Vélemény és vita
Most jön a becsapódás
Általában hosszú út vezet a vereségig, és mindig van ebben a folyamatban egy fontos pszichológiai pillanat, amikor a vesztes mindent egy lapra akar feltenni.
Hátha… Nevezzük ezt kamikázeeffektusnak, amelynek a lényege egy dühös, végső, mindent elsöprő támadás. Az élet itt már nem számít, a ráció pedig még kevésbé. Bár a japánok híresültek el a maguk kamikázekultuszáról a második világháborúban, Hanna Reitsch, a sikeres és ismert német pilótanő is tett javaslatot a Harmadik Birodalom vezetőinek öngyilkos repülőszázadok felállítására. Egy törékeny nő… Robbanóanyaggal teli gép, aztán gyerünk, nekivágódni az ellenséges célpontnak, legyen az hajó, repülő vagy bármi…
Ugyan ki merné vitatni, hogy Bokros Lajos főpolgármesteri jelölése is tipikus kamikázeakció. Tervezhette volna akár a második világháborús japán vezérkar is. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti szervezetének vezetője azt nyilatkozta a hét végén, hogy csak Bokros győzelmével van remény a változásra a fővárosban. Valószínűleg ezt nem is vitatja a magyar közvélemény, bár ha Bokros, akkor itt bizony mindenki csak negatív változásokra gondol. Nem a fantáziája, hanem éppenséggel a tapasztalatai miatt. Bokros bevetése akár merész, sőt, vakmerő ötletnek is tűnhet, de itt is érvényesül majd az egykori öngyilkos támadások árnyoldala: még a célt sem találja el.
Becsapódás azonban lesz, és mindegy, hogy ki értett egyet Bokros jelölésével és ki vitatta azt, a baloldal megsemmisül ebben a detonációban. Egy törékeny asszony viszont csak vár és vár, és azt hiszi, ez az a pillanat…