Belföld
„Ki kell állni az áldozatok mellett”
Pintér Jolán felterjesztő a lovagkeresztek visszaadásáról: a Gulag pokláról Bayer Zsolt hitelesen írt, és nekem ez a fontos
- A Népszabadságnak azt nyilatkozta, amikor javasolta, hogy Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája kapja meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, nem ismerte egyetlen, a lapban megjelent írását sem. Azóta pótolta ezt?
- Igen, olvastam.
- És mit gondol?
- Igazság szerint akkor is, és most is azzal foglalkozom, amit 2005-ben írt, és amiről forgatott is, önmagában már ezért megérdemli a kitüntetést. Akkor egy olyan témához nyúlt, amelyet még napjainkhoz képest is keveset emlegettek.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) közleménye Bayer Zsolt kitüntetéséről
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete örömmel fogadta a hírt, amely szerint Bayer Zsolt újságírót a magyar állam kitüntetésben részesítette, elismervén ezzel a magyar nemzet szolgálatában végzett munkásságát. Bayer Zsolt mindig is egy Kárpát-medencei összmagyar nemzetben gondolkozott és cselekedett. Egyike azon magyar újságíróknak, akik nyíltan felvállalták a külhoni magyarság ügyét, így határozottan kiállt a kettős állampolgárság mellett is. Többször rávilágított a romániai kormányok magyarellenes politikájára, valamint világosan és közérthetően írt a román nemzetpolitika valóságáról. Ezért 2004-ben az éppen regnáló baloldali román kormány terrorizmus vádjával kitiltotta őt Erdélyből.
Felháborítónak tartjuk a kitüntetés kapcsán keletkezett politikai „műhisztit”, amely során számos balliberális értelmiségi megpróbálja lealacsonyítatni a magyar állami kitüntetéseket a pártpolitikai játszmák színterére. Fájó látni, hogy mind a mai napig a nemzet ügye mellett kiállni egyesek számára antiszemitizmussal és sovinizmussal egyenlő. Bayer Zsolt újságíró ugyanúgy nem antiszemita, mint ahogyan nem terrorista.
Bayer Zsolt legnagyobb érdeme, hogy lényeglátóan és közérthetően mutatja be olvasóinak, nézőinek azt a valóságot, amelyet egyesek mindenáron szeretnének elfedni Romániában és Magyarországon egyaránt. Ezért reméljük, hogy töretlenül folytatja munkásságát, és ezáltal segít abban, hogy – Cseh Tamással szólva – a Valóság nevű nagybátyánk többé ne távozhasson a Kárpát-medencéből.
Sorbán Attila Örs
Erdélyi Magyar Ifjak, elnök
CsíkszeredaÉdesapám, Pintér Károly és édesanyám, Rohr Magdolna is Gulag-rab volt, így számomra az az út, amelyet Bayer Zsolt akkor végigjárt, mélyen megérintett. Útinaplójában éppen azokról a lágerekről írt, ahol a szüleim is raboskodtak, és azelőtt én csak tőlük hallottam ezekről. A Kolima folyó és Magadan a mai napig ismeretlen a fiatalabb generációk számára. Amikor megkérdezek egy fia- talt, tudna-e két munkatábort mondani a náci Németország idejéből, rögtön rávágja a választ. A Gulag esetében ez már nincs így. Édesanyám célja az volt, hogy emléket állítson honfitársainknak, akik Szibériában, jeltelen sírokban nyugszanak. Ezért állíttatta az alapítvány a Honvéd téren a carrarai márvány keresztet. Bayer könyvének borítója a magadani emlékművet ábrázolja, amelyet később állítottak. Nem gondolom, hogy helyes az a hangvétel, amelyet egy-egy alkalommal Bayer Zsolt megengedett magának az írásaiban, de az, amit akkor tett és alkotott, beleivódott az emlékezetembe, és hálás vagyok érte.
- Tehát érzelmileg elfogult a személyes érintettsége miatt?
- Nagyon elfogult vagyok. A szüleim egészen a rendszerváltásig nem beszélhettek ezekről a dolgokról, és talán azóta is csak az idei Gulag-emlékév hozta meg az „áttörést”, hiszen eddig soha nem foglalkoztak ennyit a témával. Érdekesség, hogy több olyan áldozat is van, aki a náci haláltábort és a Gulagot is megjárta. A kettő nem elválasztható egymástól, utóbbiról mégsem beszélnek. Alapítványunk a Honvéd téri emlékműnél évente többször is tart megemlékezéseket, a túlélőkkel, szüleim sorstársaival máig nagyon jó viszonyt ápolok. A jelenleg is zajló Gulag-emlékévben pedig kellő publicitást is kapnak a túlélők, s a témában szervezett konferenciák, kiállítások és az alapítványunk eseményei is.
Elhurcolt százezrek emlékét ápolja az alapítvány
Távozik a kuratóriumi elnök
Lemondott az elnöki tisztségről a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány kuratóriumi ülésén Stark Tamás. A testület ugyanis nem támogatta, hogy az alapítvány Bayer Zsolt jelölésétől elhatárolódó állásfoglalást tegyen. Miután távozását bejelentette, megjegyezte, a Honvéd téri emlékműnél továbbra is részt vesz majd a szervezet megemlékezésein.
Ismeretes, a második világháborús harcok és Magyarország szovjet megszállása következtében több százezer magyar állampolgárt hurcoltak el a megszállók. Az évek múltán épségben hazatérteket a magyar államvédelmi hatóságok megfélemlítették és hallgatásra kötelezték. Szenvedéseikről a rendszerváltozásig nyilvánosan nem eshetett szó. Az ő tiszteletükre állították fel 1993-ban az emlékművet. Az alapítvány küldetése pedig hivatalosan az, hogy elősegítse emlékük méltó megőrzését. Ennek szellemében vállalták a mementó folyamatos állagkarbantartását, gondozását, illetve közvetlen környezetének virágokkal való beültetését, felügyeletét. Időszakonként, de mindenképpen évente november 26-án koszorúzási ünnepséget tartanak, a lehetőségekhez mérten pedig a rászoruló GULÁG-os bajtársakat is támogatják – olvasható internetes tájékoztatójukban.
- Amikor Bayer Zsolt megkapta a kitüntetést, a teljes ellenzéki sajtó felhördült, egyes cikkeit hánytorgatták fel neki. Mit gondol, ezek semmissé tehetik az egyedülálló, évekkel korábbi munkát?
- A kiragadott idézetek őszintén szólva nem érdekelnek, és semmiképpen nem tehetik semmissé azt a munkát, amit elvégzett. Aki ezt állítja, járja végig Szibériát, és foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
- Akkor nem volt jogos a felháborodás a kitüntetés miatt?
- Nem az én feladatom ezt megítélni. Sokkal inkább azzal a nyolcszázezer magyar honfitársunkkal, akiket elvittek malenkij robotra és a kétszázezer magyar áldozattal foglalkozom, akik a Gulag-táborokban hunytak el. Sajnálom, hogy a közvélemény viszont inkább fordított energiát és figyelmet a kitüntetés utáni díjvisszaadásokra.
- Mostani ismeretei szerint nem bánja, hogy Bayer Zsoltot javasolta?
- Nem bánom. Nagy íróink munkásságában is vannak olyan művek, amelyek már a saját korukban is vitákat váltottak ki. Ezek szubjektív dolgok. Viszont egy objektív dolog mindenképpen van: a Gulagról Bayer Zsolt hitelesen írt, és nekem ez fontos. És ez lenne fontos az édesanyámnak is, akinek elvették a fiatalságát, a serdülőkorát, és akitől azt tanultam, hogy a nagy dolgok mellett ki kell állni. Így a Gulag áldozatai és a túlélők mellett ki kell állni, ezt tette Bayer Zsolt és ezt teszem én is. Nagyon lényegesnek tartom viszont József Attila örök érvényű sorait, amelyek mind a díjátadás körüli botrányra és a jövőbeni vállalásaimra egyaránt igazak: Az igazat mondd, ne csak a valódit!
Fasizmus vs. migráció
Szabó Endre
orvos
Jómagam is egy korábbi kitüntetett vagyok, és ez büszkeséggel tölt el annak ellenére, hogy mióta hat éve megkaptam, azóta valamelyik fiókomban ott lapul, nem nézegetem. Az államtól kaptam, pénz nem járt vele. Emellett le kell szögezni, hogy a kormány sem közvetlenül, sem közvetve nem tett gazdagabbá, nem vagyok senkinek sem elkötelezve.
Nem tisztem megvédeni Bayer Zsoltot sem. Nem is ismerem személyesen, írásainak stílusával végképp nem értek egyet. Ha egyáltalán beszélhetünk polgári értékrendről, az feltételezi a szolid megnyilvánulást. Nem értek ahhoz sem, hogy mi fér bele az újságírói szabadságba. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a jelenséggel, miszerint szinte vezényszóra megtámadtak egy konzervatív újságírót, foglalkozni kell. Azok a folyamatok ugyanis, amelyeket szubjektív módon elemez, kétségtelenül léteznek. Valószínűleg ezek felvetése a szálka sokak szemében. Kritizálói miért nem ismerik el azt, hogy mennyit tett a nemzetért? A Csendes-óceán közeli Gulag-táborok emlékeinek felkeresése vagy a folyamatosan fogyó Kárpát-medencei magyarság gondjairól történő beszámolók megírása a kritikusoknak is eszébe juthatott volna, ezekhez nem kell publicistának lenni. Sajnos magyar haláltábor sok helyen van, nemcsak Auschwitzban. Épp olyan szörnyű a könnyebben felkereshető kárpátaljai Szolyva (helyén benzinkút éktelenkedett), vagy éppen a Bánságban levő Temesvár története is a magyar nép számára. Az utóbbiban halt meg például a nagy-nagybátyám. Hetvenegy évvel a háború után nem kellene a mások által elkövetett és elszenvedett háborús bűnöket rangsorolva az emberi szenvedést bunkóként egymás ellen felhasználni.
Szerencsére hetvenegy éve vége a második világháborúnak. Lényegében azóta nincs fasiszta. A zuglói nyilasperrel az ítélkezés korszaka is lezárult 1966-ban. Ennek fényében 2016-ban teljesen értelmetlen fasizmusról beszélni, ezzel fenyegetőzni. Ilyenformán az antifasiszta szervezetek fennállása sem értelmezhető számomra. Persze ez csak egy vélemény, nem tudhatom, hogy valóban van-e társadalmi igény az antifasizmusra. A társadalom közössége szempontjából a civil szervezetek bizonyos célok, értékek vagy részérdekek közé rendeződnek. A politikummal szemben ez előny is, hiszen a civilek sokkal jobban integrálódnak a társadalom mélyebb rétegeibe.
Maga a kitüntetés-visszaadási ügy önmagában valóban vihar a biliben, emiatt nem lett volna érdemes írással tölteni az időt. Ami ennél százszor fontosabb, az a közeljövő problémája, nemzeti sorskérdés. Ez pedig a modern népvándorlás kérdése és Európa jövője. A fasizmust, a rasszizmust, a sovinizmust bunkóként használók nem veszik figyelembe a veszélyeket.
A történelmi léptékben nagyon rövid idő alatt többségbe kerülő muzulmán vallású lakosság az Európában hanyatlóban levő kereszténység mellett hite szerint éppen a „másságot” fogja a lehető legintoleránsabb módon kezelni. A legvilágibb iszlám sem tűri meg például a homoszexualitást. De az idegen kultúrából érkezők egyáltalában nem akarnak integrálódni, ritka kivétellel nem is akarnak alkalmazkodni az európai kultúrához, élik saját életüket. Nesze neked, női esélyegyenlőség vagy éppen a másság tisztelete! Ha a muzulmánok majd többségbe kerülnek, akkor a demokrácia szabályai szerint elveiket a törvényhozásban is meg fogják jeleníteni. Csak idő kérdése, hogy muzulmán etnikai pártok alakulnak Nyugat-Európában (Németországban most alakul, jó eséllyel 2017-ben a Bundestagba is bekerül). Nem értem, ez miért nem nyilvánvaló sokak számára! Miért nem ez okoz veszélyérzetet, hanem még mindig a már rég nem létező fasizmus fantomját kergetik!?
Mi, magyarok szerencsére rendelkezünk történelmi tapasztalattal. A másfél százados török hódoltság időszaka az egymást követő nemzedékek tudatába beleégett. A pusztulás mértékét jól jelzi, hogy ekkor a magyarság létszáma négyről kétmillióra csökkent. Az óvodában nem véletlenül még a gyermekek is azt éneklik, hogy török gyermek megvágta, magyar gyermek gyógyítja. Hozzánk hasonlóan Közép-Európa lakossága még nem lett elbutítva, a migráció kérdésében az Adriától a Balti-tengerig megvan az egység.
Itthon bizonyos kérdésekben nemzeti szintű együttgondolkodásra lenne szükség. A több évtizedes lövészároklégkör talán éppen elcsendesedőben volt, de most a kitüntetés-visszaadási hullám megint rombol. Az egység ellen hat, ezért káros a nemzet immunitása szempontjából, ami ezekben az években nagyon fontos lenne. Amúgy várhatólag a következő hónapok, évek eseményei ezeket a piti viharokat gyorsan a feledésbe kergetik. Ami azonban nagyon fontos, hogy egyetlen „véleményformáló” se vigye belső nézeteltéréseinket nemzetközi színtérre!