Szajlai CsabaBérhiánygazdaság

Úgy tűnik, kezd kialakulni egy karakterisztikus formája a magyar gazdaságnak, ez pedig a bérhiány-gazdaság.

Szajlai Csaba – 2016.09.21. 01:27 –

Miközben hazánkban magas a bérdinamika – a legfrissebb KSH-jelentés szerint a nyáron hét százalékkal emelkedtek a nettó keresetek átlagosan a nemzetgazdaságban, amit az árak csökkenése is segített –, addig a csapból is az folyik, hogy tombol a munkaerőhiány, ami a béreket is elkezdte felfelé tolni, hiszen ha kevés a munkára jelentkező, akkor a cégeknek jobban kell versenyezni értük.

Úgy tűnik, kezd kialakulni egy karakterisztikus formája a magyar gazdaságnak, ez pedig a bérhiány-gazdaság.

Immár azért nincs munkaerő, mert alacsonyak a fizetések. Inkább megy a magyar a Lajtán túlra, ahol is itteni jövedelmének többszörösét keresheti meg. A kormány pedig nem tesz semmit. Állítólag Orbán Viktor lesöpörte az asztalról Volner János jobbikos képviselő azon javaslatát, miszerint kezdődjék el a hazai fizetések felzárkóztatása a nyugat-európai szintre.

Hogy tehet ilyet egy miniszterelnök? Hiszen mindannyian szeretnénk osztrák–német értékű havi fixet zsebre tenni. Túl azon, hogy a kormányfő voluntarista intézkedéseket jobb ha nem tesz, vagyis abszolút mértékben igaza van akkor, amikor generális béremelést nem „ír” elő a munkáltatóknak, abban is van igazság, hogy sokan nem érzik „igazságosnak” a jövedelmüket. Csoda-e, hogy százezrek dolgoznak immár Nyugat-Európa különböző részein, a jobb élet reményében – jön a replika.

Ráadásul ez a téma fölöttébb komplex , miután hosszú időn keresztül – a 2004-es uniós csatlakozásunk ellenére Németország, Ausztria és egy-két észak-európai állam csak rá hét évre nyitotta ki a munkaerőpiacát – honfitársaink nagy tömegben a jóléti uniós tagországokban nem is dolgozhattak. Közgazdasági megközelítésből: rendkívül alacsony bázisból lett több százezres munkavállalói kör Bécstől Londonig. Ilyen más felzárkózó gazdaságokban is előfordult, ebben nincs semmi extra. Higgyék el, a többség visszajön. Ami pedig az azonnali béremeléseket illeti: ebbe a tőkeszegény hazai kis- és közepes vállalkozások azonnal bele is rokkannának.

De fejtsük tovább a rejtvényt: bizonyára sokan találkoztak már azzal a magyarázattal is, hogy azért magasabbak a nyugati bérek, mert ott magasabb a termelékenység. Még ha ez a megállapítás száz százalékban igaz is, a hétköznapi életben sokan érzik úgy, hogy valójában magasabb kereset járna nekik az erőfeszítésük, munkájuk alapján. Miért nem kapják meg? Miért keresünk rosszabbul, mint a nyugati országok munkavállalói?

A felvetésekre egzakt válaszok adhatók, mi több: egy egyszerű osztással meg is van a „képlet”. Vessük össze Ausztriát Magyarországgal, és ki is jön a matek. Az országban megtermelt értéket osszuk el a lakosság számával! Az osztrákok éves gazdasági teljesítménye durván négyszer nagyobb, mint a magyar GDP, vagyis láthatjuk, hogy a jövedelmünkben semmi különleges nincs. Túl azon, hogy nyilván többet szeretnénk. Kíméletlenül fogalmazva: azért kisebb a jövedelmünk, mert kevesebbet termelünk. Persze utóbbit is lehet kontrázni: egy pesti fodrász vagy egy pincér teljesen jogosan érezheti úgy, hogy a teljesítménye megegyezik bécsi kollégájával. S megközelítőleg sem keres annyit. De miért nem? Bármilyen szomorú, erre is van racionális magyarázat. Azért keres egy bécsi fodrász, vagy egy pincér sokkal többet, mert magasabb termelékenységű kuncsaftjai vannak.

Mit tehet a kormány? Egyfelől a minimálbér-emelésen keresztül mutat utat és avatkozik be a hazai „bérügyekbe”. Miután ebben az Orbán-kormány Európa-rekorder, aligha érheti szó a ház elejét. Másfelől az állam a saját vonzáskörzetében – közalkalmazotti és köztisztviselői szféra, rend- és honvédelem stb. – életpályákat állíthat fel, amelyben lényeges elem a munkaviszonyhoz és képzettséghez kötött fizetésemelés, jövedelmi szint. Van más fegyver is a kabinet kezében: most például a magas járulékokat kívánja lefaragni, s emellett a mérsékeltebb bürokrácia, a kiszámítható jogrendszer keretében is tud finomhangolást végezni – versenyképességi vonalon.

Helyzet van – ezt senki sem vitatja.

De gondoljunk csak bele, milyen jó, hogy a munkaerőhiányról, a termelékenység növeléséről és az elkerülhetetlen béremelésről folyik most a diskurzus. Szemben a korábbi kormányzati ciklusok teljesítményével, amelyet a gazdasági visszaesés, az el­adósodás és a magas munkanélküliség fémjelzett. Micsoda különbség!