Mottó: A Történelemtanárok Egylete keményen bírálja az új tankönyvet, mondván, hogy abból „nehézkes” önállóan tanulni, így az érettségire való felkészüléshez tanári segítség kell… Rémes kihívás lehet ez egy pedagógusnak.
– Elnézést, nem szeretek reklamálni, de ez a ragu egész egyszerűen ehetetlen – László Benő középiskolai történelemtanár komoran nézett fel a pincérre, aki mély együttérzéssel hajolt a tányér fölé.
– Konkrétan mi a probléma, uram? - kérdezte.
László Benő középiskolai történelemtanár megköszörülte a torkát:
– Kérem, a hús rágós, a zöldségek félig nyersek... khm... az egész úszik az olajban, és mintha dögszaga lenne...
A felszolgáló érdeklődve szippantott az étel irányába.
– Dögszag? Á, nem, nem hinném, uram. Bár valóban, van egy érdekes bukéja, na de nyilván csak a fűszerezéstől.
– Ah, igen a fűszerek – mordult fel László Benő középiskolai történelemtanár –, pont azt akartam még mondani, hogy szerintem sajnálatos módon semmiféle fűszer nincs benne.
A pincér finoman lesöpört néhány morzsát az asztalról, majd röptüket követve szemével, bánatosan meredt a padlóra:
– Tudja, igen nehéz helyzetben van a szakácsunk – sóhajtott. – Kiváló szakács, lepipálna bárkit ezeken a flancos versenyeken, na de a körülmények… Itt van mindjárt a fazék. Szegény ember, évek óta könyörög a vezetőségnek svájci rozsdamentes acélfazékért, de hiába. Hogyan főzze omlóssá a húst és vajpuhává a répát ócska magyar fazékban, aminek még a füle is ferde? – A felszolgáló bánatosan emelte égnek a tekintetét. – És az olaj mindig megborul a szerencsétlennek a kezében, na de nem csoda, olyan vacakul vannak kialakítva ezek a flakonok… És a szakirodalom! Tudja maga, mennyi nyomdahiba van a szakácskönyvekben? Azokból aztán nem könnyű továbbképeznie magát a fűszerezés témájában… Amúgy meg az ő fizetéséért még ilyesmivel is foglalkozzon? Ugyan, ki bírná ezt?
László Benő középiskolai történelemtanár szigorúan az asztalra csapott – egy enyhén zöldes húsdarab majdnem felugrott, aztán inkább visszacsusszant a nyálkás lébe.
– Most komolyan azt állítja, hogy erről – mutatott László Benő undorodva az ételre – kizárólag a fazék tehet?!
– Ööö… – a pincér a Szolgálati bejárat feliratú ajtó felé pillantott, amely mögül edénycsörömpölés és fojtott káromkodás hallatszott –, a szakácsunk szerint a konyhaművészet… – Hirtelen rámeredt a vendégre. – Ne haragudjon, nem ismerem én magát? De honnan is, honnan is… Á, a Ferikét tanította! Megbukott ám a gyerek az érettségin! Hallja, aztán fogadtunk egy magántanárt, a következő évben meg átment négyessel... Haragudtunk egy kicsit a László tanár úrra. Hogy lehet, hogy nem tudta rendesen felkészíteni a vizsgára?
A kérdés után kellemetlen csend ereszkedett a bűzlő tányér köré. László Benő középiskolai történelemtanár zavartan szemlélte a ragut.
– A körülmények… azok a rossz tankönyvek… – kezdte, majd hirtelen a pénztárcájáért nyúlt. – Kérem a számlát – mondta halkan.
– Elnézést, nem szeretek reklamálni, de ez a ragu egész egyszerűen ehetetlen – László Benő középiskolai történelemtanár komoran nézett fel a pincérre, aki mély együttérzéssel hajolt a tányér fölé.
– Konkrétan mi a probléma, uram? - kérdezte.
László Benő középiskolai történelemtanár megköszörülte a torkát:
– Kérem, a hús rágós, a zöldségek félig nyersek... khm... az egész úszik az olajban, és mintha dögszaga lenne...
A felszolgáló érdeklődve szippantott az étel irányába.
– Dögszag? Á, nem, nem hinném, uram. Bár valóban, van egy érdekes bukéja, na de nyilván csak a fűszerezéstől.
– Ah, igen a fűszerek – mordult fel László Benő középiskolai történelemtanár –, pont azt akartam még mondani, hogy szerintem sajnálatos módon semmiféle fűszer nincs benne.
A pincér finoman lesöpört néhány morzsát az asztalról, majd röptüket követve szemével, bánatosan meredt a padlóra:
– Tudja, igen nehéz helyzetben van a szakácsunk – sóhajtott. – Kiváló szakács, lepipálna bárkit ezeken a flancos versenyeken, na de a körülmények… Itt van mindjárt a fazék. Szegény ember, évek óta könyörög a vezetőségnek svájci rozsdamentes acélfazékért, de hiába. Hogyan főzze omlóssá a húst és vajpuhává a répát ócska magyar fazékban, aminek még a füle is ferde? – A felszolgáló bánatosan emelte égnek a tekintetét. – És az olaj mindig megborul a szerencsétlennek a kezében, na de nem csoda, olyan vacakul vannak kialakítva ezek a flakonok… És a szakirodalom! Tudja maga, mennyi nyomdahiba van a szakácskönyvekben? Azokból aztán nem könnyű továbbképeznie magát a fűszerezés témájában… Amúgy meg az ő fizetéséért még ilyesmivel is foglalkozzon? Ugyan, ki bírná ezt?
László Benő középiskolai történelemtanár szigorúan az asztalra csapott – egy enyhén zöldes húsdarab majdnem felugrott, aztán inkább visszacsusszant a nyálkás lébe.
– Most komolyan azt állítja, hogy erről – mutatott László Benő undorodva az ételre – kizárólag a fazék tehet?!
– Ööö… – a pincér a Szolgálati bejárat feliratú ajtó felé pillantott, amely mögül edénycsörömpölés és fojtott káromkodás hallatszott –, a szakácsunk szerint a konyhaművészet… – Hirtelen rámeredt a vendégre. – Ne haragudjon, nem ismerem én magát? De honnan is, honnan is… Á, a Ferikét tanította! Megbukott ám a gyerek az érettségin! Hallja, aztán fogadtunk egy magántanárt, a következő évben meg átment négyessel... Haragudtunk egy kicsit a László tanár úrra. Hogy lehet, hogy nem tudta rendesen felkészíteni a vizsgára?
A kérdés után kellemetlen csend ereszkedett a bűzlő tányér köré. László Benő középiskolai történelemtanár zavartan szemlélte a ragut.
– A körülmények… azok a rossz tankönyvek… – kezdte, majd hirtelen a pénztárcájáért nyúlt. – Kérem a számlát – mondta halkan.