Miért éppen Szerbia?

Habár vannak törekvések, amelyek blokkolni szeretnék Szerbia közeledését az Európai Unióhoz, Magyarország ezt nem fogadja el – mondta tegnap a hivatalos belgrádi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vucictyal közösen megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón. Szerinte csak a teljesítmény számít, ezért úgy fogalmazott, nem tud jobb alternatívát ajánlani a szerbeknek, mint hogy próbáljanak minél közelebb kerülni a közösséghez.

Több kérdés is adódik az idézett mondatokból. Például elsőként az, amit a kilencvenes évek nagy sikerű amerikai tévésorozatának – Miért éppen Alaszka? – címéből kreált parafrázissal úgy fogalmazhatnánk meg: Miért éppen Szerbia? Szükségünk van egyáltalán Szerbiára? Szüksége van Szerbiá-ra az uniónak? S ha igen, milyen Szerbiára van szüksége a közösségnek?

A magyar álláspont, amelyet Orbán Viktor a tárgyalásokon képviselt, egyértelmű és következetes: együttműködést ajánlott szerb kollégájának, mert – mint mondta – „abban vagyunk érdekeltek, hogy Szerbia területére illegális módon egyetlenegy ember se léphessen be”, hiszen ezzel Magyarország biztonsága is nő. Igen fontos szempont azonban, hogy a magyar kormány egyetlen lépést sem akar úgy megtenni a magyarok biztonsága érdekében, hogy azzal hátrányt okozzon Szerbiának: „Nekünk nem érdekünk, hogy miután mi megvédjük Magyarország határát, sok tízezer migráns itt ragadjon Szerbiában” – mondta Orbán Viktor.

Már csak azért is fontos ez, hiszen a nemzetközi kapcsolatokban kiemelt jelentősége van annak, hogy nem oldom meg úgy a saját problémámat, hogy azzal másoknak gondot okozzak. Erről kellene Aleksandar Vucicnak példát vennie. Hiszen ebben ő és a kormánya még nagyon járatlan. Emlékezzünk csak: amikor megépült a kerítés a szerb–magyar határon, és a migránsok arra már nem tudtak továbbhaladni, a szerb kormány szervezetten kezdte buszokon és vonatokon a horvát határra szállítani a bevándorlók tömegeit. Vagyis a problémát egyszerűen – egy előzékeny gesztussal – csak áthelyezte másnak a nyakába. Átmenetileg a horvátokéba, akik azonban nem tétováztak sokáig, buszokat és vonatokat ők is tudtak mozgósítani, átzsuppolták hát a a szerb–horvát határról a menekülteket a horvát–magyar határra, és máris ugyanúgy folytatódott minden, mint korábban. Amíg meg nem épült az újabb kerítés, ezúttal már a magyar–horvát határon.

Vucic politikája és vezetői magatartása tehát leginkább a gondok elhárításában, és nem a megoldásában mérhető. Ő – akárcsak később miatta a horvát hivatali kollégái is – abban találta meg a gyógyírt a saját gondjaira, hogy a problémáját másnak a nyakába sózta. Ezt nem köszönjük meg nekik… Ha akarjuk tehát, úgy is értelmezhetjük, hogy ettől határolódott el tegnap határozottan Orbán Viktor, s nyilatkozata példaértékű kellene legyen Aleksandar Vucic számára is.

Adott hát a kérdés: miért éppen Szerbia?

Túl egyszerű válasz lenne erre, hogy azért, mert Szerbiának – az ország geopolitikai adottságai miatt is – kulcsszerepe van a balkáni migránsútvonal lezárásában. S a múlt század kilencvenes éveiből magával hurcolt délszláv polgárháborús, nacionalista uszító múltjával egyáltalán nem biztos az sem, hogy épp Aleksandar Vucic a legjobb, legszalonképesebb tárgyalópartner, de ha az Öreg Ördögöt választják is meg kormányfőjüknek a szerb szavazók, akkor a bilaterális kérdéseket viszont épp vele kell tisztázni. S akkor nézzük csak: Szerbia talán azért is, mert mindegy, hogy ki a mindenkori miniszterelnöke – tehát Vucictól függetlenül is –, az uniós tagállamok gyűrűjébe ékelődve a régió érintett, a tagságot már elnyert államainak, így Magyarországnak is, gazdasági szempontból is egyre fontosabb lenne, hogy ne „harmadik országként” kelljen viszonyulni hozzá. Szerbia talán azért is, mert nemcsak a magyarságnak, de több más uniós nemzetnek is élnek a területén jelentős lélekszámú kisebbségi közösségei. Szerbia talán azért is, mert a régiós kihívásoknak a közösségen belül sokkal könnyebb megfelelni – gondoljunk csak a visegrádi együttműködésre és annak látványos megerősödésére a válság idején –, s habár Vucictyal ugyan megfelelően távolságtartónak kell lenni, de épp az ő személyes karrierizmusa és igyekvése az integrációs folyamatokban nagyban elősegítheti a balkáni régió pacifikálódását. Ami szomszédos államként hazánknak is érdeke. Hiszen az ország jogharmonizációban elért eredményei elősegíthetik a vitás kérdések rendezését. Satöbbi, satöbbi…

De ez még mindig csak néhány lehetséges válasz vázlata az első kérdésre. Ám a következők is hamarosan terítékre kerülnek, hiszen októberben Ivica Dacic szerb külügyminiszter érkezik majd Budapestre. A történet tehát folytatódik, és az újabb fejezetek sem lesznek kevésbé izgalmasak.