Kobane ostroma

Nem mondhatjuk túl meglepőnek a legfrissebb fejleményeket, hiszen eddig is tudtunk arról, hogy európai, délszláv és bosnyák szélsőségesek is harcolnak az Iszlám Állam nevű, a brutalitásáról elhíresült terrorszervezetben. Az új videó, amelyik bejárta a médiát, csak annyiban erősíti meg a korábbi ismereteinket, hogy a felvételen már „élőben” hallhatjuk, hogy harc közben egymás közt bosnyákul beszélnek a dzsihadista fegyveresek.

Az egyikük arról érdeklődik – miközben folyamatos a fegyverropogás a török határ közelében lévő szíriai város, Ayn al-Arab ostroma közben –, hogy hány sebesült van, elesett-e valaki a csapatból. A szélsőségesek az elmúlt néhány napban mintegy százharmincezer kurd civilt üldöztek el a településről, amelyet ez utóbbiak nyelvén úgy neveznek, Kobane. A felvételen hallható férfiak egyike arra biztatja társát, hogy kérdezze már meg, miért, hogyan estek el a társaik, „nyugodtan megmondhatod” – halljuk.

Ha van bármilyen – és természetesen csak nagyon-nagyon hangsúlyozott fenntartásokkal mondott – pozitív hatása az Iszlám Állam tevékenységének, hát minden bizonnyal az, hogy a külvilág, a Nyugat, Amerika, az ENSZ és a NATO elkezdte végre komolyan venni a kurdokat. Hiába beszéltünk ugyanis róluk évtizedek óta, komoly döntéshozói szinten senki sem akart velük foglalkozni. Persze, nehéz is lett volna, hiszen gyötrelmes politikai fejtörést és főleg konfliktusokat, feszültségeket okozhat Kurdisztán, illetve a kurdkérdés felemlegetése. Ebben látok végre változást, és már elnézést, de remek fejleménynek tartom, még ha a jelenlegi helyzetben nehéz is ebben a témában bármit pozitívnak látni.

Így például David Cameron brit miniszterelnök, miután felocsúdott a skót népszavazás okozta stresszhelyzetből, pénteken már arról beszélt a rendkívüli ülésre visszahívott londoni parlament alsóháza előtt, hogy évekig tart majd a küzdelem az Iszlám Állam ellen. London azonban egyelőre nem tervezi, hogy a légi hadműveletek mellett szárazföldi alakulatokat is bevessen Irakban. Lesznek szárazföldi egységek, de azok iraki és kurd erők lesznek, és Nagy-Britannia nekik kíván segíteni légiereje bevetésével – mondta Cameron. Szerinte azonban kizárólag légi csapásokkal nem lehet felszámolni az Iszlám Államot, ehhez átfogó stratégia kell, amelyhez szükség lesz egy jól kiépített iraki hadseregre, és egy jól működő iraki kormányra is. A kurdokat persze ő is ágyútölteléknek, vagyis olyan, a szárazföldön harcoló fegyveres erőnek tekinti, amelyik a terepen száll szembe a szélsőségesekkel. Olyan háborús helyzetben, amilyenben brit katonákat, ugye, nem vetnének be. Vagyis segítik és támogatják a kurdokat – számítanak rájuk –, de csak abban, hogy vigyék szépen ők a vásárra a bőrüket. Enyhén szólva is cinikus magatartás.

Nem tudom, van-e, létezik-e a kurd nyelvben megfelelő kifejezés azokra a fogalmakra, hogy „haza”, „függetlenség”, de ha megalkották is, a nép tudatában mindenképp a másodlagos, vagyis a passzív szókincs szintjére süllyedt vissza. Akárcsak az oszéteknél… Ezeknek a népeknek, nemzeteknek, országoknak a nyelvén valójában nem is fontos, hogy legyen szavuk ezekre a fogalmakra, hiszen nagyjából azt sem sejtik, mi fán terem.

Kurdisztán évtizedek óta jelképpé vált, és az utóbbi években Oszétia is jó úton halad, hogy a hatályon kívül helyezett államisággal azonosítsuk nevét. Ha naiv fejjel azt is hittük volna, hogy az ország és az állam rokon értelmű kifejezések, hát ezek a területek alaposan rácáfoltak erre. Országok, amelyek évszázadok óta nem voltak független államok. Ez ám a történelem fintora.

Amikor néhány évvel ezelőtt terroristák Észak-Oszétiában elfoglaltak egy iskolát, jóformán csak azok tudták, hogy van egy ilyen tagköztársaság is a világon, akik korábban, talán még az átkosban, részletesen tanulmányozták a Szovjetunió földrajzát. Még a nyolcvanas évek derekán is volt egy izgalmasnak kevéssé mondható vetélkedő a Magyar Televízióban, amelyiknek ez volt a címe: Ki tud többet a Szovjetunióról? Gyerekként még magam is láttam egynéhány adását… Az egykori dicső nyertesek valószínűleg kapásból tudhatták, hol van Oszétia, egyéb földi halandók azonban már kevésbé. A tragikus kimenetelű incidens nyomán azonban alaposan megtanultuk, hogy Oszétiából kettő is van: a függetlenségtől igencsak elszokott és elszoktatott állam északi területe Oroszországhoz, déli része pedig Grúziához tartozik. Az oszét nép immár bő kétszáz éve elveszítette függetlenségét: Észak-Oszétiát 1774-ben foglalták el a baráti arcot mutató, sőt, elvileg szövetséges orosz cári seregek, majd 1806-ban az egész ország megszállás alá került.
Ahogy egyik kedvencem, a Múlt-kor történelmi portál írja: „A mai Észak-Oszétia területe több ezer éve lakott vidék: korai felvirágzását elősegítette, hogy földje igen termékeny, s hogy itt haladt el egy fontos kaukázusi kereskedelmi út is. Jelenlegi lakosainak ősei az alánok voltak: a háborúkból élő, indo-iráni nyelvet beszélő nomád nép az i. sz. 7. században érkezett meg a területre.” Nagyot fordult azóta a világ…

Hasonló a helyzet a kurdokkal is, hiszen „hazájukat”, Kurdisztánt három állam – Irak, Irán és Törökország – határai szabdalják három részre, területe egyértelműen nem is definiálható. Kurdisztán ott van, ahol kurdok élnek… Így például Szíriában és Örményországban is, ahol ugyancsak nagyobb csoportjaik vannak. Sok-sok „állami” érdeket sért tehát a kurd függetlenség felemlegetése. Ha függetlenségről ábrándoznának még egyáltalán… Némi autonómiával ma már bőven beérnék! Voltak próbálkozásaik az elmúlt évtizedekben, fegyveresek is, ezért terroristának bélyegezték őket; pártjaikat betiltották, ellehetetlenítették a munkájukat, vezetőiket bebörtönözték; az államok pedig, amelyekben a kurdok élnek, sokszor el sem ismerték a „kisebbségi” létezésüket.

Most az Iszlám Állam tör rájuk, életüket, a fennmaradásukat fenyegetve, veszélyeztetve. Azok a nagyhatalmak, politikai döntéshozók pedig, akik eddig a kényes kérdéseket elkerülve „tapintatosan”, „diplomatikusan” nem is akartak tudomást venni a létezésükről, most arra kényszerülnek, hogy együttműködjenek velük – és fegyvert adjanak a kezükbe. Arra azonban már nem mernék mérget venni, hogy ott Kobane környékén ennyi segítség még elég lehet…