Azonosították a franciaországi túszejtő tettestársát

Radikális iszlamistaként volt ismert a férfi, aktát vezetett róla a titkosszolgálat

MH/MTI – 2016.07.28. 11:24 –

Azonosították a normandiai templomban elkövetett késeléses merénylet második elkövetőjét is, a férfi radikális iszlamistaként ismert volt a titkosszolgálatok előtt.

normandiai elkövetők leadAdel Kermischét (balra) már korábban azonosították a hatóságok

A 19 éves, egy kelet-franciaországi városból származó Abdel Malik Nabil Petitjeanról június 29. óta úgynevezett „S"-jelű aktát vezetett a titkosszolgálat, mert radikális iszlamistaként tartották számon. A nyomozók szerint Petitjean korábban megpróbált Szíriába utazni.

Előző nap a 19 éves, Adel Kermiche nevű, Franciaországban született helyi lakos személyében azonosították a templomban elkövetett véres merénylet másik elkövetőjét. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.

A két férfi kedden délelőtt késekkel vette be magát a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol öt túszt ejtettek, egy papot megöltek és egy másik embert súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrök agyonlőtték őket. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azonnal magára vállalta a terrorcselekményt.

Az ISIS videót is közzétett a „katonáiról”

Az Iszlám Állam szerda este közzétett egy videót, melyben a két merénylő hűséget fogad a terrorszervezetnek. Az Iszlám Állam „hírügynöksége”, az Aamák által közzétett videón két fiatal férfi látható a szervezet zászlaja mellett, miközben egyikük a terrorszervezetnek a „hívők emírjéhez” Abu Bakr al-Bagdadihoz szóló hűségnyilatkozatát szavalja.

A francia hatóságok nem figyelik meg folyamatosan azokat a személyeket, akikről „S” (sécurité d'état, vagyis állambiztonsági) jelzéssel ellátott aktát vezetnek. Gyakrabban fordul elő, hogy a gyanúsítottakat meghatározott ideig szúrópróbaszerűen ellenőrzik - például telefonos lehallgatással. A francia hatóságok mintegy 10 500 embert figyelnek meg hasonlóan.

A nyomozást ismerő egyik forrás szerint a férfi családi környezetéből három embert kihallgatnak a francia hatóságok, hogy információkat gyűjtsenek a gyilkos személyéről.

„A vizsgálatnak ebben a szakaszában semmi nem utal arra, hogy ezeknek az embereknek bármi közük lenne a merénylethez” - tette hozzá a forrás.

A fülest figyelmen kívül hagyták

Három nappal a templomban végrehajtott támadást megelőzően külföldi titkosszolgálatok értesítették a francia terrorellenes erőket, hogy egy ismeretlen személyazonosságú férfi kész terrortámadást elkövetni Franciaországban. Az információhoz egy Petitjeanhoz feltűnően hasonlító személyről készült fényképet mellékeltek. Mivel azonban sem a támadás célpontja, sem annak dátuma, helyszíne vagy az elkövető kiléte nem derült ki a terrorellenes egységek számára, így figyelmen kívül hagyták a „fülest”.

Szerdán a meggyilkolt pap emlékére gyászmisét rendeztek a párizsi Notre Dame székesegyházban. A misén részt vett Francois Hollande kormányfő, a politikai vezetők többsége, illetve ellenzéki politikusok, köztük Nicolas Sarkozy volt elnök is.