Krónika
Kimagasló mentőink munkája
Hétezer dolgozót foglalkoztat a szakmai szervezet
Hatvannyolc évvel ezelőtt ugyancsak május 10-én az OMSZ vette át a mentőszervezetek irányítását. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az eseményen kiemelte, hogy a mentők munkája valódi hivatás, nincs ember, aki ne tartaná példaértékűnek mindennapos készenlétüket, szakmai teljesítményüket. Olyan embereket ünnepelnek ezen a napon, akik példát mutatnak a többieknek. Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, hogy a tizenkilencedik század végén Magyarországon megalakult önkéntes mentőegyesület Európában a második volt, és hazánk azóta is élen jár ebben a tevékenységben.
Az elmúlt öt hónap alatt a szervezetnél egyebek mellett rendezni tudták a mentőtisztek, mentéstechnikusok és mentőápolók jogállását, lehetővé tették a huszonnégy órás szolgálatot, átalakították Budapest akut sebészeti ellátásának rendszerét, tizenkét mentőállomást felújítottak, ugyanennyi új mentőautót rendeltek, valamint elérték, hogy a dolgozók ingyen használhassák a budapesti tömegközlekedést – tette hozzá a főigazgató. Ma az ország kétszázharminc mentőállomásán hétezer mentődolgozó tevékenykedik.