Bogár LászlóSzéthulló darabokban

Ha nem tudsz helyesen ítélni, nem tudsz helyesen dönteni, s ha nem tudsz helyesen dönteni, nem tudsz helyesen cselekedni sem…

Bogár László – 2016.06.28. 03:35 –

Bár az utóbbi két évtizedben kezeletlen tektonikai feszültségek tömege halmozódott fel az Európai Unión belül, a kilépéssel való fenyegetés azonban inkább csak az alkuerőt többé-kevésbé megnövelő „látványtechnikai” eszközként volt értelmezhető. Éppen ezért nagyon izgalmas volna tisztázni – habár ehhez valószínűleg hosszú időre lesz szükség – azt is, hogy vajon mi és hogyan vezethetett egy, a zsarolási potenciált növelni hivatott akciósor az európai integráció történetének eddigi legnagyobb, ma még teljességgel beláthatatlan következményekkel járó drámájához.

Vagy, ha időközben esetleg mégis kiderülne, hogy valójában tényleg csak egy professzionálisan megtervezett színjátékról van szó, akkor kik a „szerzői” ennek a kétségtelenül igen meggyőzőnek ható globális színműnek? A fő problémát, mint egyébként szinte minden esetben, most is az alkalmas elbeszélési mód hiánya jelenti.

Bár az elmúlt hetekben és főleg az előttünk álló időkben elemzők ezrei készítették/készítik majd el a mindenféle tanulmányok hatalmas tömegét, de valahogy az egész ügy, lássuk be, mégiscsak kicsúszik a kezünkből. Egyvalamit biztosan rögzíthetünk: a „nép”, tehát a szavazáson részt vevő több mint harminchárommillió brit állampolgár egészen bizonyosan nem lehet „szerzője” ennek a színjátéknak. Ők legfeljebb súlytalan és jelentéktelen statiszták ebben az ügyben. Annak pedig, hogy a szerepüket mégis ilyen drámaian meggyőző erővel alakíthatták, az alapvető oka éppen az, hogy ma a nyugati világ polgárai tele vannak negatív indulatokkal.

Az ősi hindu bölcselet aligha véletlenül hangsúlyozza, hogy ne legyen benned félelem, szorongás, aggodalom, és ne legyen benned harag, düh, indulat. És azért ne kavarogjanak benned ezek a negatív szellemi energiák, mert lehetetlenné teszik, hogy helyesen ítéld meg a világ dolgait, márpedig, ha nem tudsz helyesen ítélni, akkor nem tudsz helyesen dönteni, ha pedig nem tudsz helyesen dönteni, akkor nem tudsz helyesen cselekedni sem. Azt pedig nyilván nem nagyon kell bizonygatni, hogy egy folyamatosan helytelenül cselekvő személy vagy emberi közösség milyen sorsra jut.

A nyugati polgárok – és ebből a szempontból az európai uniós tag kelet- és közép-európai országok polgárai is „nyugatiak” – egyre csalódottabban, ingerültebben és most már egyre indulatosabban élik át azt az általános anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi hanyatlást, ami az egész nyugati világot és különösen annak vesztes többségét jellemzi. Az anyagi hanyatlás igen fontos eleme, hogy míg az 1945 és 1975 közötti időszakban a reálbérek kétszeresükre-háromszorosukra növekedtek, a hetvenes évek végétől kezdve lényegében mindenütt stagnálnak.

Ehhez társul az állandósuló és történelmileg igen magas munkanélküliség, és végül, de nem utolsósorban, a nyugati ember által létrehozott „demográfiai vákuumba” részben spontán módon, részben pedig – és főként mostanában – tudatosan gerjesztett módon beáramló migránsok egyre fenyegetőbb tömegei. Végül halmazati büntetésként kapcsolódik mindehhez az elmúlt évtizedekben létrejött, tehát „hagyományos” európai uralmi struktúrák tudatlansága, korruptsága és cinizmusa.

Az alapvető erények hiányának ez a veszélyes elegye konszolidált körülmények között is igen pusztító következményekkel járhat, ám kiélezett történelmi helyzetekben, mint napjainkban, mindez egyenes út az önfelszámoló katasztrófa felé. A frusztrált, tehetetlen dühtől fuldokló állampolgár pedig így a negatív szellemi energiáit – az építő-alkotó út eltorlaszoltsága miatt – csak pusztító-romboló tettekben élheti ki. Talán nem kell majd különösebben bizonygatni senkinek sem, hogy mindez legfeljebb mint „figyelmeztető lövés” értelmezhető, de egyébként nemcsak hogy megoldást nem hoz, hanem éppen ellenkezőleg, felgyorsíthatja a lepusztulási lejtőn való lefelé mozgást.

Ha Európa valóban szeretné befejezni azt az önpusztító ámokfutást, amely az elmúlt évtizedben jellemezte, és ami az elmúlt év migrációs válságának kapcsán vált igazán látványossá, akkor legelőször is „nevén kell neveznie” a dolgokat. És mivel a „hagyományos” uralmi struktúrák semmitől sem rettegnek jobban, mint éppen ettől – hisz ez nyilvánvalóvá tenné a tökéletes alkalmatlanságukat, vagyis hogy elemi szinten értelmezni sem képesek az alapvető összefüggéseket –, így „útakadályként” való eltávolításuk elengedhetetlen.

Látnunk kell azonban azt is, hogy mindez szükséges, de nem elégséges feltétel Európa helyzetének javításához. Ugyanis, mint azt a Brexit sikere is jelzi, nemet mondani mindig sokkal egyszerűbb, mint igent. Távolról sem elképzelhetetlen, hogy ma az Európai Unió szinte valamennyi tagországában sikeres lenne egy hasonló népszavazás, de szinte biztos, hogy egészen másmilyen a konkrét rajzolata a különböző tagországok elégedetlenségének.

Vagyis az egyetlen lehetőség egy új közös nyelv felépítése, és azon a dolgok néven nevezése lenne. Legelőször is annak a nyilvánvaló kimondása, hogy az európai integráció a kezdetektől mindmáig a globális hatalmi térben is jelen lévő európai tőkestruktúrák háttéralkuja.

Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az mindmáig elbeszélhetetlen összefüggés, hogy ez az alku a nyolcvanas évek óta egyre brutálisabban és cinikusabban veszi semmibe az államok és az állampolgárok stratégiai érdekeit, amit az erodálódó reálbérek, a tartósan magas munkanélküliség, a munkaerő-tulajdonosok fokozódó alávetése is jelez, ami miatt most éppen Franciaországban vannak polgárháborús állapotok. A migránsok tízmillióinak befogadása evidens módon az európai munkaerő-tulajdonosok alkuerejének minden eddiginél brutálisabb leromlását jelentené.

Új elbeszélési mód, új beszédtér és új alku kellene tehát, mert egyébként Európa a teljes széthullás, anarchia, káosz, permanens polgárháború felé halad.