Gazdaság
Megemelt támogatási keretet vehetnek igénybe a pályázók
A kutatás-fejlesztésre és az innovációra visszatérítendő pénz is kérhető

Idén a vállalkozások kutatás-fejlesztésre és innovációra visszatérítendő támogatást is igényelhetnek (Fotó: Varga Imre)
Mintegy háromszázmilliárd forinttal emelte meg a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretösszegét – közölte tegnap Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Ezzel a 2016 végéig elérhető, a magyar gazdaságot ösztönző pályázati keret több mint 2200 milliárd forintra emelkedett. Rákossy Balázs kiemelte: a GINOP keretében rendelkezésre álló fejlesztési források a gazdaság növekedéséhez, további munkahelyek létrejöttéhez és így Magyarország előrejutásához járulnak hozzá.
Az államtitkár közölte: az éves keret 296 milliárd forintos növelésével együtt hét új pályázati felhívás megjelenéséről is döntött a kormány. Így év végéig összesen 96 pályázati felhívás érhető el 2209,4 milliárd forint értékben. Rákossy Balázs a legjelentősebb változások közé sorolta a GINOP kutatás-fejlesztési támogatása keretösszegének megemelését. Az előzőhöz képest ugyanis 180 milliárd forinttal több, összességében 438,6 milliárd forintra lehet pályázni 2016 decemberéig. Újdonság, hogy idén a vállalkozások kutatás-fejlesztésre és innovációs tevékenységre visszatérítendő támogatást is igényelhetnek.
A napokban három további operatív program módosított éves fejlesztési kerete jelent meg, amelyek szerint összesen harmincmilliárd forinttal több uniós forrás áll majd a pályázók rendelkezésére idén – számolt be a Portfolio. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) esetében a felhívások nevében, kódszámában, keretösszegében és a tervezett meghirdetés dátumaiban következett be változás, továbbá kiegészülnek új pályázati felhívásokkal. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) esetében a teljes éves fejlesztési keret módosult. A VEKOP-ra eredetileg szánt keretösszeg eddig 113 milliárd forint volt, ami 16,1 milliárd forinttal emelkedett az idei évben. Eredetileg a KÖFOP 2016-ra jutó keretösszege négyszázmilliárd forint volt. A módosítás után 12,9 milliárd forinttal emelték meg az éves fejlesztési keretet. A MAHOP-ban eredetileg négy prioritást határoztak meg 15,38 milliárd forintos keretösszeggel, a mostani módosítással ez az összeg 16,05 milliárdra módosult.