagy lehet a zavar (meg a kifizetetlen bank-adósság) a pártházban. Sokba fog kerülni az ügyvéd a téves voksolás semmisségi perében.
Gyurcsány a maga híres „tisztessége” szerint intézte el a kétarcú helyzetet a pártjával: bejelentette, hogy a Demokratikus (!) Koalíció elhagyja a parlamentet, nem veszt részt tovább a törvényhozás munkájában. Szem nem maradt szárazon a bejelentés hallatán. Különösen akkor, amikor a Népszabadság „bezárását” nevezte meg az „utolsó cseppnek a pohárban”. Gyurcsány a baloldal politikai tévéjében elmagyarázta: azért vonultak ki a DK-sok a parlamentből, mert „így fejezik ki a diktatúrába hajló önkény természetét”. Érdekes lelkületű és emlékezőképességű figura ez a – valójában – politikuspojáca. Néhány nap múlva lesz a tizedik évfordulója a 2006. október 23-i, ünneplő tömegre rárontó karhatalom 1956 óta példátlan utcai erőszakának. Az éppen most „diktatúráról” hablatyoló félnótás Gyurcsány legtitkosabb csodája, hogy egészen eddig betehette a lábát az Országházba.
A két szocialista (rossz-)testvérpárton kívül legfeljebb néhány mondatos említést érdemelnek a „Kossuth téri törpészet” néhány fős székfoglaló csoportjai. A LMP-t alkotó női kisebbség láthatóan nem tud mit kezdeni sem a férfitöbbséggel, sem önmagával. Különösen, amióta Schiffer András is elhagyta a dunai kishajó fedélzetét. A férfi képviselő kollégákkal együtt most azt teszik, amit a handlék a régi lakásból történő kiköltözéskor; az elnök-frakcióvezető politikai hagyatéka vélhetően a kukában végzi. Kár érte.
Lakáscserék ügyében leginkább járatos a több pártot is megjárt zöld kollegina, ő ismeri legjobban a régi-új zöldövezeteket is. Szórványként tenyészik az Országházban a PM, Együtt, MLP minimális számú (egy-két fő) politikusa. A Fideszben politikussá lett, majd liberálissá vedlett Fodor Gábor és az alkalmi pótválasztáson becsusszant megélhetési képviselők egyetlen közös vonása, hogy rendszeresen megkapják folyószámlájukra a havi illetményüket.
A kormányzó Fidesz–KDNP pártkoalíció és a parlamenti képviselete olyan politikai erőt képez, amellyel szemben súlytalanná fogyatkozott az ellenzék jelenléte. A Jobbikkal együtt alkalomszerűen kétharmados többséget igénylő törvényhozással akár el is lehetne fújni a bomlás állapotában levő baloldali ellenzéket.