Amerikában vendégszerepel a Tünet Együttes

Egyenrangú partnerként szerepel a videotechnika a Tünet Együttes táncelőadásán, amellyel tengerentúli vendégjátékra megy

Hrecska Renáta – 2014.10.06. 14:30 –

New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől kapott meghívást a Tünet Együttes, amely október 16. és 19. között négy alkalommal játssza majd Apropó című előadását. A világszerte ismert befogadó színházban a nemzetközi előadó-művészeti élet fontos szereplői fordulnak meg. Szabó Réka, a társulat vezetője a Balassi Intézet egyesült államokbeli irodájának meghívására az Abrons Arts Centerben, New Yorkban vetítéssel kísért beszélgetésen is részt vesz majd.

13o-fotoInterakciók. A fellépők mozdulataira valós időben reagáló vetítést alkalmaz az együttes (Fotó: Halasz Gloria)
„Keveset tudok az amerikai táncéletről, Tünet Együttesként most fogunk debütálni a tengerentúlon. Fogalmam sincs, hogyan fogadják majd azt a kelet-európai, groteszk, önironikus humorral átitatott színházat, amit csinálunk. Amerikában nagyon erős a kortárs táncban az absztrakt, csak formákkal, mozdulatokkal operáló irányvonal, ebben a közegben biztosan nagyon más szín lesz a mi erősen személyes hangvételű előadásunk, amelyben ráadásul a mozdulat keveredik a szöveggel és a vizualitással” – mondta lapunknak Szabó Réka, a New Jerseyben lévő Alexander Kasser Theaterben október 16. és 19. között vendégszereplő magyar társulat vezetője. A táncosként, koreográfusként és rendezőként a kortárs táncszínházi életben 1995 óta jelen lévő alkotó hozzátette: ugyanakkor ebben a színházban sok olyan világhírű európai társulatot látnak rendszeresen vendégül, amely abszolút radikálisan gondolkodik a kortárs táncról, a közönség tehát biztosan „szocializálva” van az ilyen típusú művészetre. „Nagy eltérés, hogy az Egyesült Államokban szinte minden egyetemen van kortárs tánc tanszék, a kortárs tánc sokkal jobban beágyazódott a köztudatba, mint nálunk. Amerika a huszadik század első felében nagyon fontos szerepet játszott a tánc forradalmában, a balettől eltérő, új tánctechnikák kialakításában, gondolom, ez az erős korszak máig érezteti hatását” – vélekedik a szakember.

A kortárs táncművészet nemzetközi nyelvet beszél, azonban hasonlóan a film- vagy színházművészethez, minden előadásban megfigyelhetők olyan kevéssé kézzelfogható eltérések, amelyek jellegzetesen az adott nemzethez kötik a produkciót. Szabó Réka szerint ennek alapvetően az az oka, hogy megkerülhetetlenül meghatározza az ember gondolkodását a kultúra, amelyben felnő és él. Így egy alkotó műve akkor is hordoz sajátosan az ő nemzetére vagy tágabb környezetére jellemző jegyeket, ha nem használja konkrétan a formai hagyományokat.

Az egyesült államokbeli vendégszereplésen előadott Apropó című, két darabból álló, egyszerre drámai, humoros és személyes est nagyszínpadi verziójának második részét az alkotók a mozdulatokra reagáló, úgynevezett real-time videotechnikával gondolták újra. Az előadásban a Tünet Együttes alkotótársa Korai Zsolt vizuális művész és Papp Gábor programozó.

Kérdésünkre, hogy mennyire fontos ma az új technológia alkalmazása különböző előadó-művészeti produkciókban, Szabó Réka azt mondja, szerinte nem lényeges. „Új technológia nélkül is lehet nagyon mai és érvényes előadást létrehozni, azonban engem időről időre érdekel a vetített kép és az ember viszonya. Sok előadásban nem szerencsésen alkalmazzák ezt a technikát, az előadó teste vetítési felületté alakul át, vagy egyszerűen a táncos lehetetlen küzdelemre van kárhoztatva a néző figyelméért az óriási, szemet vonzó vetítéssel” – mutatott rá. Mint hangsúlyozta, a Nincs ott semmi, avagy alszanak-e nappal az álmok című, 2008-ban a Trafó Kortárs Művészetek Házában bemutatott – és Londonban is nagy sikert aratott – előadásukban alkalmazott videotechnika, a táncos mozdulataira valós időben reagáló vetített kép az előadó partnere lett, vele egyenrangú, vele interakcióba lépő társ.

A New Jersey-i fellépés első darabja, az Ez mind én leszek egykor: Szabó Réka szólótáncában egyszerre van jelen a kislány, a középkorú nő és az öregasszony. Az előadó arra keresi a választ, hogy ki tudunk-e jutni a toronyból, amelybe 44 éves korunkra zárjuk magunkat? A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna szubjektív leltár, amelyben a társulat tagjai hétévenkénti valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az előadás a holland Space Theatre alapítója, Ardai Petra workshopja alapján készült.