Kultúra

„Bátor évad” ősbemutatókkal a Nemzetiben

Vidnyánszky Attila igazgató nagyon bátornak nevezte a Nemzeti Színház következő évadát, amely során öt nagyszínpadi bemutatót, összesen tizenegy premiert terveznek.

A nagyszínpadon október 7-én A krokodilus címmel Dosztojevszkij-művet mutatnak be, október 25-re pedig az 1956-os forradalom évfordulójára készülő Tóth Ilona című előadás bemutatóját tervezik. A miniszter felesége című darabot december 16-án, Michel de Ghelderode Képek Assisi Szent Ferenc életéből című művét 2017. február 24-én, a Vidnyánszky Attila által rendezett Csíksomlyói passiót pedig március 10-én mutatják be. A Gobbi Hilda Színpadon Ingmar Bergman Szenvedély című művét állítják színre október 15-i premierrel, míg Ivan Viripajev Részegek című darabját november 19-én mutatják be. Katona József klasszikusa, a Bánk bán Vidnyánszky Attila rendezésében ezúttal a stúdiószínpadon lesz látható 2017 májusától. A Gulág virágai címmel Hobo szereplésével készül előadás 2016 őszén, Euripidész Hippolütosz című művét pedig 2017. április 9-én mutatják be Törőcsik Mari szereplésével. A Bajor Gizi Szalonban folytatódik az önálló estek sora: Nagy Mari Colm Toibín Mária testamentuma című művét játssza.