Bayer ZsoltLáma és pápa

Álláspont. Vajon miért a dalai láma látja a valót?

Bayer Zsolt – 2016.06.04. 01:13 –

Mit tudhat ő, és mit nem tudhat a római pápa?

Kínzó kérdések ezek.

Vagy nem is kínzóak.

A római pápa szerint Európának be kell fogadnia mindenkit. MINDENKIT. És jó példával járva elöl, ő befogad. A szimbolikus térben, amikor migránsok lábát mossa húsvétkor, és valóságosan is, amikor templomokat nyittat meg migránsok számára, migráns gyerekeket visz a Vatikánba, és ostorozza Európát szívtelenségéért, kegyetlenségéért, érzéketlenségéért.

Mondogatják, hogy a római pápa nehéz sorsú gyerek volt, maga is migráns a távoli Argentínában, onnan hozza ezt a mentalitást. S a Ferenc nevet sem véletlenül vette fel, így téve egyértelművé kötődését Assisi Szent Ferenchez és az ő szellemiségéhez.

Van egy nagyszerű jelenet a Napfivér, Holdnővér című Zeffirelli-filmben, amely Assisi Szent Ferenc életét dolgozza fel. Az a jelenet, amikor Ferenc és szerzetesközössége elmegy Rómába a pápához, hogy a Szentatya tanácsát kérje, helyesen cselekszik-e, amikor a szegénység, az aszkézis útját járja, így kívánván visszatérni a jézusi gyökerekhez, visszatérni a hívekhez. Ott áll Ferenc a pápai trónus alatt, a szemkápráztatóan gazdag és csillogó teremben, a pápa trónusához vezető hosszú lépcsősor alján, áll mezítláb, ócska csuhában, és mondandója miatt sokan hiszik, hogy a pápa eretnekség vádjával máglyára fogja küldeni. De a pápa feláll trónusáról, lemegy a hosszú lépcsősoron Ferenc elé, letérdel előtte, és megcsókolja a lábát. Majd Ferenc vállára teríti brokátköntösét, és azt mondja neki: Fiam, a te szegénységed szégyenbe hoz minket.

A bámuló közönség soraiban áll Ferenc gyerekkori barátja, aki így kommentálja a jelenetet: A pápa tudja, mit csinál. Így hozza vissza a szegényeket az egyházhoz.

Gyakorta jut eszembe ez a jelenet mostanában, Ferenc pápa kapcsán. Mert ott áll most is a pápai trónus előtt az egyre fogyatkozó európai hívek tanácstalan serege, és megváltásra vár. Vagy legalább tanácsra.

Mert összetörött az élet, a régi élet, az európai élet, mert semmi sem olyan, mint volt, és ez rettenetes.

Állnak a hívek, mert nem beszélhetnek szabadon az érzéseikről, gondolataikról, félelmeikről és keserűségükről, mert naponta alázzák meg őket a „modernség”, az „új világ” nevében, mert vége van a jólétüknek és biztonságuknak, mert úgy érzik, hogy lassan lángba borul körülöttük minden, mert a szabadságból valami iszonyat lett, amit már nem is értenek, mert már a természet is az ellenségük, mert már azt is szégyellniük kell, hogy keresztények, és az a legjobb, ha ezt nem hangoztatják, mert akkor megnézhetik magukat, és azt is szégyellniük kell, ha ragaszkodnak nemzetükhöz, hazájukhoz és hazájuk hagyományaihoz, mert akkor bélyeget sütnek a homlokukra az új hontalanok, a „modernek”, a gyökértelenek, az elviselhetetlenek; állnak a hívek, mert nem értik, hogy miért kell minden de­vianciát és elmebetegséget mosolyogva tolerálniuk, nem értik, hogyan válhatott a gyönyörű szép szabadság a betegek, a furcsák, az ocsmányak, a „mások” egyre bűzlőbb dagonyájává; állnak a hívek, mert rettegnek a rájuk törő idegenségtől, a mindent elözönlő, erőszakos, durva, elviselhetetlen tömegtől, amely öli, erőszakolja, gúnyolja, legázolja őket, és az ő javaikat akarja magának, minden ellenszolgáltatás nélkül, áll a tömeg, mert mindeközben a papjai azt mondják nekik, hogy tűrjenek, mert az a dolguk, sőt nyissák meg szívüket de rejtsék el hitüket, nehogy megsértsék a beözönlők felettébb nagy érzékenységét.

És akkor a pápa elindul feléjük, lefelé a hosszú lépcsősoron, és a tömeg, a hívek serege örvendezni akar, részvétet vár és áldást. De a pápa átverekszi magát rajtuk, nincsen szava hozzájuk, inkább rájuk sem néz, hanem a hívek serege mögött fenyegetőző, öklét rázó, üvöltöző, erőszakoló, rabló és gyilkoló idegenség felé halad, arcán üdvözült mosollyal, és az idegenség fejét simogatja meg, az idegenség lábát mossa, az idegenséget gyámolítja, és a legnagyobb farizeusok módjára az idegenség elesettségét, gyengeségét, szánalomra méltóságát magasztalja. Pedig az idegenség soha nem fog megtérni az ő egyházához. Hanem, amint lehetősége lesz rá, elpusztítja majd azt. Így a pápa viselkedése, nagy jóindulattal csak öntetszelgésnek, farizeusságnak, magamutogató és hamis „szentferenckedésnek” nevezhető.

A dalai láma nem ilyen. Ő messze van, és nem kötik az európai politikai játszmák sem, amelyeknek – a rosszindulatú magyarázatok szerint- a pápa is foglya.

Őszentsége, a dalai láma – a világ legmigránsabb migránsa – látja a valót. És látja, hogy Európa a létéért küzd. Ő látja, hogy nem szabad befogadni mindenkit, hogy morálisan igazolható a beözönlés megállítása és távol tartása, ő tudja, vigyázni kell, nehogy arab országgá, országokká váljunk.

Őszentsége, a dalai láma eddig a liberálisok egyik kedvence, az Európát elveszejtők egyik ikonja volt. Hiszen messze volt, és nem nyilvánult meg az Európát elveszejtők dolgaiban.

Mostantól a dalai láma pária lesz. Az igazi gyűlölködők, a farizeusok céltáblája. A pápákat pedig, az eddigieket ezek ab ovo gyűlölték. Magát az intézményt és a vallást gyűlölték mindig is, ezek a ’68-as gyökerű, Európát szellemi rabságban és nyomorúságban tartó gazemberek. Ferenc az első pápa, akit imádnak. És a ránk törő, mindent elözönlő idegenség láttán nem győznek Jézussal példálózni.

Pedig ha Jézus most megjelenne közöttünk, habozás nélkül megölnék újra. Figyeljünk hát, nagyon, és lássuk, mi rejtezik a hamis szavak mögött, s hogy ki mondja a nem hamis szavakat.