Belföld

Gyurcsány Ferenc akár a Jobbikkal is szövetkezne már

A legutóbbi időközik már a DK-s taktikát tükrözik +AUDIÓ

Vona megszólalását dicsérte Gyur­csány Ferenc DK-elnök Kaposváron, a helyi lapnak pedig azt mondta, nem tudja kizárni, hogy „összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők”.

2o
Gyurcsány mindenre kész a hatalomért, Vona álma a néppártosodás (Fotók: MH)

A centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a tapolcai és a salgótarjáni időközi választásokból jutott erre a megállapításra a Somogy Megyei Hírlap internetes kiadásának adott interjúban. A legutóbbi időközi választások eredményeiből kiindulva Gyurcsánynak igaza lehet, hiszen Veszprémben és Salgótarjánban – ahol a baloldal tudott győzni – a Jobbik feltűnően passzív volt a kampányban, míg Tapolcán, ahol a Jobbik nyert, a baloldal volt visszafogott.

Gyurcsány szerint 2018-ban előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldal, a Jobbik és a Fidesz–KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok ötven százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. „Megjegyzem, egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmados törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer” – utalt az esetleges baloldali-jobbikos koalíciókötésre Gyurcsány.

A politikus lakossági fórumot is tartott Kaposvárott. Ezen azt mondta, hogy az egészségügyi vitanapon a Jobbik elnökét, Vona Gábort hallgatta. „Remélem, nem értik félre, ha nem tudtam volna, hogy ő beszél, akár azt is gondolhattam volna, hogy egy tisztességes polgári politikus beszél. Azt a polgári gondolatot, ideát kérte számon az általam nagyon-nagyon nem kedvelt és nagyon elutasított párt elnöke a kormányzókon, amelyek polgári gondolatra hivatkozva kormányozzák ezt az országot immáron hatodik éve” – fejtegette Gyurcsány.

Vona a minap azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy 2013-ban Ásott-halmon egyik alelnökjelöltjének, Toroczkai Lászlónak még a helyi DK-sok is kampányoltak. „Mi ez, ha nem néppártosodás?” – tette fel a kérdést. Akkor a helyi DK-s Márki László kiállt Toroczkai megválasztása mellett, Toroczkai pedig arról beszélt, Márkin kívül más helyi DK-sok is neki adták ajánlószelvényeiket.

Utoljára Karácsony Gergely, akkor még LMP-s, most PM-s politikus javasolt együttműködést a Jobbikkal még 2011-ben. A jelenlegi, MSZP és DK által is támogatott zuglói polgármester úgynevezett technikai koalíciót javasolt. Ez azt jelentette volna, hogy az akkori LMP, MSZP és a Jobbik az Országgyűlésben kétharmados többséget szerezve együttműködik az új kétharmados törvényekről, utána új választást írnak ki. „Én sem látom magam előtt Zagyva Gyulát és Gyurcsány Ferencet egy hajóban. Egyelőre. De itt morális kérdésekről van szó. A szabad választás lehetőségét mindenkinek meg kell adni. Ez a nulladik pont ahhoz, hogy legyen működő demokrácia” – vélekedett Karácsony.

Objektum doboz