Bukott vállalkozó nagy vagyonnal

Egy cégnél tizenhárom végrehajtás a baloldal polgármesterjelöltjénél

Bán Károly, Pindroch Tamás – 2014.09.29. 10:20 –

Felszámolás alatt lévő cégek, offshore kapcsolatok, több tízmilliós vagyon – ez derül ki Béres András, a baloldali pártok III. kerületi polgármesterjelöltje céges múltjából és vagyonbevallásából.

beresBéres András választási plakátja a főváros III. kerületében (Fotó: Csudai Sándor)
A politikus most egy több mint százezres kerület, Óbuda-Békásmegyer gazdálkodását szeretné kontrollálni. Béres András, az Együtt–PM polgármesterjelöltje kilenc cégben volt tulajdonos, részvényes, igazgatósági tag, ügyvezető. E vállalkozásokból öt ellen indult felszámolási eljárás – derül ki az Opten Cégtár nyilvános adataiból. Béres üzleti tevékenységét 2010-ben, amikor LMP-s jelöltként bekerült a III. kerületi önkormányzatba, beszüntette. A politikus azóta kilépett az LMP-ből, és csatlakozott a PM-hez, amely az Együtt szövetségeseként, az MSZP és a DK közös jelöltjeként indul az október 12-i polgármester-választáson Óbudán.

Béres múltjához hozzátartozik, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerzett közgazdászdiplomát, ahol a most az Európai Unió elleni orosz kémkedéssel megvádolt jobbikos Kovács Béla. Béres saját bevallása szerint 1992-ben kezdte üzleti karrierjét. Üzletemberként a nyomdaipar, az ingatlanértékesítés, az üzleti tanácsadás, a részvénypiac érdekelte a leginkább, cégei e területekre szakosodtak.
beres-andrasBéres András baloldali polgármesterjelölt Óbudát szeretné vezetni (fotó: MH)
Azokból a vállalkozásokból, amelyekben érdekelt volt, felszámolás alatt áll az Audiobox Kft., a Bridge-Hungary Biztosításközvetítő és Tanácsadó Zrt., a Bridge Trade Kft., az Eurocomm Marketingkommunikációs Rt. és a Midi-Press Kiadói és Nyomdaipari Rt. A feltűnően sok felszámolási eljárás azért különös, mert Béres üzleti tanácsadóként dolgozott, és e cégek főtevékenysége többnyire  az üzletviteli tanácsadás volt.  
A cégtár adatai alapján kitűnik,  Béres érdekeltségei közül többen is offshore hátterű vállalkozás tűnik fel. Ez a Mercurius Electronics AG, amelyet Liechtensteinben, Európa adóparadicsomában jegyeztek be. A triesenbergi céghez hasonló néven Béres és üzlettársai Magyarországon is alapítottak vállalkozást. Az ingatlaneladással és -vétellel foglalkozó cégben Béres ügyvezető volt. Itt, a Mercurius Invest Holding Kft.-ben a tulajdonosok között feltűnik a már említett Liechtensteinben bejegyzett Mercurius Electronics AG is. Még a cégügyekkel foglalkozó szakújságírókat is meglepte az a tény, hogy az offshore vállalkozás magyar kft.-je ellen tizenhárom (!) végrehajtást kezdeményeztek.

Ez rekordközeli eredmény lehet a magyar piacgazdaság negyedszázados történetében. Olyan szervek vannak a végrehajtást kezdeményezők között, mint az adóhivatal, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság vagy a Pesti Központi Kerületi Bíróság, sőt még egy erzsébetvárosi társasház is.

A Béreshez és üzlettársaihoz – ezek között orosz kapcsolatok is fellelhetők – köthető cégek nyomasztó sikertelensége és a polgármesterjelölt saját egzisztenciájának sikeressége között szembeszökő ellentmondás feszül, amire az önkormányzati képviselői vagyonbevallásából következtettünk. Ebből ugyanis kiderül, hogy például 2011-ben vásárolt egy használt BMW 530D-s személyautót, OTP-részvényekben 45,156 millió forint értékű megtakarítása volt, KH pénzpiaci alapban további 35,45 millió  forintot tartott. Emellett HBC fedezeti alapban 2,421 millió  forintja, CIG-részvényben 1,23 millió forintja állt. Concord Pénzpiaci Alapban szerényebb összeget, 131 847 ezer forintot tudhatott ma­gáénak. Béresnek emellett 3,92 millió forint készpénze, 1,59 milliós számlakövetelése és 5,5 milliós más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése is volt.

A vagyonbevallás szerint a Mari Kft.-ben jelenleg is tőzsdei és egyéb pénzügyi műveletekkel foglalkozik, itt 108 ezer forintot keres havonta. Önkormányzati képviselőként pedig 185 250 forint a tiszteletdíja.
Béres Andrást a múlt héten kérdéseinkkel írásban is megkerestük, adjon magyarázatot a cikkünkben feszülő ellentmondásokra, ám ezekre lapzártánkig nem reagált.