Identitászavarok

A kérdés fontosságát elvben mindenki elismeri, a gyakorlatban azonban erre a területre már nem jut elég forrás, és nem jut elég figyelem. Most nem foglalkozom azzal, hogy az itthon történtek rendre hamis beállításban kerülnek be a külföldi lapokba. Arra hozok példát, hogy nemcsak a mát, a múltat is torzítják, ezáltal rontják hazánk megítélését. Hol? Ahol lehet.

Az első példámat egy Németországban élő barátom írta nekem, de kitette a Facebookra is. Jól ismerem, szavahihető, két lábon a földön járó ember. Sokat van itthon, az élmény, amit megosztott velem, itt történt a budapesti Szabadság téren. Idézek: „Unokáimmal sétáltam a Szabadság téren, amikor egy nagy francia turistacsoport érkezett oda. A magyar idegenvezető (talán harmincéves lehetett) elkezdte magyarázni a nemrég állított emlékmű és a körülötte látható plakátok és egyéb tárgyak történetét és jellegét. Akkor figyeltem igazán oda, amikor a következőket mondta: »Magyarország megszállására csak 100-150 SS-katonára volt szükség, mert semmiféle ’resistance’ nem volt. Azután a magyarok 650 000 zsidót deportáltak, de a németek ezt megsokallták és leállították a deportációt.«”

Olyan jó lenne hinni, hogy az idegenvezető csak tudatlan. Félek, hogy nagyon is tudatos. Ráadásul úgy hazudik, ahogy az a legveszélyesebb: részigazságot mond. Mert valóban nem volt érdemi ellenállás ama gyászos márciusban. Részben éppen az ellenállás kilátástalansága miatt. A németek ugyanis több irányból jöttek és nagy erővel szállták meg az országot.

A másik történet akár sikertörténet is lehetne, engem mégis nagyon elkeserít. Egy civilszervezet néhány tagja a Budapesti Történeti Múzeumban járt. Döbbenten észlelték, hogy Mátyás király kolozsvári szobrát, Fadrusz János alkotását a múzeum magyar és angol nyelvű ismertető táblája „már felállítása pillanatától a szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezte. A megdöbbenést tiltakozás követte, a sajtó is hírt adott a botrányról, s a panasztevők elérték, amit akartak: a jövőben csupán Fadrusz János ikonikus alkotásáról szól az ismertető. Győzelem?

Győzelemnek győzelem, de az alapvető probléma nincs megoldva. Számolnunk kell azzal, hogy számos identitászavaros ember él közöttünk. Nem vonzza őket a nemzet fogalma, hanem épp taszítja. Képtelenek megtalálni a középutat a nacionalizmus és a kozmopolitizmus között. Ám ahogy pedofil ember nem dolgozhat egy iskolában, ugyanúgy az ilyen identitászavaros ember sem tevékenykedhetne ott, ahol a feladat a nemzeti múlt őrzése, a nemzeti kultúra terjesztése.

Németországi barátom nem jegyezte fel a turistabusz rendszámát, nem rögzítette az időpontot, amit unokasétáltatás kapcsán nem is várhatunk el tőle. A turizmus valóban nagyszerű alkalom, hogy az idelátogatók, akik iskolai tanulmányaik során vajmi keveset hallottak Magyarországról, hiteles képet kapjanak jelenünkről és múltunkról. Aki ezt a nagy lehetőséget történelemhamisításra használja fel, aligha alkalmas feladata ellátására. Most értem meg a szlovákokat, akik büntetik, ha a turistáknak más, mint az ő idegenvezetőjük magyarázza például Pozsony nevezetességeit.

A másik eset, a tábla kijavításától függetlenül, még nagyobb gyalázat. A Budapesti Történeti Múzeum a főváros intézménye, felügyeleti szerve a közgyűlés. Alkalmazottainak száma kétszáznegyven fő. Ebből a nem kis létszámból nyilván nem mindenki muzeológus. De nem akadt egy sem, aki tiltakozott volna? A szobrot 1902-ben leplezték le. Honnan akart volna akkor szeparálódni az akkori nacionalizmus? Ráadásul Mátyás király azon uralkodóink egyike, akinek a tisztelete nemcsak a magyar ajkúak körében él a mai napig. Talán ennek is szerepe van abban, hogy a szobor ma is áll Kolozsvár főterén, feliratát latinra cserélték, s ez a megoldás nem sért sem románt, sem magyart. Honnan fakad hát ez a minden nemzeti érzést tűzzel-vassal irtó szándék? És meddig dolgozik még az ilyen ember a főváros múzeumában?

Igaz, következmények nélküli ország vagyunk. De ennyire?