„Invesztálni kell az egészségügybe”

Éger István (Fotó: Csudai Sándor)

– Lezajlott szerdán az első egyeztetés az egészségügyibér-fejlesztésről, ám megállapodás nem született. A tárgyalást közvetlenül követő sajtótájékoztatón Svébis Mihállyal, a Magyar Kórházszövetség elnökével együtt nem vettek részt. Mi volt ennek az oka?

– Az elmúlt hetekben kapott előzetes információk és „biztatások”, illetve a szerdai tárgyaláson elhangzottak közötti különbségek sarkalltak arra, hogy távol tartsam magam a nyilvánosságtól.

– Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megfogalmazta, azért nem született egyezség, mert a legfőbb követelés – amely szerint a teljes szakorvoskarra még az idén ki kell terjeszteni a százötvenegyezer forintos béremelést – mikéntjében nem tudtak dűlőre jutni a felek. Valóban ez a kérdéses pont?

– Nem. Amit említett, a sok nagy kérdőjel közül az egyik. Azonban nem hatalmaztak fel arra, hogy a számokról a tárgyalások lezárultáig nyilatkozzak, ehhez pedig tartom magam. Annyi biztos, hogy a követelésünktől nagyon távol állt a kormány ajánlata. Az elmúlt hetekben mind, akik a tárgyalóasztalnál ültünk, tényként kezeltük, hogy megnyitják az idei költségvetést. Ehhez képest szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium felelős képviselője nem konkrétumokról beszélt, hanem „esetleg” teljesülő lépésekről. A helyzet súlyosságához mérten viszont direkt, egyértelmű, politikai döntésen alapuló, számszerű megállapodást akarunk látni. A nagy 2008-as gazdasági válság után is megfogalmaztuk azt a nemzetközi evidenciát, hogy az egészségügybe és az oktatásba invesztálni kell, és fejleszteni kell az ágazatokat, mert ez a kilábalás útja.

– Miért ilyen nehézkes a meg-állapodás?

– Az idő előrehaladtával lesz egyre nehezebb, mert a megoldatlanság és a mulasztássorozat okozta helyzet egyre lejjebb viszi az ágazatot. A mindenkori döntéshozók évtizedek óta tartózkodnak attól, hogy szakpolitikai gondolatokra, javaslatokra alapozva hozzanak döntéseket. Nyilvánvalóan mostanra már nehéz olyan intézkedést hozni, amelyet a költségvetés is kibír és az emberek is elégedettek vele.

– Még a szerdai tárgyalás előtt határozottan megfogalmazta, elsődleges követelésük, hogy a teljes bérfelzárkóztatási folyamat – beleértve a szakorvoskar százötvenegyezer forintos emelését – még ebben az évben kezdődjön meg. Ennek ellenére el tud képzelni olyan megoldást, amelyben a bérfelzárkóztatás csak jövőre indul el?

– Nem, biztosan nem bólintunk rá olyan egyezségre, amely nem indítja el ebben az évben a fizetésemelést. Sajnos a tizenhárom éves munkásságom alatt minden lényeges elem, amit előre megjósoltunk, bekövetkezett, mivel nyilvánvaló és kikövetkeztethető volt. Amennyiben mégsem lesz az idén emelés, az biztosan nem a mi egyetértésünkkel történik majd, ebben az esetben pedig a következmények alóli felelősséget is elhárítjuk. Nem fordult elő még olyan, hogy a mentőszolgálatban dolgozó társaim azzal fogadjanak a bértárgyalást megelőző napon, hogy mikor lesz fizetésemelés, mert „ma is ketten felmondtak”. Olyan elemi szinten jelenik meg a reménytelenség, különösen a szakdolgozók részéről, hogy nem jövőre, most azonnal kell lépni.

– Mit vár a mai tárgyalástól?

– Kíváncsian állok hozzá, de nem tudom, mire számítsak, kiveszőben van belőlem a kincstári optimizmus. A szerdai ajánlattal nem, a múlt heti miniszteri bejelentéssel viszont bőven összemérhető, komoly ajánlatot kell letennie a kormánynak az asztalra ahhoz, hogy azt egyenes derékkal, emelt fővel el tudjuk fogadni.