Bayer ZsoltRicsike

Mottó: „Egy hatodikos fiú megverte a tanárát az egyik szegedi általános iskolában hétfőn délelőtt, írja a Police.hu.”

Bayer Zsolt – 2014.10.02. 02:06 –

Ricsike hatodikos kisfiú. Tanuló. Nebuló. Kis pajkos. Van neki anyukája meg apukája. Ricsike öntudatos. Nagyobb, erősebb, szőrösebb, mint az osztálytársai. Biztosan nem több tizennégy évesnél, és lám, már hatodikos.

Ricsikére nagyon odafigyeltek, nehogy megsértsék a jogait. Jogait, érzékenységét, érzékeny lelkét.
Ricsikét óvták, legfőképpen a csúnya-csúnya szegregációtól. Nagyon okos, felkészült, tanult, a való élettel természetesen meghitt, bensőséges kapcsolatot ápoló, rendkívül belvárosi, lúdtalpas „értelmiségiek” óvták őt attól a rémségtől. Lúdtalpasék ugyanis azt álmodták meg, hogy Ricsikének az lesz a jó, ha gyorsan összezárják egy osztályba a főorvosék gyerekével. Mert Ricsike egész addigi életében nem látott angol vécét, könyvet, parkettát, kést, villát, ezért úgy lesz belőle hamar felzárkózott, a főorvosék Pistikéjével egy értelmi színvonalon lévő, szocializációjában nem lemaradt Ricsike, ha összezárják Pistikével.
Voltak persze elmaradott, konzervatív, reakciós, tudatlan, ostoba rasszisták, akik azt hangoztatták, hogy Ricsike Pistikével összezárva semmi mást nem fog megélni, mint napi frusztrációt, sikertelenséget, szégyent, s mindebből nagyon hamar rendkívüli agressziót fog „termelni” atavisztikus lénye.
De az ostobák szava szerencsére nem számított. És Ricsike bekerült az iskolába, a többiek közé. S alig nyolc év alatt már el is jutott hatodikba.

Közben cigizett, piált, igazi pajkos kis nebulóvá érett. És az egész életből egyetlen dolgot tanult meg: hogy neki vannak jogai. Csak jogai vannak.

És ez a tudás oly’ nagy és kövér meggyőződéssé érett benne, hogy szép lassan igazi, sok-sok társához hasonlatos Ricsike lett őbelőle.

És Ricsike egy szép napon rápöffentett egy jó spanglira a tornaórán. Mert Ricsike már nem az az elnyomott, frusztrált kisfiú többé; Ricsike megtanulta, hogy azt tegye, amihez kedve van. És most éppen tornaórán támadt kedve rágyújtani.

A testnevelő tanárnőt viszont nem készítették fel az efféle Ricsikékre. A testnevelő tanárnő ostoba iskolába járt, elmaradott pedagógiát tanult, amely embergyerekekre készítette fel őt, nem Ricsikére. Ezért aztán első felindulásában úgy döntött, elveszi Ricsikétől a cigarettát.

Igen ám, de Ricsike nem régimódi fajta, nem egy olyan lúzer balfék, mint például a kis Bicebóca vagy Nemecsek Ernő, pláne nem Nyilas Misi. De nem ám! Ricsike már modern, Ricsike korunk hőse, Ricsike az a fajta, akiért rajonganak a liberálisok meg a 444.hu újságírói és észosztói. Ha másért nem, hát azért, mert Ricsike egészen biztosan nem olvasott soha semmit, és Ricsike azt teszi, amit akar.
Ricsike szabad.

Ricsike megcsinálja a kishúgát is, ha kedve szottyan rá, és ezt például Németországban hamarosan teljesen legálisan teheti.

Szegény elmaradott tanárnő nem tudta ezt. Ezért akarta elvenni Ricsikétől a cigarettát.
Ekkor Ricsike előbb a testnevelő tanárnő arcába fújta a füstöt, majd ököllel arcba és háton ütötte a nőt. Ricsike egyik osztálytársa így számolt be a történtekről:
„Ricsi sodort egy cigit, mire a tanárnő rászólt, hogy azonnal dobja el, a cigizésért pedig szaktanárit fog adni. Ricsi ekkor a tanárra fújta a füstöt, majd bevonuláskor előbb egy faággal, majd két makkal megdobta az arcát. Ezután mentek egymásnak, Ricsi ököllel arcon, majd hátba ütötte a tanárunkat. Ekkor avatkoztam közbe, ezért a verekedés csak tíz-tizenöt másodpercig tartott. A többiek eközben röhögtek.”

Ilyen nagyot tett a Ricsike. S most büszkén röhög tovább, érinthetetlenségének, védettségének tudatában.
Nagyon sajnálom, hogy meglehetősen elnőiesedett a tanári pálya. Ugyanis nekem teljesen modern, úttörő pedagógiai módszerem lenne Ricsike számára. De sajnos, ehhez férfi tanárokra lenne szükség. Méghozzá többre. Hogy amikor Ricsike rokonsága bejönne az iskolába bosszút állni, akkor is legyünk elegen, hogy a rokonok is megismerjék és megértsék az új pedagógiai módszereket. Majd ezt követően Ricsike mehetne a javítóba, a rokonság a börtönbe, és innen elkezdhetnénk egy teljesen új konszenzust.
Úgy is ez lesz a jövő.

Addig is: vigyázzunk a tanárnőre. És figyeljünk Ricsikére. Hogy minden pillanatban érezze a törődést a kis rohadék.