Nem jutott döntőbe a Szolnok a vízilabda BL-ben

Hatodik helyen zárt a ZF-Eger

MH/MTI – 2016.06.03. 18:48 –

A Szolnoki Dózsa-Közgép nem jutott be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben az utolsó másodpercben kapott góllal 8-7-re kikapott a görög Olympiakosz Pireusztól a Margitszigeten zajló hatos döntőben. Az Eger is kikapott.

Eredmény, Bajnokok Ligája, elődöntő
Olimpiakosz Pireusz (görög) - Szolnoki Dózsa-Közgép 8-7 (2-4, 1-1, 2-1, 3-1) 
gól: Vlahopulosz 4, Ntoszkasz 2, Milonakisz, Murikisz, illetve Vámos 2, Mitrovic, Younger, Madaras, Aleksic, Kis G.

A legutóbb hatodik szolnokiak Stefan Mitrovic találatával szerezték meg a vezetést az elődöntőben, s bár a görögök egyenlíteni tudtak, Nagy Viktor védéseinek köszönhetően nem került hozzájuk az előny, sőt Aaron Younger gólja után újra egy találattal jobban állt a magyar bajnok. A közönség öt perc után a csütörtöki találkozóhoz hasonlóan remek formában védő Nagyot éltette.

Az eddig veretlen Olimpiakosz újabb egyenlítését ő sem akadályozhatta meg, viszont egy labdaszerzés után pazar indítással szolgálta ki a megúszó Madaras Norbertet, aki nem hibázta el a ziccert. A nyitó felvonás csattanóját Milan Aleksic szolgáltatta, aki hat tizedmásodperccel a negyed vége előtt kettőre növelte a szolnoki előnyt.

A második nyolc perc elején emberelőnyt hagyott kihasználatlanul a görög bajnok, míg az ellentámadásból Varga Dénes lőtt kapufát fórban. Az Olimpiakoszból Josip Pavic védett egy ejtést, míg Nagy két újabb bravúrral tartotta a különbséget, amelynek növeléséről egy végletekig kijátszott emberelőny végén Kis Gábor gondoskodott, ekkor volt először három a különbség. A görögök bő hat perc gólcsend után találtak be újra, ám a kiválóan védekező Szolnok nem engedte közelebb zárkózni őket.

A nagyszünet után Vámos Márton jegyezte az első gólt két és fél perccel a térfélcserét követően. A kétgólos különbséget a görögök emberelőnyben állították vissza Jansik Dávid kipontozódása után. Pavic újabb nagy védést mutatott be - az olimpiai bajnok horvát kapus ekkor 54, míg világbajnok magyar kollégája 73 százalékon állt -, majd Angelosz Vlahopulosz harmadik találatával egy gólra zárkózott az Olimpiakosz.

A görög együttes fél perccel a negyed vége előtt az egyenlítésért támadhatott, ám Nagy Viktor útját állta a kapuja felé tartó labdának, az elődöntőben immár tizenharmadszor.

A záró felvonás a középre beúszó Varga Dénes újabb kapufájával indult, a túloldalon Georgiosz Ntoszkasz másodszor célzott gólt érően, sőt, a görögök az előnyt is átvették öt perccel a vége előtt. Bő két perccel a végső dudaszó előtt Madaras Norbert is kiszállt a játékból, a görögök pedig emberelőnyben támadhattak, ám nem éltek a lehetőséggel. Nem úgy, mint Vámos Márton, aki másodszor is betalált, és egyenlített. Az utolsó percben mindkét csapat támadhatott, de nem találtak be.

Már úgy tűnt, ötméteresekkel dől el a döntőbe jutás, amikor négy másodperccel a dudaszó előtt Varga Dénesről a Szolnok kapujába került a labda. Mivel a szabaddobás után görög játékos nem ért a labdához, a találat szabálytalan volt, amit a meccs ellenőre is megerősített, a játékvezetők mégis megadták a gólt és lefújták a mérkőzést.

Ezzel az Olimpiakosz harcolta ki a döntőbe jutást, míg a Szolnok a bronzéremért száll medencébe szombaton.

"Az ellenőr azt mondta, nem érvényes a gól, mert a szabaddobás után nem ért a labdához görög játékos, de nem tudnak mit csinálni, mert a bírók lefújták a mérkőzést" - nyilatkozta az M4 Sportnak Cseh Sándor, a Szolnok edzője. Hozzátette: 6-3-ig jól játszott csapata, amely még az utolsó negyed előtt is egy góllal vezetett. "Két emberelőnyt kaptunk, de ziccerben a kapufára lőttük ezeket. Időt kértem, utána megint kaptunk két fórt, de ezeket is kihagytuk. Alapvetően ezért vesztettünk." - fogalmazott Cseh.

Hatodik helyen zárt a ZF-Eger a vízilabda BL-ben

A ZF-Eger zárt hatodikként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, miután a pénteki helyosztón 10-6-ra kikapott a spanyol CN Barcelonetától a Margitszigeten. Ezen a találkozón játszotta utolsó mérkőzését a házigazda egriek 40 éves csapatkapitánya, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter.

Eredmény, Bajnokok Ligája, az 5. helyért
CN Barceloneta (spanyol) - ZF-Eger 10-6 (2-2, 3-2, 3-0, 2-2)
gólszerzők: Strahinja Rasovic 4, Famera 3, Munarriz 2, Fernandez, illetve Erdélyi 2, Biros, Cuckovic, Hárai, Cuk

Az egri együttes a búcsúzó Biros villanásával húsz másodperc után megszerezte a vezetést, a katalánok nem sokkal később egyenlítettek. A magyar bajnoki ezüstérmes Uros Cuckovic találatával ragadta újra magához az előnyt, bő fél perccel a negyed vége előtt a második gólját szerző Strahinja Rasovic ötméteresből volt eredményes.

A második negyed az idősebb Rasovic harmadik góljával indult, majd Martin Famera növelte kétgólosra a Barceloneta előnyét. A hátrányból Hárai Balázs fantasztikus csavarással faragott, és bár Milos Cuk találata után 4-4 állt az eredményjelzőn, a következő támadásban Strahinja Rasovic ötödik lövéséből megszerezte negyedik gólját, így a nagyszünetre egygólos vendégelőnnyel vonulhattak a csapatok.

A szünet a spanyol együttesnek tett jót: előbb Alberto Munarriz, majd Francisco Fernandez is betalált a Barcelonetából egri válasz nélkül, Famera újabb találata pedig azt jelentette, hogy tíz perccel a vége előtt négygólos hátrányban volt az Eger.

A záró felvonásban Erdélyi Balázs vette be Daniel López kapuját, ám a négygólos különbséget a következő támadásból visszaállította Munarriz. Erdélyi higgadt ziccerével két és fél perccel a végső dudaszó előtt háromra zárkózott az Eger. A Barceloneta válaszolt: Famera saját maga harmadik, csapata tizedik gólját lőtte a csereként beállt Csoma Kristófnak.

Ezzel a tavaly bronzérmes, két éve a trófeát elhódító Barceloneta zárt ötödikként a Bajnokok Ligájában, míg a legutóbb ötödik egrieknek ezúttal be kellett érniük a hatodik hellyel.

A közönség hatalmas tapssal búcsúztatta Biros Pétert, aki elmondta: ilyen magas szinten biztosan ez volt élete utolsó meccse. "Nyilván fogok járni edzésre, de még nem tudom, hova. Lehet, hogy Egerben a másodvonalban fogok még játszani" - nyilatkozta a hatos döntőt közvetítő M4 Sportnak Biros.

"Nem volt túlságosan szép a búcsú, nem ilyen mérkőzésre számítottam. Persze, csalódottak vagyunk, nem arra gondoltunk a szezon elején, hogy az ötödik helyért kell játszanunk a BL-ben. Látszott, hogy két csalódott csapat játszott egymással. Ma jobban koncentrált a Barceloneta, amelynek jobban kijött a lépés. A mi csapatunknak is jár a gratuláció az egész éves teljesítményért."

Biros kifejtette: rengeteg sikert ért el pályafutása során, amelyekre szívesen emlékszik vissza, de "kudarc is volt bőven, abból tanul az ember". Összességében elégedett a karrierjével, amelyet az egri női csapat edzőjeként folytat. "Furcsa lesz lányokkal dolgozni, de ezt is meg kell tanulni."