Lazítani!

A legfrissebb számok birtokában ugyanis az idei államháztartási hiány kisebb lehet a tervezettnél, jövőre azonban a mostaninál magasabb hiánycél eleve gazdaságélénkítő impulzust foglal magába.

De hát miért is kell lazítani? Költekezni? Miért nem hagyja magára a kormány a piac(gazdaság) szereplőit? Hiszen másról sem szólnak a „dicshimnuszok”, mint hogy felpörgött a gazdaság, biztosítva középtávon is a növekedést, ráadásul úgy, hogy a korábbi hajtóerő, a feldolgozóipari export mellett már a háztartások fogyasztása – ez a tétel az, amelyet mindannyian érzünk – is előre lendíti a szekeret.

Nagyon röviden azért kell lazítani, vagyis költségvetési oldalról „serkenteni” a piaci szereplőket, mert Magyarország pénz- és tőkeszegény gazdaság – ezt a történelmi adottságot ragozni sem kell –, és szemben a normál piacgazdaságoktól, nálunk a piaci szereplők, leginkább a kis- és közepes vállalkozások „saját jogon” mégis nagyon korlátozottan jutnak hitelhez, olcsó pénzügyi eszközökhöz. Kissé tágabban értelmezve pedig azért kell lazítani, mert a mostani növekedési képességünk nem elegendő ahhoz, hogy belátható időn belül elérjük a nyugat-európai fejlettségi szintet. Ha pedig itt vergődünk a két százalék körüli-feletti GDP-növekedéssel, amely kétségtelenül jobb, mint a visszaesés vagy a stagnálás, csapdahelyzetbe kerülünk. Látjuk, tudjuk, érezzük: a mostani teljesítmény mire is elég.

Miközben az ország elmaradottabb részében magas a munkanélküliség, addig a fejlettebb részeken munkaerőhiány alakult ki, amely a legjobban jellemzi az extremitást. Bár az alacsony jövedelműek körében bővült a foglalkoztatás, részben a közmunkaprogramnak köszönhe­tően, ezek a területek nagyon is beazonosíthatók – szemben a szombathelyi példával: egy hipermarketben háromszázezer forintos állás már a pénztárosi. Noha egyre jelentősebb a bérdinamika, a nyugat-európai fizetésekkel lehetetlen versenyezni. Ám lehetetlen lesz hosszabb távon az a helyzet, amikor is a Magyarországon jól kiképzett munkaerő az osztrák, a német és a brit gazdaságot gyarapítja.

Tény, hogy a várakozásokhoz képest jóval gyorsabb lett a gazdasági növekedés az elmúlt években, ráadásul bizonyos intézkedéseknek – az online kasszák és az ekáer bevezetésének – köszönhetően lényegesen fehéredett a gazdaság. Ehhez jön az elmúlt évek fegyelmezett költség­vetési politikája.

A lazítás természetesen nem jelenti utóbbi feladását: a jó hír, hogy rendre kiderül, nem pusztán a tervezetthez közeli pályák jöttek ki az utóbbi években, hanem az is, hogy a költségvetés pozíciója jóval jobb a kalkuláltnál. Amennyiben pedig az alultervezés vádja jönne elő, gondoljunk csak arra, annak tulajdoníthatóan, hogy a kormány magasabb inflációt „mondott be”, mint ami aztán megvalósult, miután a nyugdíjak emelkedését a törvény az inflációhoz köti, az utóbbi években reálértéken is nőttek ezek az ellátások. Olyannyira, hogy szinte már a 13. havi nyugdíjnak megfelelő pénzt raktak vissza a rendszerbe.

Ha sokan felszisszenek azon, hogy pénz- és tőkeszegény gazdaság vagyunk, gondoljanak csak arra, mennyire függünk az uniós forrásoktól, valamint néhány ágazat termelési potenciáljától. Az uniós pénzek előbb-utóbb kifutnak, a multik pedig – leszámítva a nagy ipari cégeket –, nem biztos, hogy évtizedekre itt maradnak.

Mi lehet ebben a helyzetben a mentsvár? Nos, a gazdasági növekedésének van egy stabil alapja, ez a belső fogyasztás megindulása. A kormányzati intézkedések, a reálbérek emelkedése segít abban, hogy a növekedés a korábban feltételezettnél nagyobb legyen. Viszont a GDP-növekedés gátja a munkaerőpiac sajátos, fentebb említett helyzete: az innovatív, versenyképes ágazatok a bérnövekedéssel tudnak munkaerőt bevonzani, számukra a béremelés nem jelent gondot. A lemaradó vállalkozások számára azonban a bérnövekedés versenyhátrányt jelent. Pontos számok nincsenek arról, hogyan oszlanak meg a vállalatok az innovatívak és a lemaradók kategóriája között, ám a hazai kis- és közepes vállalkozások jelentős része vélhetően az utóbbi kategóriába esik. Az is látszik, hogy véget ért az az időszak, amikor a nagyberuházások finanszírozására kizárólag uniós pénzeket fordítottunk. Egyre több lesz az olyan nagyberuházás a költségvetésben, amelyet adóforintokból valósítanak meg, mert megvan rá a mozgástér. Pozitív fejlemény az is, hogy elkezdődött a különadók csökkentése, amelyek jelentősen gátolták a növekedést az utóbbi években, s főleg a magánberuházásokat vetették vissza.

Miután a Magyar Nemzeti Bank nagyjából bevetette teljes fegyverarzenálját – alacsony kamat, növekedési hitelprogram és önfinanszírozói program –, most a kormányon a sor. Az ősszel jön a gazdaságélénkítő program, amelyről az illetékesek még csak a jelszavak szintjén küldtek – egyébként támogatandó – üzeneteket.

Kíváncsian várjuk a részleteket!