Belföld
CÖF-CÖKA: A civilek elutasítják a kvótát
Bencsik András: Már nem csak magunkért harcolunk
Csizmadia László hozzátette: azért fontos, hogy eredményes legyen a népszavazás, mert az elindíthatja az Európai Unió politikájának megváltozását, illetve az alaptörvény módosítását is.
Mint mondta, magyar nép nem fogja elfogadni, hogy "önkéntes pusztulásra" ítéljék.
Közölte: a CÖF-CÖKA a nyár eleje óta mintegy 130 fórumot tartott országszerte, és ezek eredménye, illetve az őket támogató mintegy 15 ezer levél alapján az derült ki, hogy a civilek véleménye szerint a Közel-Keletre irányuló amerikai demokráciaexport nem volt eredményes, és Európa nem készült fel az ennek nyomán keletkező újkori népvándorlásra.
Csizmadia László az egyik legnagyobb problémának nevezte a közös határvédelem hiányát, aminek következtében Görögországon és Olaszországon keresztül átjáróházzá vált a kontinens. Mindennek nyomán megbénult a brüsszeli bürokrácia; leállt az EU-Törökország megállapodás végrehajtása is, és a balkáni országok egyre inkább migránstáborrá változnak - tette hozzá.
Ebben a helyzetben kényszerült több ország, így Magyarország, Szlovénia és Ausztria önálló határvédelemre, és egyre inkább erősödik az európai népek ellenállása saját vezetőikkel szemben - mondta. Annál is inkább - folytatta -, mert a civilek véleménye szerint a brüsszeli vezetés túlterjeszkedett a hatáskörén, és olyan nyomást gyakorol a nemzetállamokra, amihez nincsen joga.
Csizmadia László kitért arra is: az emberek nem nézik jó szemmel, ha "álcivil szervezeteket pénzhatalmi erők", például Soros György mozgatnak.
Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója azt hangsúlyozta: a magyar népszavazás szimbolikus, hiszen a demokráciát védi a globális uralommal szemben; emellett a referendum a nemzeti szuverenitás kifejeződése. A népszavazás arról is szól, hogy "ragaszkodunk-e önálló migránspolitikánkhoz".
Ebben a helyzetben - folytatta - olyan világszemléleti konfliktusok bontakoznak ki, mint a globalizmus és a nemzetállamok ellentéte. Míg az egyik álláspont szerint csak a nemzetállamok feletti szervezetek alkalmasak a világ problémáinak megoldására, addig a másik álláspont az, hogy a nemzetállam "a konfliktusok kezelésének organikus egysége"; ezt a nézetet képviseli a magyar kormány is - mondta Fricz Tamás.
Véleménye szerint minden magyar ember kötelessége, hogy október 2-án elmenjen szavazni, mert nemet kell mondani a multikulturalizmusra.
Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő arról beszélt, hogy az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás térdre kényszerítheti Európát, és közvetetten a bolygó pusztulásához vezethet. Megjelenhetnek a klónozott élelmiszerek Európában, illetve az egyezmény katasztrofális hatást gyakorolhat az európai gyógyszer-, jármű- és vegyiparra - tette hozzá. Ifj. Lomnici Zoltán attól is tart, hogy a megállapodáshoz kapcsolódó, a tervek szerint felálló választott bíróságok az amerikai nagyvállalatok érdekeit preferálják majd.
Bencsik: Már nem csak magunkért harcolunk
Egyre több nyugat-európai polgár vásárol ingatlant Magyarországon, és ezek az emberek azért jönnek ide, mert tudják, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány vissza fogja verni a migránsok nyomását - jelentette ki a Demokrata főszerkesztője kedden Nagykanizsán.
Bencsik András a Fidesz által szervezett, a betelepítési kvóta elleni népszavazáshoz kapcsolódó utcai kitelepülésen a hetilap következő számában megjelenő írás kapcsán beszélt arról, hogy egy holland ingatlanközvetítő szerint Szigetvár környékén már mintegy ötezer dán, belga, holland és német állampolgár vásárolt házat "menedéknek", mert már nem érzik magukat biztonságban ott, ahol élnek.
"Ott tartunk, hogy már nemcsak magunkért harcolunk, hanem Európa azon lakosaiért is, akik bennünk reménykednek, hogy tényleg meg tudjuk állítani ezt az őrületet" - fogalmazott Bencsik András.
Közölte: az előrejelzések azt mutatják, hogy a vasárnapi népszavazás érvényes lesz, sokan el akarnak menni, mert "az emberek felfogták, hogy őrült veszélyes helyzet van". Olyan dolgok történnek a világban, amelyek félelmet keltenek mindenkiben.
Kitért arra is, hogy megítélése szerint a népszavazás nem pártpolitikai kérdés. "Amíg mi lakunk a saját hazánkban, addig lehet vitatkozni, de amikor olyan emberek jönnek, akik nem ismerik a vitát, és előbb ütnek, előbb lőnek és előbb robbantanak, és utána kérdeznek, akkor nagyon rossz világ lesz" - mondta Bencsik András.
Az Erzsébet téren tartott, az első percekben már mintegy tucatnyi érdeklődőt vonzó kitelepülésen Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester egyebek mellett arról beszélt, hogy éppen egy évvel ezelőtt Nagykanizsán nagy számban jelentek meg a Horvátország felől érkező migránsok. Akkor ez félelemérzetet keltett, de a gyors rendőri fellépésnek, majd a határzár felállításának köszönhetően nem lepték el a várost az illegális bevándorlók.
Hozzátette, hogy Nagykanizsán negyvenezer körül van a